Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Aszlányi Károly
Szélhámosok : Regény
Keletkezés ideje
1939
Fejezet
25
Bekezdés
1888
Mondat
3595
Szó
34035
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
ILENCEDIK FEJEZET, amelyben kellő szavakat keresünk a közhangulat jellemzésére.
1.
Tudni kell a sápváriakról, hogy mindegyiküknek megvolt a maga baja.
Mindegyiküknek volt valami régen érő panasza a Sors ellen, amit, régi ellenzéki város lévén , olyasvalaminek képzeltek, mint egy főispáni hivatalt, vagy kormányt.
A mindenkori kormányokat úgy viselték Sápvárott, mint a Sorsot, - míg magát a Sorsot örökös kormánynak érezték, amely sohasem bukik meg.
Tóth Döme például, - a luteránus kántor - azt nehezményezte, hogy miért áll ő a halott lábánál, mikor a pap a halott fejénél áll?!
Kecskéssy Szaniszló úgy érezte, hogy a végzet alaposan elbánt vele, amikor vagyont, birtokot s velejáró gondokat akasztott a nyakába.
Kecskéssy Szaniszló eredetien szociális gondolkodásában irígylésreméltó dolog volt szegény embernek lenni.
Szani a szegény ember életét éppolyan dús fantáziával cifrázta ki, mint a szegény a gazdagét.
A szegény ember tököt és mézet eszik, bokrok alján fekszik, bodzapikulát fú , hever, megy, alszik, bámulja hanyatt a Napot nappal, a Holdat éjjel, hallgatja a rigófüttyöt, nyeli a szelet, issza az esőt.
De már Kecskéssy Szani sose lesz boldog ember!
Csak minden este szmókingba kell bujnia, akármit csinál.
Hogy szétossza a vagyonát, ahhoz lusta volt, mert körülményes história lenne s különben is bolonddá nyilvánítanák.
Parajh Marcival a hivatalában történtek igazságtalanságok.
Kinevezésekről maradt le, főnökök áskálódtak ellene.
Volt egy pere is, amit elveszített, mert hogy az igazság sose győz, csak ha a befolyásos embernek van igaza.
Akkor győz.
Akkor sem azért, mert igazság.
Bús Laci is közhivatalnok, az ő bánata azonban az volt, hogy nem nevezték ki Pestre, amikor szó volt róla, négy év előtt.
Bús Laci jobb sorsra tartotta érdemesnek magát; s mint az ilyen emberek általában, tulajdonképpen rosszabb sorsra vágyott.
Sok pénzre, Pestre, nőkre, kalandokra, hírre...
Az ő számára temető volt Sápvár.
Ha egyszer-másszor moziba ment s világot látott: utána napokig haját tépve járt a kis szőllejébe: Palm Beachről, revolveres kalandokról , platinaszőke nőkről gondolkodott s elhűlt a vér benne, ha eszébe jutott aztán , hogy mindez az ő számára immár elérhetetlen.
Persze, mint Nagy Bandi, az állatorvos is és minden elégedetlen sápvári férfi és asszony: egészen másnak képzelték a Nagy Életet, mint amilyen az valójában lehet .
A fantázia relativitásának áldozatai voltak, azaz csak lettek volna sokadmagukkal , ha egyszer közelről megismerik azt, amire vágytak.
Dehát nem ismerték meg.
E napon Sápvár forró utcáin, hűvös szalónjaiban, a vendéglőkben, kávéházban , csapszékekben a «kincses földről» beszélt mindenki.
Köztudomású volt, hogy az éjszaka többen kivonultak a telekre, hónuk alá szorított ásóval, - s csalódottan tértek vissza a falak mentén s kertek alatt, ki honnan jött; mert a telken tűz égett s a tűz körül emberek ültek.
Zoma György, a harangozó, egyszer majd hogy félreverte a harangokat.
De aztán addig figyelte a tüzet, amíg rájött, miről van szó.
S elmondta másnap a sekrestyésnek, hogy árnyak mozogtak a telken s mintha egy teherautó állt volna a Madocsai-út felső fertályán, órák hosszat.
A sápváriak flegmatikus emberek.
A szörnyű, izgalmas tudatot, hogy kincsek felett éltek s ezt akkor tudták meg, mikor a kincs már nem lehet az övék, - viszonylag nyugodt önmérséklettel viselték el.
Belül azonban forrt és dobogott mindenki .
Bizonyos változás látszott az embereken, amit ők maguk nem vettek észre .
Sokbeszédű urak naphosszat hallgattak, míg a szófukarok egész nap fecsegtek .
Egy-egy társaság elhallgatott, ha újonnan érkezett valaki.
Bizonyos mértékig a Kaszinó hangulata is megváltozott.
Bár itt sokan méltatlannak találták izgalmat mutatni bármiért is; a szemeik elárulták őket.
Mintha választás lett volna; vagy Lukács Sárit megszöktette volna valaki.
Háromnegyed tizenegykor ugyan Parajh Marcit haza kellett vinni, mint rendesen; haza is akarták vinni; dehát ezúttal nem ment.
Belekarolt Bús Laciba és kijelentette:
- Gyerünk a pré... présházba, ottan fontos dolgokat akarok hm, kö... közölni veled, barátom!
S kivette zsebéből a kapukulcsot, hogy rágyujtson.
De, szerencsére, nem találta a gyufát, mert az a másik kezében volt.
2.
Kibotorkáltak a főtérre.
Amikor Ótott Kovács János meglátta Bús Laci jellegzetesen határozatlan lépteit, azonnal kifordult a kocsisorból s megállt az úttesten , előttük.
- Beszállni, - lökte oldalba Laci a barátját, aki még mindig a kapukulccsal bíbelődött; nyomkodta:
- Már megint keményet adtak, az árgyélusát! - morogta.
Ótott Kovács türelmesen várt amíg az urak elhelyezkedtek a háta megett.
Akkor a ló elindult, mondani se kellett neki, hova.
Nem sokkal később már a városon kívül jártak, hallgatva és nézelődve, a nyikorgó-féderes kocsin.
Az út két oldalán bokros ákác-sövény húzódott.
Port vert fel a kocsi s a porfelhőn átsütött a holdfény.
A hold fent járt már magasan.
Sejtelmes árnyak vonultak át a völgyön, amelyik elmaradt mögöttük.
A Suszter-féle fatelep volt az utolsó «emberlakta hely ».
Aztán egy nagy, lapos domb következett , fehéren szikrázó dülőúttal a pocakján.
Balra fiatal nyírfák álldogáltak egykedvűen.
Végtelen csönd volt a csillagos ég alatt.
Csak a kerekek kocogtak, a rugók nyikorogtak, azok se nagyon.
A ló jobbra fordult a kocsival s egy facsoport közelében megállt.
Mindhárom ember lekászolódott.
Elől ment Bús Laci, utána Parajh Marci, leghátul a fuvaros.
Így lépkedtek a sövénykerítésig, amely mögött Laci szőlleje kezdődött.
Bemenvén , végigtaposták a keskeny ösvényt, amely egyenesen húzódott a présház fehér faláig .
A házikó homlokán tizenkettes szarvasagancs meredezett.
Előtte X-lábú asztal állt s egy-egy, cölöpökre szegelt deszkapad a két oldalán.
Azon elhelyezkedtek hárman.
Máskor rendszerint ketten voltak csupán: Bús Laci és Ótott Kovács.
Maga se tudta, hogyan van ez... a nagyapjának még vadászháza volt s az előtt üldögélt éjjelente a vadőrével.
Marci előrekönyökölt az asztalon.
A házigazda elővett egy hatalmas kulcsot , kinyitotta a pinceajtót s eltűnt a gádorban.
Később visszajött egy ötliteres , hasas üveggel, amelyben alig mozdult a bor, tele lévén.
Mintegy negyedóra telt el így; Ótott Kovács pipára gyujtott, az urak cigarettára ; már a borivásban nem volt különbség köztük.
Akkor Marci megszólalt:
- Lehet, azt fogod mondani, hogy részeg vagyok, talán van is a dologban valami, de nekem régóta jár ez a kincsdolog a fejembe.
Fene tudja, nekem az egész história nem stimmel, azzal az ezer pengős váltóval, amit Sallai Nagy András kapott; meg a kinccsel, ami pont ott kell legyen.
A sok beszédtől elfáradva, ismét karjaira dőlt.
Bús Laci lelógó, nehéz szempillák alól, de érdeklődve nézett rá.
- Mit akarsz mondani?
Marci most úgy beszélt, hogy mozgó álla a tenyerét lökdöste.
- Nem vagyok benne biztos, hogy a váltó jó -e és hogy van -e ott kincs?!
- Azt akarod mondani, hogy szélhámosok?!
- Azt.
Még pedig a javából.
Aki Sápváron pénzt tud csinálni, az nem közönséges ember.
- Fel akarod jelenteni őket?
Marci kiürítette a poharát.
- Dehogy, - mondta.
- Ki kéne találni valamit, hogy mi is részesedjünk.
Bús Laci izgatott lett.
- Mit akarsz mondani?! - kérdezte sürgetően.
- Megmondom neked őszintén, nem jut eszembe semmi.
Tudom, hogy kissé sokat ittam este, de itt a levegőn kijózanodtam.
Te talán azt fogod mondani, hogy részeg vagyok...
- Dehogy mondom, csak beszélj!
Marci maga elé bámult.
- Ezek tulajdonképpen nem követtek el semmit, - mondta bölcselkedő arccal.
- Ha a jövő héten a bank beváltja a váltójukat, akkor pláne nem.
Tudsz valakit, akinek ők mondták volna, hogy kincset keresnek?!
Bús Laci elismerő arccal bólogatott:
- Te csak okos ember vagy, Marci.
Mindenfélék eszedbe jutnak.
De mit kellene csinálni?!
- Próbára kell tenni őket.
- De hogyan?!
- Odamegyünk és beszélünk velük.
- Mikor?!
- Most.
Laci felcsillanó szemmel felelte:
- Erre iszunk!
3.
Ismét eltelt vagy fél óra.
Bús Laci a présház előtt feküdt a földön és horkolt .
Parajh Marci bal orcáját az asztalra fektetve aludt.
Még Ótott Kovács volt a legjózanabb: maga elé meredt kifejezéstelen tekintettel; egyszer elaludt, másszor akkorát csuklott, hogy felébredt tőle.
A tőkék között fehéren csillogott a holdfénymosta föld.
Nagy kannyúl üldögélt két sor közt a vágásban s az alvókat figyelte mozdulatlanul.
Tücsök cirpelt.
4.
Még az történt ezen az éjszakán, hogy Cziczmányi Balázs éjjeli őr felébredt.
Elég nagy szó ez, mert éjjeli őr létére kitűnően aludt a farakások közé ágyazott szénán.
Fiatal korában nagy korhely volt, három feleség szökött el tőle; aztán lehiggadt s a negyediktől ő szökött el.
Negyvenéves korában munkaképtelen lett; álmatlanságban szenvedett.
Volt a kerületi orvosnál, az azt mondta, lehet, hogy holdkóros, de az is lehet, hogy elitta az idegeit.
Ekkor kapta meg a Suszterfatelepen az éjjeliőri állást.
Azóta minden éjjel kitűnően alszik.
Hiába, magyar ember hivatalba való.
Ezen az éjjelen azonban felébresztette valami álom.
Olyasmit álmodott, hogy könyökig vájkált a kincsben, ahová letúrt, arany ibrikek, gyémántos karcsattok bújtak elé a földből.
Valósággal kiizzadt izgalmában; s amint felkászolódott, nekiindult a volt Sallai Nagy-teleknek.
Csak egy dülőúton kellett keresztül vágnia s már látta a bokrok felett az őrtüzet.
Kereste a négy embert, akiket ismert, akikről tudta, hogy őrzik a telket; de biz azok nem voltak sehol.
No, ha nem voltak, annál jobb.
Cziczmányi Balázs elérkezettnek látta az időt arra , hogy valóraváltsa álmát.
Kivett a zsebéből egy kis kézilapátot s kikereste azt a helyet a kövek és gaz között, amelyik legjobban hasonlított az álmához.
Ott aztán lehajolt és túrni kezdett.
Nem sokáig tehette azt.
Idegen hang dördült meg a háta mögött.
Megfordult s egy puskás embert látott.
Az bizony Siket volt, a Lukács uraság egyik kocsisa.
Az állt ott puskával.
Mert , hogy a telek ekkor már Lukács Edéé volt...
5.
A szerződést dr. Hamarjay Vince, Lukács bankjának jogtanácsosa készítette.
Lukács harmincezer pengőt fizetett készpénzben a földdarabért.
Továbbá: havi 300 pengő fizetéssel szerződtette Kovács Zénó dr. és Fehér János urakat, a «telekkel kapcsolatos ügyek vitelére ».
Nem akart kifejezetten ásatásokról írni.
Felmondási idő: hat hónap.
A telekből eredő mindennemű jövedelem 10 %-a a fent említett két úré.
Ezzel beteljesült mindaz, amit Fehér János úr célul tűzött maga elé.
Most már nem volt más teendő, mint az ásatások megkezdését addig halogatni, amíg csak lehet.
Hamarjay jogtanácsos úr megbízást kapott arra is, hogy a telek kellő védelméről gondoskodjék.
Olyan hírek hallatszottak ugyanis, hogy a környékbeli falvak lakossága izgalommal tárgyalja a kincsügyet.
6.
Annak pedig, hogy a szerződést mégis megkötötték és pedig ilyen hamar: volt egy másik oka is, Bimbay főtanácsos személyében.
Bimbay Károlyt ismerni kellene.
Vámszaki főtanácsos volt, nyugállományban és « hazulról» ötezer jó hold szántó birtokosa.
Piképartnere volt Lukács Edének s az egyetlen ember, aki Lukács Edét nem tartotta üzleti lángelmének.
Különös öregúr volt, sovány, magas és nagyorrú.
Volt pedig egy legendás tulajdonsága: azt mondta ki, amit gondolt.
Ez persze szerény kijelentésnek hangzik; pedig nagy szó.
Poross Dezső jelentette Lukácsnak, hogy Bimbay bácsi meglátogatta a pesti urakat a Fehér Bikában.
És Bimbay Károly régen lesi az alkalmat, hogy valami nagy üzletet elüssön Lukács Ede kezéről.
Másfél óra mulva Fehér és Kovács urak ott ültek Hamarjay dr. hatalmas tölgyfa-íróasztala előtt.
Két óra mulva a szerződés aláírattatott, a szélhámosság elkövettetett.
Két becsületes ember becstelenné vált; egy nagy üzletember nevetségessé fog válni; egyelőre mindenki elégedett, kivéve Cziczmányi Balázst , aki a városi börtönben ül és szomorkodik; mert amióta nem kell neki virrasztania , azóta ismét nem jő álom a szemére.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE