Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Róbert
Megfagyott pezsgő
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
13
Bekezdés
844
Mondat
1965
Szó
23382
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VII.
Baláth Iván csudálkozva nézte a levelet, melyet épp most hozott számára a posta.
A menyasszonya irta :
Kedves barátom! - ez volt az iriszillatu levélke tartalma.
- Nagyon szeretnék még ma találkozni önnel.
Délután kettő és három között biztosan elvárom .
Egy kis meglepetést tartogatok számára .
Mohai Piroska .
A maestro dell'amore háromszor is elolvasta a finoman megrajzolt sorokat.
Mohainé irása olyan volt, mintha minden egyes betüjét megpingálták volna .
De ezuttal talált valamit a betükben, a mi kellemetlenül érintette: hiányzott belőlük a megszokott lágyság.
Minden egyes irásjel kőkeményre és hegyesre volt kiczirkalmazva, mintha nem is tollal, hanem vésővel készült volna .
Baláth lelkében nem volt már semmi hit és rajongás, rég kiküszöbölte onnan a rideg önzés és az élettapasztalás.
De annál jobban megtelt mindenféle babonával, különösen ha egy kis tudományos szint adhatott neki.
A grafológia is azok közé tartozott és szentül meg volt győződve, hogy minden ember jellemét ki lehet ismerni az irásából .
Nagyon lenézte azokat, kik az asztrál szellemeket hajszolták és minden médiumban többé vagy kevésbbé ügyes csalót látott.
Pompásan értett az ezermesterkedéshez és a forintot, mely Albiék seanceán olyan csudálatos dolgokat mondott el, ő dirigálta.
A minek azonban a csudálatos világában egy kis reális alapja volt, abban vakon bizott .
Rögtön tisztában volt tehát azzal, hogy menyasszonyával nagy változás történt.
Valami idegen és nagyon hatalmas befolyás férközött közéjük.
Egészen más lélek nyilvánul ebben a levélben: sokkal szilárdabb és hajthatatlanabb .
Vajjon mi okozhatta ezt a változást ?
A kitűzött időben pontosan megjelent Mohainé lakásán.
Azzal a kellemetlen érzéssel ment oda, hogy jelenet készül ellene, melyből aligha ő fog kikerülni mint győztes.
Összeszedte tehát minden életrevalóságát, hogy a kudarcz ne legyen ránézve tulságosan megszégyenitő .
Mohainé szivélyesen fogadta, csaknem tüntető nyájassággal s ettől még inkább megszeppent Baláth.
Jobban szerette volna, ha ellenséges indulattal találkozik, pedig ugy tetszett mindjárt, a mint belépett, hogy Piroska kaczérkodik vele.
A toalettje is olyan volt, mintha hóditó hadjáratra készülne: a legkisebb részletig ki volt számitva és ellenállhatlanul csábitó .
Hintaszékben ült s ringatta magát.
A hullámzó mozgás miatt minden pillanatban más világitásba jutott az arcza és lehetetlen volt abban olvasni .
Tengerszin selyempongyola volt rajta, mely nyakig takarta el fölséges alakját, de apró lábait, melyek török félczipőkbe voltak bujtatva, látni lehetett és a bő csipkeujjasokat ugy tüzte föl, hogy szabadon engedték márványkemény, telt karjait .
Hosszu, sürü haja nem volt görög divat szerint föltüzve, mint rendesen, hanem szabadon omlott vállaira.
S a haj aczélcsillogása elvette Baláth látását, a szeme káprázott és a lélekzete akadozott.
Egy modern Delila tette próbára és mikor a Watteau festésü legyezőt mozgatta, a szerelem mestere érezte , hogy ő ezuttal csak kezdő, csak tanitvány, a ki azonfelül rosszul is tudja a leczkéjét.
Valami ismeretlen volt a levegőben, mitől félt, de a mi után egyuttal vágyódott .
Reszketve csókolta meg a feléje nyujtott kezet.
Jól érezte, hogy az vonaglik az övében, mintha csupa ellenszenv lüktetne a finom erekben.
De ő már nem tudta kiszámitani a vérkeringés esélyeit, mert mindenütt rózsaszint látott.
Tán a saját vére, mely rohamosan tódult agya felé, onnan pedig a látóidegeibe, okozta ezt az optikai csalódást ?
Mohainé ugy tett, mintha észre se venné Baláth különös zavarát .
Egykedvü maradt és engedte, hogy a kezét szorongassa.
De mikor ujból és ujból megcsókolta, hirtelen elkapta és a ruhája fodrai közé csusztatta, mintha le akarná dörzsölni a szerelmes érintés nyomát .
De közben elragadó mosolylyal és lágyan behizelgő hangon igy szólt hozzá :
- Nagyon vágyódtam ma önt látni...
Az éjjel különös álmom volt .
Szeretném, ha ön megmagyarázná nekem a jelentőségét .
Baláth mosolyogni próbált .
- Azt akarja, hogy udvari asztronómusa legyek? - mondta enyelgő hangon.
- De akkor engedje meg, hogy jó mélyen bele nézzek az én csillagaimba .
- Azok nem fognak ma semmit sem elárulni...
Megtiltottam nekik, hogy beszédesek legyenek, mielőtt meg nem tudom az álom jelentőségét.
Azt álmodtam , hogy kis kolibri madár voltam és boldogan repkedtem a sok illatos virág között .
Egy sem vonzott különösen, inkább valamennyi .
- Ez nem nagyon hizelgő az ön vőlegényére! - vetette közbe fanyar hangon Baláth .
- Várjon csak sorára...
A kolibri madár egy kicsit önző és nem könnyen szánja el magát arra, hogy egész életét lekösse egyetlen virágnak.
Hisz olyan szép és illatos a többi is!
Egyszerre csak meglát egyet a sok közül, mely szinpompában fölülmulja a többit.
Előbb kiváncsiságból közeledik hozzá, aztán megkapja a varázsa, nem tud távozni tőle és könyörög neki: tárd föl a kelyhedet , hadd temessem el magam oda.
Ha élet, ha halál az, mi reám vár, nekem mindegy, mert szeretlek .
Forró láng csapott a férfi felé a nő tekintetéből.
Olyan emésztő láng, minőt még soha sem érzett.
Mámoros hangon, ezuttal igazi szenvedélylyel suttogta vissza :
- S a virág azt mondta erre: jer hát csókolj meg, légy az enyém, mert én is imádlak és nem kivánok egyebet, mint azt, hogy legyünk boldogok .
Piroska fölkaczagott .
- De nem!
Az én virágom nem azt mondta.
Sokkal rátartóbb volt , semhogy igy megalázta volna hiuságát.
Azt kivánta, hogy a kis madár egészen megalázkodjon előtte.
Büszkélkedni akart legujabb hóditásával, nem pedig boldogitani .
- Jaj de ostoba volt az a virág!
Ne beszéljünk többet róla .
- De csak beszéljünk, mert anélkül… sohse tudom meg, mit jelent az álmom...
Hát a kis madár csak alázatos volt, azt hitte, mégis meghóditja szerelmével a virágot.
S ime, mi történt?
Csakugyan megnyilt a kelyhe, csakugyan hajlott feléje .
- Lássa, ezt előre mondhattam volna.
Még sem olyan ostoba az a virág .
- Nem ostoba, hanem gonosz és szivtelen! - folytatta Piroska és mintha a hangja hirtelen megváltozott volna.
Majdnem fenyegető volt.
- A mint a kis madár ujongva sietett oda, hol azt hitte, hogy a szerelem forrására talál , melyet olyan régen, olyan epedve keresett, egy mérges kigyót pillantott meg.
Ez volt elrejtve a virág kelyhében, ez meresztette most gonosz varázszsal telt két szemét a szegény áldozatra .
- Különös egy álom! - dünnyögött Baláth és érezte, hogy hirtelen támadó szárazság fojtogatja a torkát .
- Nemde ?...
Mondják, némely kigyófajnak megvan az a varázsa, hogy meg tud verni a tekintetével és a szegény madárka nem bir ellenállni.
Bár érzi a vesztét, mindinkább közelebb jön és egyszerre csak egyenesen belefut a kigyó torkába.
Igy történt velem is - már mint az álmomban .
Baláth mégegyszer megkisérlette, hogy tréfára terelje a beszélgetést :
- De mikor felébredt, remélem, hogy nagyot nevetett az álmán ?
- Nem mondhatnám.
Ugy tetszett, mintha az álom csak folytatása lett volna a valóságnak.
Eszembe jutott sok apró körülmény: nevezetesen pedig egy delejes seance, melyen olyan csodálatosan furcsa dolgok történtek .
Baláth irtózatosan elsápadt .
- Csak nem gondolja talán... - hebegte - Piroska, az égre kérem, hogy is tehet föl rólam ilyesmit ?
- Hát elmondtam már, mit gondolok?...
S ön mégis kitalálta .
Különös !
A maestro dell'amore elégette maga mögött a hidat.
Látta, hogy a visszavonulás utja el van zárva és hogy már csak a nagy roham segit .
Kiegyenesedett, a világfájdalom kifejezését öltötte arczára és olvadó hangon rebegte .
- Igaza van: bünös vagyok...
Nem tagadom...
Megtettem azt, hogy szuggerálni akartam önnek szerelmemet...
De nem hiuságból, nem önző számitásból , hanem mert szeretem...
Őrülten szeretem, rabja vagyok - én, a ki eddig csak uralkodni tudtam a szerelemben .
A legszebb szónoki mestermüvet is de sokszor tönkre tette már egy női lábacska, a mely hirtelen asszonyos kiváncsisággal kandikál elő a csipkék közül .
Piroska lába is megcselekedte azt: előbujt a pongyola széle alól és mintha látni akarná ezt a nagy darab embert, ki olyan zagyván beszél, mintha ki akarná próbálni rajta hatalmát, ott tánczolt a káprázó tekintete előtt .
Baláth egészen elvesztette eszét, leborult és csókolta a lábacskát , miközben hozzá intézte forró vallomását :
- Szeretlek... őrjöngök érted... elvesztem az eszemet, ha nem leszel az enyém !
- Keljen föl! - parancsolta száraz hangon a fiatal nő .
Baláth megdöbbenve nézett föl hozzá.
Piroska vonásaiban kérlelhetetlen szigor tükrözött .
- Maga semmi ember! - folytatta a gyülölet hirtelen kitörésével Mohainé, - hát azt hitte, hogy elég, ha erővel belopja magát a lelkembe?
Micsoda férfi ön, hogy ilyesmire tudott vetemedni?
Az utszéli rablóban is több a lovagiasság, mint önben!
Az nem cselekedte volna meg, hogy álmomban meglopja lelkemet.
S ön még elég gaz volt, hogy előbb álomport kevert abba az italba , melytől az én szivem üdülést remélt .
- Az égre kérem, hallgasson meg! - könyörgött Baláth .
- Beszélhet már nekem!
Nem hiszek egyetlen szavának sem.
Meg vagyok védve a varázsa ellen, szerelem dicső mestere !
- Igazán?
- Baláth fölállott és nyugodtan foglalt helyet a szemközt álló karosszékben.
Egészen lehütötte a megvetés, mely Piroska tekintetéből feléje csapott.
- Hát igy vagyunk?
Ön tehát erős?
Lássuk csak, honnan meritette ezt az erőt?...
Ön szerelmes valakibe, asszonyom .
- Az nem igaz! - kiáltott hirtelen támadó ijedtséggel Mohainé .
- Sohse tagadja.
Hisz azt is tudom már, ki a boldog halandó.
Nem más , mint ...
- Megtiltom önnek, hogy a nevét ajkára vegye !
- Könnyü azt megtiltani, csak legyen, ki engedelmeskedik...
Hisz eltürtem volna haragját, ha a szivéből fakad...
De csak az esze sugalta.
Ön szabadulni akar tőlem, hogy Dénes Imrének egyengesse az utat.
Azt hiszi, hogy olyan könnyü lesz ?
Fölállott és odalépett Mohainé elé, mereven a szemébe nézett és lassu, suttogó hangon azt mondta :
- Meséért mesét!
Jártam én már igy egyszer.
Nem akarták elismerni hatalmamat, föllázadtak ellenem.
Egy rózsás arczu tacskó közém állott és ama nő közé, kit megtiszteltem szerelmemmel.
S tudja mi történt?
Egészen véletlenül összekoczczantunk...
Azt hiszem afölött, hogy ki volt nagyobb hadvezér: Napoleon-e vagy Hannibál?
Nagyon erősen érveltünk, tán az egyiknek a keze, tévedésből, meg is érintette a másiknak arczát...
Az ő keze volt s az én arczom...
S tudja, hogy mi történt?
Harmadnapra egy gyászba borult anya zokogva kisérte egyetlen fia koporsóját és átkozta azt az asszonyt, ki miatt az ő fiának olyan ifjan kellett meghalni...
Mondhatom csinos egy tragédia volt .
Mohainé ugy érezte, hogy minden csöpp vére megfagy.
Ez a durva fenyegetés megbénitotta.
Szólni sem tudott, csak könyörögve tette össze a két kezét.
Egészen asszony volt ebben a pillanatban: félénk és hivő.
Azt hitte, hogy meglágyithatja ennek az embernek a szivét, mikor pedig más férfiuról volt szó .
A sors megóvta ettől a megalázó csalódástól.
A boudoir ajtaján kopogtak és a cseléd behozott egy levelet.
Miután átnyujtotta urnőjének, ismét távozott .
Ezer halálos és förtelmes kinnal teljes érzés járta keresztül Piroska szivét, miután elolvasta a sorokat.
Érezte a tövisek szurását, a golgothai hegyes kövek belefuródtak testébe, véresre horzsolták lelkét és nyomorékká tettek szivében minden érzést.
Fulladozott, levegő után kapkodott, de csak egyetlen pillanatig.
Aztán mosolyt erőszakolt arczára és odanyujtotta a levelet Baláthnak :
- Olvassa el és lássa, hogy mennyire igaztalan volt föltevésében .
A levélben csupán ennyi állott :
- Asszonyom!
Tegnapi találkozásunk után megkértem Loránd Margit kisasszony kezét.
E pillanatban már boldog vőlegény vagyok.
Ön, ki szintén a boldog szerelemnek él, bizonyára szerencsét kiván nekem.
Igaz hive
Dénes Imre .
Baláth homlokához szoritotta két kezét, miután elolvasta a sorokat .
- Mit mondott ön tegnap Dénesnek? - kérdezte szelid hangon .
- Azt, hogy Margit szerelmes belé.
Hogy föltárta előttem szive titkát .
- Semmi egyebet ?
- Nem volt az elég ?
- Miért játszott hát velem !
Piroska kaczagott .
- Meg akartam büntetni, hogy olyan furcsa módon hóditotta meg a szivemet, holott az ugyis az öné lett volna .
Baláth lehajolt menyasszonyához és forró szenvedélylyel csókolta meg kezét .
- Hiszek önnek, - rebegte, - s mondhatom, hogy még soha sem voltam olyan boldog, mint ebben a hitben .
...
Ha látta volna azt a sötét, kárhozatra valló tekintetet, melylyel őt Mohainé nézte...
Ha olvashatott volna a lelkében!
Az a gondolat vergődött ott :
- Eljön még az idő, mikor te is átérzed a kint, mely most az én lelkemet marczangolja ...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE