Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Róbert
Megfagyott pezsgő
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
13
Bekezdés
844
Mondat
1965
Szó
23382
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XII.
Ónos, esős éjszaka követte a verőfényes szeptemberi napot.
A merre a gyorsvonat vágtatva elszaladt, mindenütt utszéli tócsákban tükrözött a lokomotiv tüzfénye.
A kövér esőcsöppek sulyától alább ereszkedtek, majdnem a földig lekonyultak a vasuti töltés mentén a fák ágai, olyan siralmasan lucskos volt a rónatáj, hogy megesett volna rajta az ember szive, ha keresztül láthat a ködpárán .
Alig néhány óra előtt még napfényben fürdött a vidék és most valósággal didergett az ősz rálehelésétől, mintha egy szép, de vénülő asszony volna, kit egyetlen éjszakán hirtelen és orvul megtámadott az aggkor .
A kerekek egyforma és lármás zakatolásából is kihallatszott a locscsanás, melyet a kocsik tetején meggyült esőviz hirtelen aláömlése okozott a sineken.
A gép néha nagyokat nyögött, mint egy öreg ember, kinek teher már minden lépés, ha pedig a gépész kibocsátotta a gőzt, az nem emelkedett fölfelé, hanem lassan és szélesen elterült a földön, mint egy óriás halotti takaró .
De odabenn az első osztály egy külön fülkéjében mitsem vettek észre mindezekből.
A lebocsátott függönyökön innen nem volt őszi a hangulat, hanem forró délszaki nyár hevével szálldogált a szerelem.
Két sziv dobogott ott egyformán lázas hévvel és elmerült a boldogság mámorában.
Dénes Imre és Piroska ugy érezték , mintha egy jóságos kéz kikapcsolta volna őket az emberiség lánczolatából.
Egészen különváltak a többitől: ez a kupé egy önálló bolygó a világürben, a hol ők ketten az egyetlen élő és érző lények .
Órák multak, mióta a vonat kirobogott a budapesti pályaudvarból és még mindig szótlanul ülnek egymással szemközt, kéz a kézben, az egyiknek tekintete elmélyedve a másikéba, eltelve azzal a tudattal, hogy elmaradt mögöttük minden akadály, a mi gátat vethetne a tökéletes egybeolvadásnak.
S ettől a tudattól még a követelő vágy is alább szállt, csendesebb lett, mintha biztosan tudná, hogy ugyis eljön nemsokára az ő ideje, mikor teljesen jogaiba léphet.
A kocsifolyosón néha egy mogorva utas ment végig, viztől cseppegő ruhában és haragos tekintetet vetett a lefüggönyözött fülke ablakára.
Az ő fázó és lucskos mivolta, személyes sértésnek vette, hogy egészen közel hozzá incselkedik a tavasz, mert ki tudja hogyan, de már a harmadik állomásnál elterjedt az egész vonaton az a hir, hogy nászpár van az utazók között.
Az asszony nagyon szép, a férfi délczeg és szerelmes.
S mikor nyolczad fél órakor az egész társaság az étkező kocsiban összejött, csak a nászpár hiányzott, az emberek összenéztek és irigykedve mondták :
- Bezzeg azoknak nem kell table d'hôte, különb mannával táplálkoznak .
Egy kiváncsi utazó, ki szemtelenebb volt a többinél, arra mentében megnyomta a kilincset és már előre készült a mentségre, hogy eltévesztette az ajtót.
De nyomban ott termett a kalauz, eltolta onnan és csaknem szent borzadálylyal mondta neki szemrehányó hangon, félig halkan :
- Hát nem tudja?
Nászutazók vannak odabenn !
Aztán hozzátette a saját védelmére :
- Különben is kibérelték az egész kupét .
Piroska, ki összerezzent, mikor a kilincs nyikorgott, elnevette magát erre a megnyugtató biztatásra.
Olyan erősnek érezte magát a puha fészkében, hogy valósággal fittyet hányt a tolakodó kiváncsiságnak, sőt az igazat megvallva, mint valami csintalan gyermek, a nyelve hegyét is kidugta annak a láthatatlan urnak tiszteletére, ki a kilincset megbolygatta.
De egyszerre csak észrevette, hogy Dénes most is nézi és nagyon elpirult, aztán odatette fejét szerelmese vállára .
Az a tudat, hogy a szomszéd kupék üresek és valamennyi utas vacsoránál van az étkező kocsiban, annyira fölbátoritotta őket, hogy már most beszélgetni is mertek.
Bátorságra kaptak, mint a szőllő körül ólálkodó seregélymadár, ha észreveszi, hogy eltávozott a csősz és megcsipkedték a gyümölcsöt, melyet a szerelem istene kinált nekik.
Egy-egy csók elcsattant, Dénes helyet cserélt és átült a másik oldalra Piroska mellé, aztán hogy, hogy nem, a karja oda került a szép asszony derekára .
- Szeretsz, édes ?
- Szeretlek, édes .
- Enyém vagy ?
- A tiéd !
- Mióta ?
- Amióta ismerlek .
- Meddig ?
- Örökkön örökké .
Ismét egy hosszu, forró csók, de ezuttal nem vált el a két alak, a mint megcsipkedte az édes gyümölcsöt.
Az asszony odatapadt a férfiuhoz, ki lángoló édes szavakat sugott fülébe.
Tán nem is volt azokban uj kifejezés és fordulat , valószinü, hogy hasonlókkal élt már a paradicsomban is egy fiatal emberpár, mikor először jutott arra a tudatra, hogy bizonyos körülmények közt kétszer egy nem kettő, hanem azért is egy, a mi azonban fölér az egész végtelen nagy mindenséggel .
És olyan jó egyedül lenni a mindenségben, különösen ha még valaki megosztja ezt az egyedüllétet .
...
Pedig nem voltak egyedül, mert a szomszéd kupé nem volt üres.
Ott is lázasan lüktetett egy sziv, de az érzés ellenkező pólusán.
Emitt a szerelem gyönyöre reszkettette meg, amott a szerelemféltés minden kinja és kétségbeesése .
Mert a szomszéd fülkében egy fiatal lány vergődik, arczát a bársony vánkosba temeti és jaj hogy magába kell fojtania zokogását, nehogy oda át meghallják .
Ez a fiatal leány Loránd Margit .
A véletlen kegyetlen tréfája volt, hogy egy kocsiba került azokkal , kik előtt menekült.
A hogy elolvasta Mohainé levelét, nem kételkedett, hogy szóról szóra igaz a rettenetes vád.
Mert eszébe jutott most sok apró körülmény, melyet könnyenhivősége folytán eddig nem vett figyelembe, különösen pedig az az egymást vádló tekintet, melyet Lorándné Dénessel cserélt, mikor a müteremből távozott.
Igy csak büntársak nézhetnek össze.
Hogy ő azt nem értette meg azonnal !
De mikor olyan végtelen boldog volt, hogy nem kell gyülölnie, a hol szeretne szeretni.
Hát csak készakarva szemet hunyt és inkább elhitte a szegény szivéről, hogy gonosz, mert megengedte a gyanunak, hogy közelébe férjen.
Meg is vezekelt ezért a gyanuért alaposan, megalázta magát a mostohája előtt, bocsánatot kért tőle és meggyónt neki mindent, kivéve azt az egy titkát, hogy szerelmes Dénes Imrébe .
Behunyt szemmel ment tovább az önámitás virágos ösvényén, mikor már megkapta gyengeségének jutalmát és Dénes menyasszonya lett.
Nem akart látni , holott észrevehette volna, mily lesujtó hatással van eljegyzésének hire Lorándnéra és mennyire gyülöli azóta azt az embert, kivel eddig nagyon is nyájas volt.
Inkább elhitte mostohája hirtelen támadó anyai szeretetét és azt a mentségét, hogy nem tudja legyőzni ellenszenvét az idegen férfiuval szemben, ki elrabolja gyermekét .
Mindent elhitt, csakhogy boldogságát meg ne zavarja semmi .
De most tisztán és élesen körvonalozva látja azt a gonosz játékot , melyet ez a két ember vele üzött.
Ártatlan szerelme csak eszköz volt kezükben , hogy bünös viszonyukat a világ előtt takargassák.
Ki tudja?...
Tán azalatt is, mig ő vakon bizott...
Vagy arra számitottak, hogy mikor már Dénes felesége lesz, még nagyobb biztossággal folytathatják ?
Végtelen keserüség marczangolta Margit szivét annál a gondolatnál , hogy titokban kaczagják együgyüségét és csupán egy vágya volt még: megszabadulni tőlük, minél nagyobb távolságot teremteni maga közt és azok között, kik rutul rászedték.
Most nem ér rá, hogy elzokogja fájdalmát és kétségbeesését, hanem mint a megsebzett vad, a magányt óhajtja, hogy eltemesse megölt szerelmét .
Összecsomagolta apró leánykori emlékeit egy kis kézi táskába és zsebre tette a perselyt, melybe összegyüjtötte volt a születésnapi és névnapi ajándékaranyakat.
Volt együtt annyi, hogy kifizethesse az utiköltséget és egyéb kiadásait, mig csendes menhelyre talál.
Csak néhány hét az egész, azontul ugy sem lesz szüksége semmire ...
Mikor a cselédlépcsőn a kertbe osont, jól hallotta az érkező vendégek vidám beszélgetését és Lorándné szavát, a mint őket üdvözölte.
Keserü megelégedéssel gondolt arra, hogy ez az asszony rettegve gondol majd rá, mert tudja, hogy kezében van a titka.
Csak hadd féljen, a mig élete tart, mert nem fogja megtudni soha, hogy sirba vitték gonosz titkát .
Ha nem leplezi le, korántsem a kimélet tesz zárt az ajkaira, mert valóságos gyönyör lett volna neki, ha tönkre teheti.
Hallgatni fog azért, hogy édes atyja ne tudjon meg soha semmit .
Szegény János ur, dehogy sejtette, hogy milyen odaadó gyermeki szeretettel gondolnak rá ebben a pillanatban...
Igazán, csakis ebből a szeretetből meritett erőt Margit, hogy legyőzze a démont szivében, mely egyre boszura sarkalta .
S egyszerre csak meghallotta Dénes Imre szavát, ki utána tudakozódott.
A verandára fölmenőben találkozott János urral és kérdezte, hogy Margit készen van-e már?
Olyan nyugodt biztossággal ment menyasszonya elé, mintha a legcsekélyebb bün se terhelné a lelkét, holott alig néhány lépésnyire tőle, egy bokor mögött az rejtőzött, kitől mindent elrabolt, ami értéket adhat egy fiatal leányszivnek: a hitet, a szeretetet, a bizalmat ...
Először hullott ki egy köny a fiatal leány szeméből, mióta a levelet elolvasta.
Siratta ábrándjait .
A hegynek lefelé menve, egy a városba üresen visszatérő kocsi érte utól, mely vendéget szállitott a Loránd nyaralóba.
Megállitotta és azt mondta a kocsisnak :
- Vigyen a vasuthoz .
A kocsis tudta, hogy a nászpár a déli vasuton fog elutazni az esküvő után.
Margitot nem ismerte és abban a hitben, hogy valamely rokon, ki ott akar bucsuzni, a lovai közé csapott és elvitte a déli pályaudvarhoz.
Jó egy óra volt még az indulásig, de Margit azonnal megváltotta jegyét egy külön elsőosztályu fülkére - ezt a fényüzést megengedte fájdalmának - aztán beszállt, nehogy valaki meglássa az ismerősök közül.
Elfüggönyözte az ablakot, gondosan bereteszelte az ajtót, aztán odaadta magát kétségbeesett fájdalmának .
A zivatar, mely az emberi szivben tombol, nem jár égzengéssel , czikkázó villámai sincsenek, de pusztitani épp ugy tud, mint a legádázabb förgeteg.
Az a félóra, mely alatt Margitban kitombolta magát a fájdalom, tönkre tette fiatal szivének minden érzését és nem hagyott hátra egyebet sivár ürességnél.
Nem könnyitett a lelkén egy cseppet sem, hanem csak eltompitotta és megdermesztette minden érzését és mélyebbre vájta a sirgödört, melybe el fogja azt temetni .
De nemcsak a lelkét fárasztotta el, hanem a testét is.
A hogy a félóra letelt, Margit olyan öregnek látta magát, mintha már az egész élet harczát végig küzdötte volna.
Megbénult az akaratereje, köd borult az agyára, a pihenés vágya elfogta és valósággal elaludt .
De még álmodott is.
Álmában jöttek és mentek az emberek, beszálltak a kocsikba, bucsut vettek egymástól, kinéztek a kupék ablakain és ujból bucsuztak .
Megadták az első jelt az indulásra, rohanva jöttek elkésett utasok, csapkodták az ajtókat, veszekedtek a kalauzzal egy jobb helyért és végül kényelembe helyezték magukat körülte és mellette.
Aztán másodszor is megszólalt a jeladás, a portás intette a késedelmezőket, hogy szálljanak be, a gép nehezen nyögött, mintha tudná , hogy most rajta a sor és mindazt a nagy terhet, a mi emberekben és érzésekben a hosszu kocsisorban együtt van, neki kell odább vinni.
A vonaton végig ment egy nagy remegés, a gépből gomolyogva szállt föl a füst és leghátul elkiáltotta magát egy éles hang :
- Kész!
Mehet !
Ebben a pillanatban fölszakitották a váróterem ajtaját és rohanva , csaknem lélekzet nélkül futott ki egy emberpár a perronra.
A kalauz utjokat akarta állni, de kikerülték és egyenesen annak a kocsinak tartottak, melyben Margit ült .
A vonat már indulóban volt, mikor a férfiu fölsegitette a nőt, aztán maga is fölkapaszkodott utána.
A portás utánuk kiáltott még valami fenyegetés félét, de mikor látta, hogy, a rezervált kocsiba szállnak, nevetve mondta a hadonászó kalauznak .
- Ne bántsa, hisz'ez a nászpár .
Margit ugy érezte, mintha óriás lidércznyomás nehezedne a szivére és elfojtaná a verését.
Az elkésett párban fölismerte Dénest és Mohainét .
Első gondolata az volt, hogy kiugrik a kocsiból, de mialatt reszkető kézzel csavarta az ajtó fogantyuját, a gép élesen füttyentett és gyors zakatolással fordultak meg a kerekek.
Vitték odább ezt az embersokadalmat minden hánytorgó szenvedélyével együtt .
Visszaroskadt a bársonyülésre és mereven bámult maga elé .
Tehát még az utolsó csapást is rá mérte a sors: együtt kell utaznia azokkal, kik előtt menekült .
A két kupét elválasztó fal nagyon vékony volt.
Régi divatu szalonkocsiból készült a két fülke és csak egy tölgyfaajtó választotta el.
Innen is, tulnan is el volt zárva, de meg lehetett hallani minden szót és minden mozdulatot .
S Margit jól hallotta Piroska kaczagását, a mint Dénesnek mondta :
- Sokért nem adnám, ha megláthatnám, milyen arczot csinál ebben a pillanatban Baláth Iván ur !
Dénes Imre pedig komoly, a megindulástól reszkető hangon csupán annyit mondott :
- Törődöm is én Baláthtal, nem törődöm az egész világgal, csakhogy mellettem vagy, én üdvöm és boldogságom .
Róla szó sem volt.
Meg is feledkeztek már, hogy a világon van .
Micsoda is ő nekik?
Egy szétfoszló ködfolt, mely valaha közéjük és a nap közé merészkedett, de most elolvadt szenvedélyük izzó hevében .
A fiatal leány halántékában kinosan lüktetett a fölfelé tóduló , minden cseppjében föllázadó vér.
Lerázta magáról az álom kábultságát, fölállott , halkan, odaosont az elválasztó falhoz, odatette fülét a kulcslyukhoz és hallgatózott .
Most már nem érezte a kimerültségét.
A kegyetlen harag fölkorbácsolta érzését és el volt tökélve, hogy egészen belelát annak a két embernek a lelkébe .
S hogy nem hallott semmit, még jobban gyötörte az a féreg, mely az emberi sziv minden idegét kinozza, csaknem elvette eszét a féltékenység .
Igazán rosszul van berendezve, hogy a halandó szivében a szerelmet tuléli a féltékenység.
Mikor már el van temetve a halott, jön a sirrabló, fölássa két éleskörmü kezével a még meg sem keményedett hantot és leszedi a holttestről a fehér köntöst, az ékszert, a virágos koszorut, a földi életnek utolsó emlékeit .
S a halott érzi mindezt, de nem tud védekezni.
Még egy jajszó sem hagyja el ajkát .
Órákon keresztül állott ott Margit és megleste a két szerelmes minden mozdulatát.
Valami homályos sejtelem volt még benne, hogy a mit tesz, nem méltó hozzá és megfosztja lelkét a tisztaságtól, szivét az ártatlanság utolsó virágától .
De nem tehetett ellene, mert az az indulat erősebb és kitartóbb volt mindennél, a mit eddig érzett .
Nem háborgatta senki.
A kalauzzal már a beszálláskor intézte el dolgát és most már nem maradt egyéb teendője, minthogy engedje a férget dulni a szivében .
Azalatt pedig odakünt beborult, sürü felhők fogták körül a napot és inditottak hajtóvadászatot ellene.
Hasztalan próbált menekülni, néha kitört egy sugara valamely résen, de a falka ismét körülfogta, leteperte és fölhangzott az eget megrengető, menydörgésbe elvesztő halali .
S megindult az eső, vastag csöppek verték az ablakot, hideg lett lassanként, őszi hideg, mely gonoszabb a téli fagynál.
De Margit lázban lüktető halántéka nem kapott enyhülést, a pokoli tüz folyton fütött szivében, ereiben és vérének minden csöppjében .
Igy jött el az estebéd ideje.
Hallotta az utasok gyülekezését, a megjegyzéseket, melyeket tettek, mikor a szomszéd fülke előtt elmentek.
S jobban bántották, semmint ha ő lett volna oda át Dénes Imre társaságában, egyedül , kikapcsolva az egész világtól.
Föllázadt a szeméremérzése és szerette volna az emberek szemébe vágni mélységes megvetését .
Aztán, mikor a lépések már egy irányba távoztak el, egyebet is hallott.
Oh, ez még inkább gyötörte.
Meghallotta a csókot és kevéssel rá a párbeszédet :
- Szeretsz, édes ?
- Szeretlek, édes .
- Enyém vagy ?
- A tiéd !
- Mióta ?
- A mióta ismerlek .
- Meddig ?
- Örökkön örökké .
Vad vágya támadt, hogy közéjük rontson és a férfiu szemébe kiáltsa: - Hát én?
Mi voltam én?
Vagy nem sugtad-e a fülembe ugyanezeket a szavakat és nem válaszoltam-e ugyanolyan édes igérettel?
S mindezt kitörülte már emlékezetedből egy másik asszony ?
De nem merte követni féktelen ösztönét.
Erősebb volt benne a leányos szemérem, semhogy olyan pillanatban támadjon rájok, mikor az a másik nő megfeledkezik mindenről a földön és leginkább arról, a mit az asszonynak féltve kell őrizni: önmagáról .
E helyett valami démoni eszme támadt benne.
Tudta, hogy a következő állomáson két vonat keresztezi egymást.
Az a vonat melyen ő utazik, megáll nehány perczre és bevárja a másikat, mely vágtatva megy keresztül, meg sem állva.
Ha az a két ember a szomszédságában egészen elmerült is a gyönyörben, majd fölébred, ha a boldogság zugába belesüvölt egy halálkiáltás ...
Kiment a folyosóra, óvatosan, lábujjhegyen osont el a másik fülke mellett, kihajolt a lépcső fölött levő ablakon és kinyitotta kivülről a biztossági zárt.
Aztán várt néhány pillanatig .
Mikor a vonat megállott, leszállt és a másik vágány felé ment.
De hirtelen rákiáltott valaki :
- Vissza !
Oda sem hallgatott, hanem ment tovább.
A másik gyorsvonat már csak kétszáz lépésnyire volt és a vörös fény, melyet maga elé bocsátott, olyan volt , mint egy óriási tüzes szem, mely belebámul az éj sötétjébe .
Ismét rákiáltott mögötte egy rekedt hang, de ezuttal nemcsak parancs volt benne, hanem, rettegés is .
- Vissza!...
Hát nem hallja!...
Minden áron neki akar menni a gyorsvonatnak ?
Az ablakok megnyiltak és kiváncsi arczok jelentek meg.
Annak a fülkének ablakát is lebocsátották és Margit, ki már a rohanó vonat vágányán állott, egy rémült fölkiáltást hallott :
- Ő!
Loránd Margit !
S nyomban rá egy női hang biztatását :
- Siessünk!
Mentsük meg !
A vonat már csak száz lépésnyire volt.
Margit ösztönszerüleg arra fordult, honnan a két utolsó kiáltás hallatszott.
Vagy tán készakarva tette?
Az volt tán a szándéka, hogy lássák az arczát, mielőtt testét összezuzza a rohanó vasóriás ?
De egyebet látott.
Azt, hogy Dénes Imre eszeveszett sietséggel feléje tart.
Már ott volt nála, már megfogta a kezét, már vonszolja a sinekről, mikor a gép hősége csaknem perzseli.
S utolsó viziójában látta, hogy a férfi testét is elkapja a gép.
Halálos rémület fogta el, föltámadt szivében ujból az eltemetett szerelem.
Inkább legyen azé , csak ne a halálé!
Végső erőmegfeszitéssel ellökte magától Dénest, a ki hátrafelé tántorodott és két lépésnyire a sinektől térdre bukott.
Onnan látja üvegesedő tekintettel a fiatal leány dicsőült arczát és hallja azt, a mit feléje kiáltott :
- Nem akarom, hogy megmentsél!
Nem engedem, hogy velem meghaljál .
...
Aztán keresztül ment a vonat a leány testén .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE