ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Tábori Róbert

Megfagyott pezsgő

Keletkezés ideje
1899
Fejezet
13
Bekezdés
844
Mondat
1965
Szó
23382
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13

IV.

Harmadnapra azután, hogy Lorándéknál mulatott, Dénes Imre egyedül volt bálvány-utczai mütermében.
Az atelier egy régi ház harmadik emeletén feküdt , kilátással a budai hegyekre.
Berendezése nagyon egyszerü: a falakon néhány megkezdett vázlat, közel az ablakhoz, háttal a falnak egy nagy festőállvány , melyre óriási vászon volt kifeszitve, és oldalt a fegyverállvány néhány régi fegyverrel: ennyi volt az egész .

Dénes, fehér vászonbluzban, az egyik ablaknál mosta az ecsetet, mikor hirtelen csengettek.
A festőt, ugy látszik, hogy kellemetlenül érintette a látogatás, mert haragosan lecsapta az ecsetet, odament az ajtóhoz és kinézett a rácsos nyiláson .

Kiváncsisága nem talált kielégitésre, mert a látogató ugy állott , hogy vonásait nem láthatta.
Arczczal a lépcsőház felé fordult és csupán fehér ruháját meg a hamvas nyakát engedte látni .

- Valami faczér modell, - gondolta magában Dénes és kiszólt a rácsos ajtón :

- Nincs szükség női modellre.
Itt csak állatokat festenek és férfiakat .

Erre aztán elnevette magát a látogató.
Olyan hirtelen jött ez a nevetés, mintha sötét szobába egy marék erdei virágot dobna pajkos gyermek keze .
Hanem Dénesnek ugy tetszett, mintha az egész szoba egyszerre megtelne virágillattal .

Gyorsan félretolta a reteszt és kinyitotta az ajtót.
Az ajtósarok csikorgására megfordult a látogató és most a festőn volt a sor, elnémulni bámulatában .

Loránd Margit állott előtte ...

Nem szólt semmit, hanem csak nézte a leányt, majdnem együgyü bámulással.
Megint kiült az ellenséges indulat Margit arczára, a mosoly eltünt vonásairól, tekintete elsuhant a festő fölött, mintha készakarva nem akarná meglátni és hangja érczes keménységü volt, mikor megszólalt :

- Szabad önt arra kérnem, hogy néhány pillanatig meghallgasson ?

A festő félre állott és helyet adott a haragos nézésü fiatal lánynak .
Loránd Margit nem is habozott, hanem a szoba közepéig ment, ott megállott és egyetlen tekintetet sem vetve a müteremre, száraz hangsulyozással folytatta :

- Tudatom önnel, uram, hogy engem nem hozott ide sem a kiváncsiság , sem pedig a kalandvágy.
Ugy hiszem, ezek szoktak lenni az okok, melyek másokat ide hoznak ?

- De kérem, kisasszony - hebegett a festő .

- Ennyi tán elég bevezetésnek, - mondta Margit.
A többit, az igazi okát is elmondom, bár nem könnyü dolog az egy fiatal leánynak.
Hanem vannak körülmények az életben, mikor a fiatal lány is nekibátorodik és kényszerüségből félre teszi a korához illő félénkségét.
Teszem, mikor azt tapasztalja, hogy egy rabló be akar törni édes atyja kincses házába, hogy elrabolja a legjobban féltett kincset .

- Nem értem, igazán nem értem! - mondta a festő .

- Nem érti?
- Margit hangjában kimondhatatlan megvetés tükrözött.
- Jó, hát elmondom.
Ön tegnap levelet kapott anyám... akarom mondani: Lorándné asszonytól .

- Honnan tudja ön ezt? - kiáltott föl Dénes .

- Hát nem is tagadja?
- A leány arcza fájdalmas kifejezést öltött.
- De tán jobb is igy!
Hisz ugy sem használna semmit a tagadás.
Mert nekem bizonyitékaim vannak .

Dénest nagyon bántotta ez a rideg hang és azért nyersen válaszolt :

- A bizonyitékokhoz csak ugy juthatott, ha olyasvalamit cselekedett , mi nem illő egy fiatal leányhoz.
És kijelentem, hogy szóba sem állok Önnel, ha meg nem mondja, hogyan szerezte ugynevezett bizonyitékait .

De a leány nem ijedt meg a nyers hangtól.
Keresztül ment valamin, mi nagyon megaczélozta szivét és idegeit.
Komoly méltósággal válaszolt :

- Elmondom, ha éppenséggel akarja.
Az én... mostoha anyám , ugylátszik, még járatlan a regényességben, mert regényhősnőnek nem elég óvatos ...
Tegnapelőtt este levelet akartam irni az intézet főnöknőjének, hogy engedje meg , hadd maradhassak még néhány napig otthon.
Bementem mostoha anyám szobájába és papirt kerestem iróasztalán.
Ott hevert egy lap itatóspapir, melyet ugylátszik , csupán egyszer használtak.
Frissen irott betük lenyomatát láttam rajta...
Isten a tanum! - folytatta keserü szégyenkezéssel, - nem a kiváncsiság vitt rá, hogy elolvassam, hanem a puszta véletlen .

- Én nem hiszek az efféle véletlenben! - mondta komor hangon Dénes .

- Pedig elhiheti.
Mi intézetbeli lányok nagyon jártasak vagyunk a tükörirás elolvasásában, mert azzal szoktuk közölni egymással apró titkainkat abban a naiv hitben, hogy ahoz kivülünk senki sem ért.
S mikor megláttam a megforditott betüket, az első pillanatban az az eszmém támadt, hogy mostohám is a tükörirásban gyakorolja magát.
Igy történt, hogy elolvastam azt, a mit önnek irt...
Bárcsak inkább el ne olvastam volna .

- S olyan rettenetes volt az, mit ön elolvasott? - kérdezte Dénes .

Ez a könnyed hang egészen kihozta Margitot sodrából.
Haragosan fölkiáltott :

- Még kérdezi?!..
Minő ember ön, hogy belopózik egy vendégszerető házba és el akarja csábitani annak az embernek a nejét, ki bizalmával megtisztelte !

- Nagyon sulyos vád... és bizonyos ön abban, a mit állit ?

- Hogy bizonyos vagyok-e?
Az a levél olyan hangon volt tartva , minőt... idegennel szemben nem szokás használni .

- Kedves kisasszony, - válaszolt a festő és ezuttal az ő hangja volt aczélkemény, - én csak annyit tudok, hogy ön olyan drámai szerepre vállalkozott , mely tulhaladja erejét.
De ez még a bajnak kisebbik része volna.
Nagyobb baj önre nézve, hogy ez a szerep nagyon csunya .

Margit két kezébe temette arczát és zokogva roskadt a mellette álló karosszékbe.
Kimondhatatlan fájdalommal fölsóhajtott :

- Tudom... érzem!
De mit tegyek, mikor olyan kimondhatatlanul szeretem atyámat.
Hisz ő az egyetlen lény ezen a földön, ki engem szeret .

- Én megmondom önnek, mit tegyen; higyjen és ne higyjen.
Higyje azt , hogy az emberek jobbak, semmint ön képzeli és ne higyjen a puszta látszatnak .

A leány tekintetében fölcsillant a remény sugara.
Összetette két kezét és reszkető hangon sóhajtotta :

- Hát nem igaz ?

- Szavamra mondom, hogy nem igaz.
S be fogom önnek bizonyitani, bár nem érdemli meg.
De egy fiatal szivnek háborgása olyan szent előttem, hogy mindenáron ki akarom venni abból a kétely fullánkját.
Ha elolvasta a levelet , tudni fogja, hogy mostohaanyja meg fog engem látogatni.
Nos tehát, ön is jelen lesz a mi beszélgetésünknél !

- Az lehetetlen, hebegett Margit, kit nagyon megijesztett ez a fordulat .

- Akarom .

Nem folytathatták a beszélgetést, mert az ajtón kopogtak.
Háromszor egymásután, halk ütemben, mintha egy előre megbeszélt jel volna.
A festő lehajolt a leányhoz és a fülébe sugta :

- Menjen oda a festőállvány mögé és hallgassa meg beszélgetésünket .
Ha azután sem hisz, nem tehetek róla.
Mert akkor már az ön szive nem az, minek tartottam.
Kikezdte a rozsda és ez a betegség az ön korában halálos .

Volt valami imponáló a festő magatartásában, minek Margit nem állhatott ellen.
Szó nélkül engedelmeskedett, oda ment a festőállvány mögé, mely leért a földig és egészen eltakarta alakját.
Dideregve, reszketve, de mégis azzal a fojtó érzéssel, hogy a szivéből felcsapó láng lázba ejti, égeti, oda támaszkodott a falhoz és várt .

Dénes odament az ajtóhoz és kinyitotta.
Lorándné jelent meg a küszöbön .

Vidám és elfogulatlan arczczal lépett be.
Csinos, de egyszerü nyári toalettben volt és mintha a jókedv, mely vonásaiból sugárzott, megszépitette volna.
Kezet nyujtott Dénesnek és igy szólt :

- Sokáig váratott, már el akartam menni.
Tán látogatója volt ?

Kereste tekintetével a tapéta-ajtót, mely a hátsó lépcsőre nyilt és arra szolgált, hogy a modellek arrafelé távozzanak .

- Nem volt itt senki, - mondta némi megerőltetéssel Dénes.
- Ugy el voltam mélyedve festményem tervével, hogy nem hallottam első kopogását .

- Halad az a festmény ?

- Ugy a hogy .

- Csak ne csináljon belőle olyan nagy titkot.
Hisz jól tudja, hogy nagyon érdeklődöm müvészete iránt.
Én is, meg a férjem is .

- Valóban?
Loránd ur tehát megbocsátott nekem ?

- Ugyan, ne gunyolódjon!
Hisz jól tudja, hogy a férjemnek az a vesszőparipája.
Meglepte az első pillanatban, hogy abban a tekintetben önben is csalódott.
De aztán megbánta udvariatlan viseletét és rám irt, hogy tegyem jóvá hibáját .

- Vajjon, mi vitte rá erre a nagylelküségre ?

- Megmondom önnek azt is, hogy lássa, mennyire őszinte vagyok.
Az én Jánosom alapjában véve nagyon jó ember, de... hogy is mondjam csak?... egy kicsit stréber.
Szeretne képviselő lenni.
S mikor a kerületbe ment, maga a püspök azzal fogadta, hogy el ne mulaszsza látogatását tenni Dénes Jakab urnál, ki roppant gazdag ember és szörnyen befolyásos.
Bár a név azonossága kellemetlenül érintette - mert eszébe jutott, hogy igazságtalan volt önnel szemben - pillanatig sem gondolt arra, hogy az a Dénes ur meg ön rokonok is lehetnek .

- Az atyám, - mondta a festő .

- Megtudta csakhamar, mikor bemutatták a gazdag földbirtokos házánál .
Annak első dolga volt, hogy hálás köszönetet mondjon férjemnek, mivel olyan szives volt fia iránt.
"Ki az ön fia?" - kérdezte gonosz sejtelemtől gyötörve János ur .
"Ki más, mint Dénes Imre, a hires festő!"
S János ur, az ő szimpla észjárásával azonnal belátta, hogy nagy bakot lőtt és expresz-levélben fölkért, hogy szüntessem meg a kölcsönös félreértést.
Lássa, én nem szépitem férjem hibáját, de remélem , hogy a mi őszinte barátságunk kedveért, elnézi majd az ő, mindenesetre megbocsáthatatlan viselkedését .

- Egy föltétel mellett - válaszolt a festő .

- S melyik az ?

- Hogy ön megjutalmaz érte .

Lorándné megütődve nézett a festőre .

- Tréfa akar ez lenni ?

- Éppenséggel nem.
Csakis ön teheti jóvá, mit férje elhibázott.
Nincs is abban semmi nehézség, mert mindennapi dolog, hogy a férj hibáját... az asszony teszi jóvá .

Keresztbe fonva karjait, megállott Lorándné előtt és vakmerően nézett a szemébe.
Az asszony egy pillanatig elgondolkozott, aztán az ajtó felé ment.
Ott megállott és pompás megvetéssel nézett vissza a festőre .

- Ön bolond vagy szemtelen! - mondta metsző gunynyal.
- De ugy kell nekem!
Azért, mert érdeklődtem az ön müvészete iránt és szembe szálltam férjem előitéletével, melyről csak most látom be, hogy mennyire jogosult volt, igy fizet ön nekem?
Hallja maga, Dénes ur, én nem vagyok ám olyan asszony!
Tessék ezt a hangot modelljeivel szemben használni, de jegyezze meg magának, hogy van még tisztességes asszony a világon .

- S levele?
Az a biztató hang levelében ?

- Csak azért volt, hogy férjemmel kibékitsem, kinek szüksége van önre.
Hát nem látta be, hiu bolond?!
Aztán mi is volt abban a levélben, hogy erre följogositsa?
Az a kijelentés, hogy szeretem?
Rég tudta, hogy érdeklődöm ön iránt , de csak ugy ...
A müvészt szerettem önben, azt az embert, ki staffázs a szalonomban.
Egyebekben pedig annyit sem törődöm önnel, mint egy rosszul elhelyezett gipszszoborral.
Most már tudja és remélem is, hogy megjegyzi magának .
Adieu !

A kilincsre tette kezét és távozni akart, de Dénes megelőzte.
Félre tolta a festőállványt és rámutatott a halvány, reszkető Margitra :

- Mondja meg mindezt a kisasszonynak !

Lorándné remekül adta a meglepett ember csodálkozását: nyitva felejtette száját, levegő után kapkodott és csak nagy nehezen nyögte ki pillanatnyi szünet után :

- Margit, te itt?.. .

Aztán lángvörös lett az arcza, vad haraggal nekiment a festőnek , mintha ki akarná kaparni két szemét.
Azalatt Margit magához tért és közéjük állott :

- Ne bántsd őt , jó anyám , mert nem ő a hibás .

Ez a megszólitás lecsillapitotta Lorándné haragját.
A leány pedig folytatta, miközben arczát gyermeki bizalommal oda temette az asszony szive közelébe :

- Bocsáss meg, édes anyám!
Nagyon bünös vagyok veled szemben, de csakis veled szemben...
Elolvastam leveled egy részét és azt hittem...
Mily gonosz vagyok én !

Csendesen zokogott.
Lorándné magához szoritotta a gyermek fejét és különös módon nézett Dénesre, ki kedvetlenül állott ott, a bajsza végét rágva.
Azt lehetett volna hinni, hogy mind a kettőt bántja a lelkiösmeret ...

- Menjünk, Margit, - szólott kis szünet mulva Lorándné .

Már rég elhangzottak lépteik és a festő még mindig ugyanazon a helyen állott, de arczának kifejezése nem vidult föl, sőt egyre zordabb lett.
Végre kitört belőle az elkeseredés :

- Az az asszony!...
Mire nem kényszeritett!...
Undorodom ettől a játéktól !

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE