Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Róbert
Megfagyott pezsgő
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
13
Bekezdés
844
Mondat
1965
Szó
23382
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IX.
- Egy napon fogjuk megtartani az esküvőt ha ugyan a vőlegényednek nincs az ellen kifogása .
- Szeretném tudni, mi kifogása lehetne, - kaczagott Margit, - hisz csak megtiszteltetés ránk nézve, ha ilyen uri társaságban megyünk az oltár elé .
Mohainé különös módon mosolygott .
- Az a kérdés, vőlegényed osztja-e a nézetedet.
Nekem ugy tetszik , mintha ellenséges indulattal volna irántam.
Nem vetted észre, hogy valahányszor eljövök hozzátok, mindig ürügyet talál, hogy rögtön elmehessen ?
- Ugyan, hogy is mondhatsz ilyesmit? - méltatlankodott Margit, - Imre sokkal jobb izlésü ember, semhogy föl lehetne tenni róla ilyesmit .
- A jó izlését sohase vontam kétségbe, - válaszolt Mohainé, miközben pajkos kedvteléssel végignézett a piruló kis menyasszonyon.
- De vannak az életben, ellenszenvek, melyeknek oka olyan rejtélyes, hogy még az sem tudja, kinek lelkében támad .
- S te azt hiszed, hogy Dénes ilyen ellenszenvet érez veled szemben ?
- Meg vagyok róla győződve .
- Nos hát, ezzel a kérdéssel csakhamar tisztába fogunk jönni, - mondta Margit és fölállott.
Egyenesen a veranda felé tartott .
- Hová mégy? - kérdezte Mohainé .
- Meggyóntatom Imrét.
Tudni akarom, mi az oka, hogy nem barátkoztok .
Mohainé nagyon megijedt .
- Az égre kérlek, Margit, mit gondolsz?
Csak nem leszel olyan indiszkrét ?
- Már én az leszek! - válaszolt a fiatal leány és kikiáltott a verandára: - Imre, jőjjön csak ide !
- De gondold meg !
- Nincs azon semmi meggondolni való.
Imre az én vőlegényem és nem engedhetem, hogy a rut gyanu rajta tapadjon .
A veranda benyilójában megjelent Dénes alakja.
A mint megpillantotta Mohainét, meghökkent és megállott .
- Jőjjön csak közelebb! - mondta a menyasszonya, - s ugy nézzen a szemembe, hogy maga törvény előtt áll.
Én vagyok a kérlelhetetlen birája .
A tréfás hang nem tette meg a kivánt hatást, Dénes nagyon komolyan nézett és a homlokán mély ráncz támadt.
Margit mitsem vett észre, hanem boldog mosolylyal füzte karját a festő karjába és odavezette Mohainé elé .
- Látja ezt a rossz asszonyt? - folytatta enyelgő hangon, - azt meri mondani, hogy ön neki ellensége .
- Valóban? igy vélekedik rólam?
- A festő hangjában sok keserüség volt, mikor ezt mondta és szemrehányó tekintettel fogta körül a fiatal asszony alakját .
- De Margit! - könyörgött Mohainé és nem tudott hova lenni zavarában .
- Semmi de ! - makacskodott a kis menyasszony, miközben türelmetlenül dobbantott a lábával.
- Tudni akarom mi oka lehet Dénes urnak, gyülölni azt, kit én szeretek .
Ugy fogok tenni, mint hajdan cselekedtek kétes birói esetekben .
- Kinpadra feszit? - kérdezte önkéntelenül is mosolyogva Dénes .
- Azt nem, de megtartom a tüzpróbát.
Csókolja meg azonnal ezt a hölgyet .
Dénes nagyon elsápadt és rágta bajsza végét.
Mohainé arcza lángvörös lett, de két karja aláhanyatlott és nem tett semmi mozdulatot, hogy védelmezze magát .
- Nos? lesz-e már? - türelmetlenkedett Margit .
Dénes lehajolt és megcsókolta Piroskát.
A szép asszony összerezzent , behunyta a két szemét, mély lélekzetet vett, aztán a karosszék támlájára hajtotta fejét és meg se mozdult.
Valósággal elájult .
Olyan lett az arcza egyetlen pillanat alatt, mint a halotté.
Minden csepp vér elmenekült onnan, mintha a csók elkergette volna.
Csodálatosan szép volt, akár csak egy alabástrom szobor.
Dénes egész lelkével nézte és nem tudott megválni ettől a látványtól .
Margit is elnémult rémületében.
A dolgozó asztalához szaladt , fölkapta kölnivizes flaconját és bedörzsölte Piroska halántékait.
S mialatt ezt cselekedte, valami homályos sejtelem támadt benne, hogy nagyon oktalanul cselekedett, mikor Dénest arra kényszeritette, hogy Mohainét megcsókolja .
Lopva nézte vőlegényét és fagyként nehezedett a lelkére, mikor olvasott vonásaiban.
Nem az ellenszenv irta oda runajegyeit, hanem egészen más érzés: szintén titokzatos, szintén nem elemezhető, de olyan lángoló és fékezhetetlen, hogy csaknem mindent elárult .
S inkább ez a tekintet, mint az illatos viz hatása vetett véget Mohainé dermettségének.
A mint magához tért, az ő szeme is oda tapadt Dénes arczára és nézte fájdalmasan, bocsánatot kérve, magát megalázva, de egyszersmind reménykedve.
Olyan beszédes volt ez az öntudatlan összenézés, hogy tökéletes kimagyarázásnak is beillett volna .
Az egész nem tartott tovább egy percznél, de Margit ugy érezte , mintha egy örökkévalóság mult volna el azóta, hogy ő Dénest kényszerítette a végzetes csókra.
Szeretett volna elfutni, hogy a magányban elzokogja bánatát , keserves csalódását, de a féltékenység odaszögezte.
Nem!
Kerüljön bármi önmegalázásába, nem fogja őket magukra hagyni egyetlen pillanatig sem !
- Nos! jobban vagy már? - kérdezte és hangja olyan keményen csengett .
Mind a kettő fölriadt, mintha mély álomból ébredne.
Dénes szó nélkül meghajtotta magát, ismét kiment a verandára, Mohainé pedig megzavarodva babrált az ölébe ejtett flaconon.
Nem birta tovább Margit szigoru nézését, egyszer vagy kétszer megpróbálta, nem lehetne-e kitérnie előtte, aztán hirtelen megkapta a leány kezét és könyörögve, fuldokolva azt mondta neki :
- Bocsáss meg, ó bocsáss meg!
Nem akartam vétkezni ellened.
Azt hittem, erős leszek, ki akartam próbálni a saját erőmet és mily szégyenletes kudarcz !
- Szereted őt? - kérdezte visszafojtott lélekzettel Margit .
- A lelkem mélyéből, minden érzésemmel, a mely összegyült szivem fenekén olyan sok esztendő óta és viszontszerelem után kiált...
Ti mindig csufoltatok: azt mondtátok, hogy megfagyott pezsgő vagyok.
Nos hát, megtörve állok előtted, ki tán legszigorubb birám vagy és bevallom neked bünömet; a fagy engedett szivemben és minden, a mi ott van, csupa emésztő láng .
- Szegény Piroska! - mondta a mélységes könyörület hangján a fiatal leány és lehajolt az előtte vonagló asszonyhoz, hogy megcsókolja.
Ugyanott csókolta, hol a festő, mintha föl akarná szivni magába a másik csók lázt okozó forróságát .
Mohainé mély csodálkozással nézett föl hozzá .
- Hogyan? te megsajnálsz és megbocsátasz nekem ?
- Ne sajnáljalak, mikor látom, hogy szenvedsz?
Megbocsátani valóm sincs, mert nem vétkeztél ellenem.
Sőt nekem kellene megalázkodnom előtted, hogy én vagyok a boldog.
Mert hisz Imre engem szeret...
Valami megfoghatatlan van rám nézve ebben a szerencsében: hogy mikor választhatott volna köztem és közötted , mégis engem választott.
Mert ugy-e, az lehetetlen, hogy engem ne szeressen?
Mi kényszeritette volna különben, hogy fölkeressen? hogy szerelmét megvallja: hisz téged régebben ismer és nem állotta utját semmi, hogy megvallja, ha csakugyan szeret !
Letérdelt Mohainé előtt, ugy nézett föl hozzá és összetéve két kezét , sóhajtva folytatta :
- Meggyónok neked mindent.
Az imént szörnyü rut gyanu támadt szivemben.
Nem tehettem róla, de vezekelni akarok érte.
S azért elmondom neked : mikor elájultál, Imre oly különösen nézett rád...
Én egy szegény együgyü leány vagyok, ki nem ismeri a világot és egyetlen erőm abban van, ha hinni tudok...
Mond hát meg nekem te, hogy szabad-e hinnem? igaz lelkedre mondd meg nekem, nem volt köztetek semmi ?
- Azon kivül, a mit neked meggyóntam: semmi .
- Te szereted ?
- Szeretem .
- S ő?
Nem mondott soha olyasmit, miből azt lehetett volna következtetni, hogy szerelmes beléd ?
- Soha!
- Mohainé ajkát nagyon égette ez az egy hazug szó, de mialatt Margit megtette vallomását, megszilárdult benne az elhatározás, hogy visszaadja lelki nyugalmát.
A fiatal leány szivnemessége mélyen meginditotta.
Magához ölelte , megcsókolta, aztán kis vártatva könnyebb hangon folytatta :
- Te kis bohó, légy hát valamivel önzőbb és ne törődjél velem .
Törödjél csakis a szerelmeddel.
Minden jog a te részeden van; a mi engem illet , majd elvégzem a szivemmel.
Megszokta már a lemondást, sokszor csinált erényt ebből a kegyetlen szükségből, most sem fog belehalni.
Valahogy megint csak megfagyasztják a pezsgőt, a mely egyszer és akkor is elég rosszkor fölengedett .
Lesz gondunk rá, hogy soha többé föl ne engedjen.
Különben is pompás hütőbe kerül ...
- Mit akarsz ezzel mondani - kérdezte tágra nyitva szemeit a csodálkozás miatt Margit .
- Hát csak azt, hogy Baláth Iván mellett nem fog háborgatni a szivem .
Leszünk olyan mintaházasok, minőket a mai világban mindenütt láthatsz.
Nem olyan őslények, mint ti ketten, kik még szerelemben, költészetben, virágillatban és több efféle haszontalanságban lelitek örömeteket.
Tartok majd olyan szalont, mint Albi Mája; lesz majd saját nyaralóm és szép fogatom.
Ha pedig nagyon megunom magamat , akad mindig egy kis flírt , mely szórakoztat, a nélkül, hogy nagyobb emócziót okozna...
Igen bizony, kicsikém, ugy lesz az, a mint mondom.
Te a virágos szigeten, én a szárazon, te a boldog asszony, én a divatos asszony.
Hát nincs ez igy jól beosztva ?
Idegesen fölkaczagott.
Margit egyre csak nézte, valami nem fért a fejébe .
- Ugy-e, hogy nem beszélsz komolyan! - kérdezte félénken.
- Ugy-e , hogy az nem lehetséges ?
- Micsoda ?
- Hogy feleségül mész Baláth Ivánhoz.
Mikor mást szeretsz !
Mohainé fullánkos nyelvvel válaszolt :
- Kicsikém!
Nagyon könnyü neked vizet prédikálni, mikor tetszésed szerint szürcsölhetsz a szerelem borából.
Hanem az már mégsem áll jól neked, hogy éppen nekem prédikálsz erkölcsről és illemről.
Mondtam már, ne avatkozzál az én dolgaimba, hanem érd be azzal, hogy Dénes egészen a tied .
- Haragszol ?
- Nem, csak egy kicsit ideges vagyok.
S azért legjobb, ha most elmegyek.
Még pedig a másik uton, nem a kerten keresztül, mert nem szeretnék a vőlegényeddel találkozni.
Azt találnám neki mondani, hogy ő sem érdemel egy olyan tökéletes szivet, minő te vagy .
Margit tiltakozó mozdulattal emelte föl jobb kezét, de Mohainé csaknem nyers hangon közbevágott :
- Nem hiszed...
Az a te szerencséd, de tartok tőle, hogy nem tart soká és be fog következni a kiábrándulás.
Manapság minden asszony kiábrándul előbb vagy utóbb.
Mert a szerelem olyan játék, melyhez két becsületes pártner kell, hogy igazságos legyen.
S a férfiak, édes kicsikém, mind hamisan játszanak.
Nem is egészen az ő hibájuk!
Mi nők még egészen komolyan vesszük a szerelmet és faragunk magunknak a meglevő anyagból egy hőst, kit öntudatlanul mozgatunk...
És nincs már igazi hősszerelmes, a legjobb szerep is másodrendü erők vagy kontárok kezében van .
Még Romeo is csak szavalni tudna manapság, de nem meghalni a szerelmeért.
Élni pedig, kizárólag csak annak élni, még kevésbbé tudna.
Rossz a matéria kicsikém, a régi nagystilü szerelmesek már csak költészet muzeumaiban lelhetők, ott is spiritus nélkül.
A férfiuban csupán annyi a tartalom, mennyit mi beképzelünk.
Az okos asszony tehát nem is az, ki képzel és zsákban vesz macskát, hanem az, a ki előre tudja, hogy a férfiu kihez életét köti, nem egyéb egy formaságnál.
A szerelem formája, mely még mutat valamit, de belsejében egészen üres...
Ég veled , kicsikém !
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE