Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Róbert
Megfagyott pezsgő
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
13
Bekezdés
844
Mondat
1965
Szó
23382
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VIII.
Szerencsétlen gondolat volt Mohainétól, hogy kaczérkodott Dénes Imrével.
Mert ez az ember nem értett a szerelem enyelgő játékához és komolyan vette szive minden érzését.
Akadnak még a mai korban is ilyen őslények, kiknek a szerelem virágos nyelve arabusul van .
Piroska mulasztása abban állott, hogy nem világositotta föl a festőt tévedéséről, hanem meghagyta abban a hitben, hogy Baláthot szereti.
Igazi asszony volt abban is, hogy örömét találta Dénes szenvedésében, mert hisz ő miatta szenvedett.
Azonfölül pedig olyan magasra állitotta a festőt szivének oltárán , hogy nem engedett közelébe jutni alsóbbrendü lényt.
Mindaddig a mig Baláthnak volt valami követelni valója rajta , nem akarta, hogy Dénes követelje jogát.
Előbb leszámol azzal a tolvajjal , visszaszerzi, a mit elharácsolt tőle, aztán odateszi szerelmének minden kincsét az igazi bálvány oltárára .
Csakhogy nem számolt Dénes nehézkes fölfogásaival szerelmi dolgokban !
A mint Piroska magára hagyta a margitszigeti rom mellett, a festőből kitört a féktelen indulat, mely rombolni szeretett volna és pusztitani, hogy valamikép enyhitsen a kinján.
Azt hitte, mindennek vége és Mohainé már arra sem méltatja , hogy folytassa vele az eddigi komédiát .
Dénes csak most érezte igazán, hogy mennyire imádta Piroskát .
Fájdalma nagysága után itélte meg érzése mélységét.
Csakhamar fölülkerekedett benne a megtorlás gondolatja is.
Minden áron meg akarta szerezni magának az elégtételt, hogy hiuságában sujtsa Mohainét s erre csak egy módot látott: ha ő is be tudná bizonyitani, mennyire nem törődik vele .
Mialatt igy vergődött, hirtelen eszébe jutott Loránd Margit.
Semmi kétség, az a leány szerelmes belé.
Kimutatta oly módon, hogy nem is szerénység már, hanem együgyüség, ha még kételkedik érzésében.
Szép leány, fiatal és gazdag , minden tekintetben egyenértékü Mohainéval: nem kell tehát egyéb, mint, hogy kijátsza tromfnak a szép özvegy ellenében .
A mint gyökeret vert ez a gondolat szivében, megfeledkezett minden egyébről és őrült vágy fogta el, hogy olyan helyzetet teremtsen, mely elzárja a visszavonulás utját.
Ugy a mint volt, a Svábhegyre sietett és valóságos megkönnyebbülést érzett, mikor a kert rácsozatán keresztül megpillantotta Margitot, ki egyedül sétált a lombos fasorban .
A fiatal leány alig egy negyedóra előtt érkezett haza.
A boldogság szárnyakat kölcsönöz és Margit nagyon boldognak érezte magát.
Mióta Dénestől bocsánatot kért, valósággal megkönnyebbült a szive - mert az igazi nőnek, ha szerelmes, az önmegalázkodás is nagy gyönyör .
Eleinte nem vette észre Dénest, ki a rácsozaton keresztül leste minden mozdulatát.
Szive még mindig tele volt a margitszigeti rom mellett történt véletlen találkozással.
Áldotta sorsát, hogy odavezette és buzgón, szerelmetes hévvel imádkozott magában, hogy jó nemtője szerencsés befejezésre vigye azt, mit olyan szépen megkezdett .
Egyszerre csak egy száraz faág zörrent meg mögötte.
Odanézett és valósággal maga előtt látta azt, kiről az imént álmodott .
Ki tudná rossz néven venni tőle, hogy az álomkép folytatásának nézte és mivel álmában merészebb az ember, meg is szólitotta.
Azt mondta neki :
- Eljöttél hát, itt vagy, én vártalak.
Igy kellett annak lenni, mert hisz, olyan régen várlak.
Gyermekkorom óta, mikor dajkám mesélt a hős lovagról, ki megöli a gonosz sárkányt, serdülő lánykorom óta, mikor képzeletem elémbe hozta az igazi férfiut, kihez ugy fogok hozzátapadni egész lényemmel, mint a gyönge repkény a hatalmas tölgyfához s azóta, hogy szivemben először föltámadt a gyötrelmes, de mégis olyan édesen boldogitó szerelem.
Mindig téged vártalak .
Kaczagott.
Ugy csengett a nevetése, mintha a kristálykelyhet megütik ezüst kanállal - de még ennél is szebben!
Szerelmes leánysziv muzsikája volt abban az üde lányos nevetésben .
- S tudod-e, hogy haragudtam rád?
Mert nem akartál észrevenni, mert azt hallottam rólad...
Ó bocsáss meg, hogy ugy birtalak gyanusitani!
Olyan kinos volt az nekem, hogy csaknem belehaltam.
S föltárult előttem a mennyország egész üdvössége, mikor meggyőztél róla, hogy rágalmaztak.
Istenem, de boldog is vagyok azóta !
Dénes elkábulva hallgatta a szerelmes vallomást.
Mint mikor valakit elepeszt a szomjuság és lázban égve keres egy csepp vizet, akár a szikla mélyedésében, akár az országut szélén összegyült esőviz is legyen az: egyszerre pedig rátalál egy üde, virágoktól benőtt forrásra, mely olyan tiszta, hogy egészen a fenekéig lehet látni.
Nem tudott egyébre gondolni, csak hogy a szomjuságát csillapitsa, hogy a szivében tomboló láznak kinálja azt az isteni gyógyszert .
Halkan, csaknem nyögve kérdezte a leánytól :
- Ön tudja, miért jöttem ide ?
Ismét elkaczagta magát Margit, hisz olyan pajkos jókedve támadt, mint gyermekkorában, mikor az égszinü pillangót ott látta már pillangófogó hálójában .
Nem fogja megérinteni, nehogy lekopjon róla a zománcz, csak a szeme gyönyörködik benne .
- Olyan nehéz volna azt kitalálni? - mondta enyelegve.
- Lássuk csak ? hiába végeztem volna a felsőbb leányiskolát?
Vagy elfelejtettem már a delejek vonzódásáról szóló törvényt ?
Komoly, tudákos ránczokba szedte hófehér sima homlokát, kisujját halántékára tette és mélyen el látszott gondolkozni.
Enni való kedves volt ezzel az erőltetett komolysággal arczán .
- Azt hiszem - folytatta bájos pedanteriával - ön azért jött utánam , hogy előadást tartson nekem a felsőbb matezisből...
Vagy tévedtem volna?
Egyéb vonzotta önt ide ?
Hirtelen ellágyult, a két szeme könyekkel telt meg, ellenállhatatlan erővel fakadt fel szivéből a zokogás és miközben megragadta Dénes karját, mély odaadással hebegte :
- Olyan boldog vagyok, hogy legjobb volna tán meghalni most, ebben a pillanatban !
Dénes Imrét egészen magával sodorta ez a szüzi tisztaságu szerelem.
A lelkéből elpárologtak a sötét gondolatok és csak arra tudott föleszmélni, hogy a megmérhetetlen kincs teljesen az övé.
Bocsássa meg neki az isten multjának minden bünét, szerelem után epedő szivének minden tévedését, de ő már nem tudja elképzelni, hogy a földi szenvedélynek van salakja is.
Nem jutott eszébe a megtorlás, minden utógondolat nélkül ölelte magához a remegő fiatal leányt és sugta a fülébe halkan, szerelmesen :
- Én édes kis menyasszonyom !
...
János ur a verandán ült és a félhivatalos ujság vezérczikkét olvasta - mert egy idő óta abból meritette politikai bölcsességét - mikor karonfogva látta közeledni az ifju párt.
A lapot kiejtette kezéből, a szemüvegét föltolta homlokára, hogy jobban lásson .
- Mit jelentsen ez? - kérdezte a kérlelhetetlen apai szigor hangján .
Margit lehajolt és elkapta a kezét, mely épp a földön heverő ujság után nyult.
Megcsókolta kétszer vagy tán háromszor is és megint csak előállott azzal a bizonyos mondással, melyben egy fiatal leánysziv összes életfilozófiája kifejezésre jut .
- Olyan boldog vagyok, olyan nagyon boldog !
János ur ebben a pillanatban arra a tudatra jutott, hogy az apai tekintély nem ér egy fabatkát sem.
Hol is van most, mikor legnagyobb szükség volna rá?
Ugy hozná magával a tradiczió, hogy ő leányának fülébe menydörögje: - Eredj a szobádba, majd veled később beszélek!
- A helyett pedig ölelgette, csókolta és a fülébe sugta :
- Édes kis lányom .
Erre aztán Dénes Imre is bátorságra kapott, közelebb jött, megfogta a másik kezét és szinten meg akarta csókolni.
De vele szemben már inkább résen volt János ur: nem engedte megcsókolni a kezét, hanem családapai méltósággal megdorgálta a festőt .
- Hallja, ez nem volt szép magától!
Ez annyi mintha visszaélt volna a bizalommal!
Ezért számolni fogunk !
Margit azonban odaszoritotta János ur arczához a saját kipiruló arczát és könyörgött :
- Ne haragudjál rá atyus, hisz nem ő a hibás! én vallottam neki szerelmet .
- Még ez is! - szörnyüködött János ur, aztán fájdalmas iróniával hozzátette: - hát a kezét nem kérnéd meg tőlem ?
- Loránd ur, - szólott erre Dénes Imre - azt mondom önnek, ne legyen kegyetlen a kis lányához, mert ő valósággal egy az égből alászállt angyal .
- Nekem mondja ezt? - gunyolódott a zord apa.
- Azt hiszi talán magára vártam, hogy ezt megtudjam...
De beszéljünk önről, uracskám.
Mit akar ezzel a bókolással?
Mit vár és mit remél ?
- Hogy mit akarok?
Meg akarom kérni Margitka kezét!
Hogy mit várok ?
Azt várom, hogy ön odaigéri nekem!
Hogy mit remélek?
Azt remélem, hogy ránk adja apai áldását .
- Csak ennyi az egész?
Nem is olyan sok!
A maga helyén be sem érném ilyen csekélységgel!
Hisz látja, hogy adakozó kedvemben vagyok.
Nem tartanók még ma meg az esküvőt is ?
- Azt nem, de a kézfogót !
Erre a vakmerő kijelentésre János urnak elállott a lélekzete és kereste emlékezetében a fiatalabb éveiben olvasott regényekből azt a lesujtó szentencziát, melylyel a nemesi rendhez tartozók meg szokták alázni a jobbágyokat , ha nagyon is magasra emelik tekintetüket .
De vagy elfelejtette a regények utbaigazitását, vagy pedig megzavarta Margit könyörgő tekintete, mert nem tudott egyebet mint sopánkodni :
- Ezért fáradtam hát tizenkilencz esztendő óta, hogy elfeledtessem a világgal, hol kezdtem a pályafutásomat?
Hogy egyszerre csak előálljon egy ember és eszembe juttassa mind azt, a mit el akartam felejteni .
Dénest meghatotta az öreg ember fájdalma.
Hiu, önző fájdalom volt az , de megnemesitette mégis, hogy az atyai szeretet közvetlen szomszédságában fakadt .
Meg akarta vigasztalni és igy szólt hozzá :
- Loránd ur, én nem kivánom öntől ingyen ezt az áldozatot.
Olyan boldoggá fogom tenni Margitot, hogy ön sem bánja meg soha jóságát .
János ur tán még egyéb igéretet is várt, de a festő ajka néma maradt .
Hanem Margit beszélt helyette.
Ismét oda hajolt atyjához és simogatta arczát , csókolta homlokát, mig Loránd sóhajtozva bár, de lemondott arról a szigoru föltételről, melyet már megkomponált magában.
Jobb kezét oda nyujtotta Dénesnek és lassan, mintegy benső kényszernek engedve, a szivéhez vonta a festőt .
Még ki sem bontakozhatott teljesen az ölelésből, mikor hirtelen kinyilt a verandára nyiló ajtó és Lorándné közéjük lépett.
Óriás bámulat tükrözött vonásain, mikor meglátta a különös csoportozatot, de aztán Margitra esett tekintete és mindent megértett .
Nagyon elsápadt, egész alakja reszketett, valami vad indulat rázta meg.
De mielőtt szavakkal tolmácsolhatta volna, Margit hozzá sietett és a keblére temette égő arczát.
Halkan megszeppenve mondta :
- Ugy-e, azért haragszol most, hogy nem neked szóltam előbb ?!
Ugy állottak ott, mint az atelierbeli jelenetnél.
Dénesnek azonnal eszébe jutott ez és lesütötte tekintetét, nem mert fölnézni az asszonyra.
Várta , hogy lesujtja féktelen indulatában, hogy kikergeti innen .
De nem ugy történt.
Lorándné tekintete csak egy perczig csüngött rajta, aztán Margitot kereste föl.
S lassan megváltozott nézése, szelidebb lett , anyai érzés vegyült bele.
Megsimogatta a leány fejét, aztán fenyegető mozdulattal fölemelte öklét és haragos fájdalommal odaszólt Dénesnek :
- Tegye őt boldoggá, mert különben... az Isten legyen irgalmas önhöz !
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE