Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
A galamb papné
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
25
Bekezdés
1606
Mondat
3398
Szó
32559
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
4
Másnap szombat volt.
Nevezetes nap, mert hétköznapon csak szombat reggel volt valamivel nagyobb istentisztelet.
Minden reggel harangoztak ugyan, de máskor csak a tanító ment be a templomba néhány iskolásgyerekkel.
Elénekelték az egy zsoltárt, aztán kijöttek, úgysem volt a templomban senki.
Legfeljebb az öreg Zsuzsi néni.
De szombaton a papnak is fel kell kelni, felvenni a kis palástot s már reggel hét órakor magára hagyni az asszonykát a templom miatt.
A pap óvatosan kiszökött a besötétített hálószobából, a másik szobában öltözött fel.
Sietett, mert már elhagyták a harangozást.
Amint az ajtót nyitotta, kétségbeesett kiáltást hall.
- Énók!
Ijedten állott meg.
A felesége kiáltott.
Mire másodszor hallotta a nevét, akkorra már be is nyitott a hálóba.
- Mi baj, szívem!
- Énók - nyöszörgött az asszony -, hol vagy?
- Megyek a templomba, mindjárt jövök.
Az asszony megrettenve ugrott fel.
Kimeredt szemmel bámult az urára, annak a fekete palástjára.
- Nem! - kiáltotta rémülten.
- Dehogyisnem - nevetett kissé kényszeredetten a pap.
- Hallod, már énekelnek a templomban.
- Gyere ide.
A pap közelebb lépett, s a tenyerébe vette a felesége állát.
- Babukám, mindjárt jövök.
Csak egy rövid imát felolvasok, azonnal jövök.
- Nem! - kiáltotta makacsul a gyerekasszony.
A férfi restellte magát, s megcsókolta a feleségét, indulni akart.
- Maradj itt! - kiáltott az asszony, s megragadta az ura palástját.
- Mennem kell, szívem! - szólt szigorúan a férj.
- Máris elkéstem.
Végin vannak az éneknek.
- Bánom is én.
Hadd énekeljenek estig.
- Eressz el, gyönyörűségem.
- Nem.
- De miért?
- Csak!
- Már nincs is sötét.
Régen felkelt a nap.
Felhúzzam a függönyöket?
- Nem kell.
- De hát mit akarsz?
- Ülj le ide.
A pap örömmel hallotta, hogy új verset kezdtek, s gondolta, míg egy sort elénekelnek, annyi időre leül.
- Az én babukám jó kis asszony, jó kis feleség, nem akarja, hogy az urát pletykába vegyék a parasztok, mert azt a harmadik faluban is meghallják, hogy a gáti pap elaludta a reggeli könyörgést.
Az első reggeli könyörgést.
Az első reggeli könyörgést, mióta házas.
- Legalább megtudják, milyen szerelmes.
- De babám...
Föl akart állani, hanem a felesége a nyakába csimpaszkodott.
- Nem, nem!
Nem mégy el!
A férfi eltökélten csókolta meg még egyszer az asszonyt, s keményen megfogta a kezét, hogy lefejtse magáról.
- Jaj! - sikoltott az asszony, s hanyatt vetette magát, mint a halott.
Az ura teljesen meg volt rémülve, nem tudta, mit csináljon.
Egy pillanatnyi habozás után elszántan indult meg, hogy kötelessége után menjen.
Az asszony abban a pillanatban fenn ült.
- Menjen! - kiáltotta gyűlölettel.
- Menjen, de többet ne lássam.
Esküszöm, hogy mire visszajön, nem leszek itt.
Ád nekem még helyet az én édesanyám.
Akármilyen rossz vagyok is.
A férfi sóhajtva visszalépett hozzá.
- Lelkem.
A kötelesség, kötelesség.
Mennem kell.
Az Isten színe előtt megjelenni.
- Eh, az Isten itt is éppen úgy jelen van, mint abban a hodályban.
Imádkozzon itt.
Az istennek az is éppen olyan jó.
- Mennem kell, mert a falu parancsolja.
Várnak a hívek.
- Egy vén koldusasszony!
Az az egész.
Menjen, de akkor vegye el feleségül azt, ne engem.
- Megyek.
- Nem! - sikoltott az asszonyka.
A pap megdöbbenve figyelt ki, a templomban beállott nagy csöndre.
Egy perc múlva mintha valami monoton hang kondulása hallatszott volna onnan.
Nagy fájdalom és keserűség fogta el.
A tanító imádkozik.
Elkésett.
- Ugye, itt maradsz?
Szótlanul ült le az asszony mellé az ágy szélére.
Fojtogatni tudott volna, de indulata befelé eredvén meg, csak a torkát szorította vasmarokkal.
- Terajtad a felelősség - mondta.
- Mindent megteszek, tudod, amit kívánsz.
De aztán a következményekért ne vádolj.
- Én nem teszek semmit, csak szeretlek.
A pap hallgatott.
Mit beszéljen ezzel a gyermekkel.
Hazugságon törte a fejét .
Elgondolta, hogy a tanítónak azt fogja mondani, hogy beteg volt a felesége.
- Olyan álmos vagyok.
Igazán, ilyen jókor így felizgatni engem.
Nincs magának szíve.
Átölelte, úgy palástosan, s kényszerítette, hogy ledűljön mellé.
Csakugyan álmos volt, s nemsokára elaludt.
A pap ébren feküdt.
S azon gondolkozott, mi lesz ebből az életből, ha így fog örökké folyni.
Ha most, a mézeshetekben is ilyen hihetetlen szeszélyekkel kell megküzdenie, mi lesz később.
Aztán megnyugodott.
Hiszen ez a sok szeszély ez mind bizonysága az asszony szerelmének.
S ha az idő telik, és az élettapasztalatok megtanítják az asszonyt rá, hogy nem lehet játékot csinálni komoly dolgokból, majd nem tesz ilyeneket.
Szinte kívánta, hogy valami nagyobb kellemetlensége legyen a mai esetből.
És mégis egyre jobban kiérlelte magában a hazugságot, amivel teljesen elmoshatja ezt a mai botrányt.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE