Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Róbert
Megfagyott pezsgő
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
13
Bekezdés
844
Mondat
1965
Szó
23382
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XI.
A politikai pályán szenvedett kudarcz óta János ur egészen beletalálta magát a gyöngéd férj és a szerető apa szerepébe.
Határozott tehetsége volt arra, sokkal több, mint a parlamenti szónoklásra.
Mert a szive, a meddig nem lepte el a hiuság rozsdája, igazán szinarany volt .
Leánya kedveért még a félhivatalos lap vezérczikkeinek olvasásáról is lemondott és egészen komolyan hozzá látott, hogy a müvészet dolgaiban kissé hiányos müveltségét kipótolja.
Ha az embert az a szerencse éri, hogy egy hires festőnek lehet az apósa, a legkevesebb, a mit tőle kivánhatnak az, hogy bemagolja a festészet szótárát .
János ur tehát egy idő óta nagyon tarkitotta a legmindennapibb beszélgetést.
Kolorit, milieu, en plein aire, verizmus voltak a legszokottabb kifejezései.
Néha összecserélte ezeket, de ez nem hozta zavarba.
Valamint az ember nem születik kész müvésznek, ugy a mükritikához is bizonyos idő kell, hogy teljesen otthon érezze magát benne.
Azonkivül nagy előnyben volt a többi mükritikus fölött, a kik csak a mások képeit birálgatták, bonczolgatták, mig ellenben János urnak megengedte szerencsés anyagi helyzete, hogy a saját képeit - már mint azokat, melyeket jó drágán megvásárolt, birálgassa .
Egész képtárt vásárolt össze és teleaggatta mindenféle alaku és nagyságu vásznakkal a sixtini szobái falait.
A martirképek sorban eltüntek és helyükre vadászjelenetek meg olyan kompozicziók jöttek, melyekben bizonyos ó-testamentomi irány volt felismerhető.
Semmi kétség, János ur egy kicsit visszafelé fejlődött .
Csupán az bántotta, hogy a felesége nem osztja mindenben rajongását Dénes Imre iránt.
Nem mintha kisebbitette volna érdemeit, de valahányszor János ur a legnagyobb lelkesedés hangján dicsőitette leendő veje nagy tehetségét, Márta asszony arczán a gunynak egy félreismerhetetlen vonása czikkázott keresztül.
S ha a férj azt állitotta, hogy csak egy dolog van a világon, melyért érdemes élni, s ez a müvészet, az asszony ideges haraggal forditott neki hátat .
Sohasem nyult többé az ecsethez azon nap óta, hogy Dénes Imre megkérte Margit kezét és ha férje, ki büszke volt felesége festői tehetségére a vázlatait kivánta látni, olyan feleletet kapott, melyben minden volt inkább, mint tisztelet a háziur és a családfő tekintélye iránt .
Márta asszony az egész idő alatt egyetlen egyszer sem szólt Déneshez és a festő is, mintha bizonyosan tudta volna, hogy nem talál rokonszenvre, kerülte leendő anyósát.
A mikor pedig a társaság miatt kénytelenek voltak szóba állni egymással, olyan jéghideg és kimért volt az érintkezés, hogy mindenkinek föltünt .
Különösen Margitnak, a ki e miatt többször szemrehányást is tett mostohájának .
Ilyenkor Márta asszony roppant alázatos volt, nem védekezett, hanem azzal állott elő :
- Nem tudom elviselni, hogy egy idegen férfi ép akkor raboljon el tőlem, mikor szivünk egymásra talált .
Igy jött el az esküvő napja, mely nagyon fényesnek igérkezett.
A Loránd-ház számos ismerőse kivétel nélkül kilátásba helyezte megjelenését a polgári szertartásra.
Csak a püspök neheztelt és nem válaszolt a meghivó levélre, mert mint az egyház embere, nem sankcionálhatta jelenlétével azt a frigyet, melynél bizonyos okokból az egyház nem fog szerepelni.
Az esküvő délutáni két órára volt kitüzve, hogy a fiatal pár még fölhasználhassa a három órakor dél felé induló gyorsvonatot.
A hatalmas nászlakomát nélküle fogják elkölteni, a mit örökre sajnálhatnak, mert nem fogják hallani a felköszöntőt, melyet egy államtitkár mond el tiszteletükre.
De János ur megigérte leányának, hogy gyorsiróval szószerint leiratja és megtelegrafálja neki .
Tizenegy órakor visszavonult Margit a szobájába, hogy bucsut vegyen leánykora emlékeitől.
Magával vitte azt a kis bokrétát, melyet reggel Dénes küldött neki.
Csupa ibolya és nefelejts volt abban és ahány szál került egybe , annyi csókot lehelt rá szerelmes ajakkal a fiatal leány .
Egy órakor kopogtatott Lorándné Margit szobája ajtaján.
Ugy volt megbeszélve, hogy ő fogja felöltöztetni és ő tüzi hajába a menyasszonyi koszorut .
Márta asszony becsületére legyen mondva, hogy felülkerekedett benne egészen az anyai érzés és már nem is neheztelt Dénesre.
Föltette magában, hogy az esküvő után meg is mondja ezt neki és arra kéri, hogy felejtse el egészen a multat, valamint ő is ráboritotta már a feledés legsürübb fátyolát.
Szerezze meg mindkettőjüknek a bünbocsánatát azzal, hogy boldoggá teszi Margitot .
Ilyen jámbor szándékkal kopogtatott a menyasszony ajtaján.
Nem kapott feleletet .
Ujból kopogtatott és mikor megint nem jött válasz, megnyomta a kilincset.
Az ajtó engedett és Lorándné kiváncsi tekintete gyorsan bejárta az egész szobát, mely olyan volt, mint egy galambfészek, melyből kiszálltak a lakók .
A szoba üres volt.
Margit nem volt ott .
- Bizonyosan lement a kertbe, hogy a virágaitól elbucsuzzon, - gondolta magában Márta asszony és kilépett a verandára, hogy a kis menyasszonyt figyelmeztesse :
- Margit, siessünk, a vendégek már gyülekeznek .
Megint semmi válasz.
A nagy kert olyan a déli nap hevében, mint az ábrándos asszonysziv: teli forrongó vágygyal és kábitó illattal.
De a titkát ő sem árulja el .
Kétszer is bejárta Lorándné a hosszu fasort, aztán megkerülte a virágos köröndöt, benézett minden lugasba: sehol senki .
Ekkor valami ösmeretlen érzés nehezedett szivére, a baljóslatu sejtés és a rettegés belenyilalt a lelkébe.
Visszarohant a kis fehér szobába és lázas türelmetlenséggel kereste ott a rejtély kulcsát .
Rá is talált.
A menyasszony ékszerei, a sok karperecz, gyürü és gyöngyös nyakék mellett a kis toalettasztalon egy levél hevert.
Kezébe vette és homályba boruló tekintettel nézte a czimirását .
- Lorándné asszonynak , saját kezéhez .
Egyéb semmi .
Reszkető keze csaknem elejtette a rózsaszinü boritékot, tekintete mereven rátapadt és lelke mélyéből utat tört magának egy zokogó fölkiáltás :
- Jóságos ég, ez a gyermek mindent megtudott !
Honnan vette ezt a szörnyü gondolatot, maga sem tudta, de olyan biztos volt, mint a saját bünösségéről, hogy csakis az lehet a levélben .
- Márta, Margit hol maradtok? - hangzott kivülről János ur szava .
Lorándné fölriadt, lerázta magáról a kábultságot, széttépte a boritékot és lihegve, mint a ki nehéz munkába kapott, olvasta el a sorokat.
A mit azokból kibetüzött, gonoszabb volt, semmint hitte volna: egy harmadik is tudott az ő féltve őrzött titkáról, egy kérlelhetlen ellenség, egy szerelmes asszony, ki harczra kelt, hogy megvédje a szive jogát, melytől meg akarják fosztani .
A levél Mohainé kezeirása volt és szóról-szóra igy hangzott :
...
Emlékszel még utolsó beszélgetésünkre?
Te csupa boldogság voltál , én pedig csupa lemondás.
Azt mondtam akkor neked, hogy erősebb vagy nálam, mert részeden az igazság, a hatalom, mivelhogy Dénes téged szeret .
Én is azt hittem és ebben a hitben leltem erőt arra, hogy lemondjak a te javadra .
Tévedtem.
Bocsáss meg, ha nem tisztelem fájdalmadat és a szivem mélyéből fölfakad a boldogság, mint egy hatalmas folyam, mely gátakat tör és azt sem bánja a fölszabadulás diadalmámorában, hogy pusztulás követi nyomát.
Mert én most már egészen biztosan tudom, hogy Dénes Imre engem szeret és veled csak azért menne az oltár elé, hogy megmentse egy asszony becsületét .
Ez az asszony a te anyád .
Dénes Imre engem szeret, a kezedet csupán azért kérte meg, mivelhogy koczkára volt téve a titka.
Azt a jelenetet a müteremben előre beszélték meg a mostoháddal, hogy félre vezessenek és elaltassák gyanudat .
Ha nem hiszel nekem, kérdezd meg Lorándnét: ő nem fogja megczáfolni .
Margit, kedves kis Margit, a szivem nagyon fáj, hogy bánatot okozok neked.
De belátod, hogy nem tehetek másként.
Az életem üdvösségéről van szó és ha le is tudnék róla mondani, azt még sem tehetem, hogy vakon engedjelek bele rohanni az örvénybe.
Te nem lehetsz Dénes Imre felesége: isteni és emberi törvény ellene van annak !
Bocsáss meg nekem és ne gyülölj meg tulságosan, hisz van egy mentségem, mely viszhangra talál majd a szivedben :
Szeretek !
...
Lorándnéban még volt annyi erő, hogy keblébe csusztassa az összegyürt levelet, de már nem tudott felelni a hozzá intézett kérdésekre és mikor János ur a szobába benyitott, a feleségét ájulva lelte .
Mire Márta asszony ujból magához tért, ott látta maga körül a házbelieket és azok között Dénes Imrét is.
Egyetlen tekintetet vetett a festőre , de az teli volt gyülölettel és elkeseredett haraggal.
A festő meg ugy olvasott abból, mint egy nyitott könyvből.
Elsompolygott onnan, mint a megvert kutya és fáradtan, megtört lélekkel, összezuzott szivvel távozott a házból, a hova büszkén és diadalmasan belépett .
Odakint egyszerre csak összerezzent, valami megnevezhetetlen és őrült vágy támadt szivében.
Itt elvesztette a játékot, hátha másutt még nem ?
Beleült egy kocsiba és rekedt hangon kiáltott oda a kocsisnak egy czimet: Mohainé lakása czimét .
Kivette zsebéből az órát, térdére tette és folyton csak a mutatóját nézte.
Félkettőre volt kitüzve Mohainé esküvője: ha nagyon siet, tán még otthon találja .
Betelt vagy husz percz, mig leértek a Svábhegyről, áthajtattak a Margit-hidon és belekerültek a lipótvárosi utczák tömkelegébe.
Az idő alatt Dénes Imre végig szenvedte a pokol minden gyötrelmét és oda adta volna életének egy nagy részét, ha lassithatja az idő gyors futását .
S a mint megérkeztek a ház elé, hol Mohainé lakott, eszeveszett sietséggel kiugrott a kocsiból, fölrohant a lépcsőn, egyenesen a kis boudoir felé , a hol Piroska legszivesebben tartózkodott, mikor otthon volt.
Nekidült vállával a kis tapétaajtónak, betörte és valósággal átbukott a küszöbén .
A szobában nem volt senki.
Néhány női piperetárgy hevert szanaszét , valami lenge illat szállt a levegőben, mintegy keresve azt, kitől származott .
Dénes Imre lebukott arczczal a földre és ott fetrengett kinos keservében.
Szólni nem tudott, csak nyögött :
- Késő!... késő!...
Már itt is letarolták az én boldogságomat !
Ugy vergődött, hogy észre sem vette, mikor kinyilt egy oldalajtó és menyasszonyi ruhában, koszoruval a fején belépett egy álomalak.
Menyasszony csakugyan nem lehetett: annak nem olyan dult az arcza és nem lüktet olyan lázasan a kékes ér a halántékán .
Másnak menyasszonya nem lehet az, ki ujongva fölkiált, mikor őt meglátja .
Csak arra ébredt, mikor két puha kar átölelte a nyakát és egy reszkető asszonyi hang mámorosan a fülébe súgta :
- Hát mégis eljöttél?
Nem csalt meg az érzésem, mikor arra kényszeritett, hogy a templom előtt otthagyjam a násznépet, a papot, az oltárt és menyasszonyi ruhában, koszoruval a fejemen, mint egy őrült végigfussak a bámuló tömegen, ide, hol te vársz reám.
Hát csakugyan az enyém vagy?
Enyém örökre !
Aztán megcsókolta vad, fékeveszett szenvedélylyel ott, a hol érte: az arczán, a szemén, a nyakán és ujból, meg ujból csókolta.
Egyszerre csak fölemelte a két karjába, odavezette az ablakhoz, nézte hosszan, boldogan, mámortól ittas tekintettel és ujból csókolta.
Nem tudott betelni sem a nézéssel, sem pedig a csókkal .
...
A megfagyott pezsgő teljesen fölengedett és nagyon is igaza volt annak a tudós vegyésznek, ki azt mondta, hogy a démonnal, mely ebben az asszonyban lakik, nem lehet majd birni, ha egyszer kiszabadul .
Az utcza végéről sebesen vágtatva közeledett egy kocsi.
Mohainé fölriadt és lopva kinézett az ablakon.
Aztán kerekre nyilott szemekkel bámult maga elé, mintha fényes nappal kisértetet látott volna .
Csakugyan az volt: abban a kocsiban Baláth Iván ült.
Azért jön, hogy jogát követelje és megvalósitsa fenyegetéseit .
Hogy is hangzott az a fenyegetés?
Hogy minden csepp vérét fogja ontani annak az embernek, ki közéje és prédája közé mer állani .
Hát hadd jőjjön!
Annyi bizonyos, hogy nem lesz alkalma megvalósitani fenyegetéseit .
Mohainé magához szoritotta Dénes karját és a fülébe sugta :
- A tolvajt meglopni, mily gyönyörüség!
Hogy fog nézni, ha minket nem talál és üres lesz a fészek...
De hadd tudja legalább, miért üres !
Szétnézett és szemébe ötlött egy aranyszegélyü papir, meghivó a saját lakodalmára.
Arra vetette sebtében a következő sorokat :
...
Cinq-Mars zsolozsmás könyve megtanitott arra, hogy a szerelemben többet ér a csók, mint az elkésett boszu.
Csak azért akartam önhöz menni, hogy tönkre tegyem, mivel elrabolta üdvömet.
Most pedig már annyit sem törődöm önnel , mint egy szálló pihével, melyet leheletem kerget.
Elmegyek még ma, nászutra, de nem önnel, hanem Dénes Imrével.
Adieu, 'il maestro dell' amore.
Ugy-e, hogy meg lehet még nyerni az olyan játékot, melyről mindenki azt hitte, hogy már el van veszve ?
Letette a tollat és megállott a tükör előtt.
A fátyol, a menyasszonyi ruha olyan különös ellentétben voltak a gunyos, csaknem kegyetlen mosolylyal , melylyel végignézett rajtok.
Egyet rántott a drága csipkéken, fékeveszett indulattal letépte azokat magáról, mintha égetnék arczát és halántékát, a hol érik .
De ez volt gyülöletének utolsó fellobbanása.
A következő pillanatban megszelidült minden vonása, és a két karját ujból szerelmese nyaka körül fonta , mialatt a fülébe sugta :
- Menjünk édes, hisz a boldogság vár reánk .
Abban a pillanatban, mikor Baláth Iván a szivében duló haragtól kergetve, belépett a boudoirba, a hátsó lépcsőn elosont a szerelmes pár.
S meg sem állottak a pályaudvarig, ugyanabba a külön kupéba ültek, melyet Baláth Iván megrendelt a saját nászutjára .
A szerelem mestere pedig, mikor elolvasta szárnyra kelt menyasszonya levelét, fáradtan dült a karosszékbe és bambán bámult maga elé.
Sehogy sem akarta megérteni, hogy rajta ilyesmi megesett .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE