Az utolsó fölvonás.
A maradékot kotorjuk össze, e néhány lapot még olvassa el kegyed.
- Mi tévők leszünk ezután, kedves férjem? ... tünődik a méltóságos asszonya " Szarvas " -vendéglőben a gőzhajónak megérkezéséig unatkozván.
- Még ma felelek önnek, - és előre kérem, hogy határozatommal ellenkezni ne akarjon , - vegyen tanulságot a mai napnak történetéből.
- Én falura szeretnék visszahuzódni, - meguntam a nagyvilági életet.
- Kezdi Ön kitalálni a rejtett szót, - hihetőleg én is ilyenfélén töröm az eszemet.
- Magamért nem szólok, - okoskodik a nő, - önnek bizalmát eljátsztam; de fiunkról határozzon ön, - mert ő nem lakolhat miattam, - erre kérem önt, kedves férjem.
- A fiu felnőtt kamasz, - nincsen elvesztegetni való időnk, - embert kell belőle faragnom, - mondja az öreg, a három utolsó betüt megnyomva, - utczai léhütő ugyan nem lesz.
- Rosszul számiték, de - egy jó házassággal...
- Semmi tervet, asszonyom, - semmi tervet, - legyen munkás ember, ne ásitozzék a szerencsére, - mely nem mindig szerencse, ha csak pénz.
Eladni nem akarom, a pénzen vett férj rabszolga, vélemény nélküli gép emberi alakban, - ilyen vázzá ne alázza meg ön egyetlen gyermekét.
- Legyek én a példa: nézzen meg ön engem, asszonyom, és ösmerve multamat, melyet ön mellett leéltem, ijedjen meg tőlem.
Tanácsosabb volt a hallgatás; mert a fölébredt férj marokszám szórta az igazságokat .
Az ablakhoz huzódott a legyőzött nő, s a Dunának jobb partjára figyelt, a gőzös közeledtét mutató jelre.
A holmikat becsomagolta az inas, - a kocsi készen várt a kapu alatt.
Amint a zászló fölhuzaték, - elindultak az állomáshoz.
A gőzhajón nem kérdezkedtek külön hely után, - az öreg az első perczekben megkezdé a takarékosságot, - pedig teste a kényelmet inkább igényelte most, mint feljövet.
A föltámadt önérzet malasztot adott a testi gyöngeség ellen.
- Sipos barátom! - mondja az öreg ur a hozzá szólitott ügyvédnek, - ön ma győzedelmeskedett fölöttem, - én még egy diadallal kinálom meg, - nem magamért, a Kardosok nevéért, kérem, - ez könnyebb ügy lesz a ma bevégzettnél, - mentse meg fiamat az élhetetlen arszlánkofástól.
- Fölfogom méltóságod kivánságát, - akarja méltóságod, hogy fia független ember legyen tekintetes czimmel?
- Értem, mit akar ön mondani, - előre is beleegyezem.
- Ügyvéd fog lenni, - egy évig segédkedni fog mellettem elengedhetlen szorgalommal, - s ha a munkát megszokta, követem bátyjának példáját, társamul fogadom.
- Nem busulok többé, - hiszen, ekképp megmenekszik a nagyuri rabszolgaságtól.
- Az alku megköttetett, méltóságos uram, én szavamnak állok.
Az öreg ujraszületőben volt, s örömében szerette volna megölelni Sipost.
Mikor eltávozott mellőle, a kardossfalviakkal beszélt az öreg, és ajánlta nekik, ha jó tanács kell, Sipos azzal is szolgál.
Ezek a veszett fejszének nyelét keresték volna; de nem merték kinyögni a szót, és az öreg mellől pislogattak Sipos felé.
Arczuk haragossága mállani kezdett, a junior indult is feléje, hogy valamit mondjon neki.
Sipos emberösmerőleg leste ki belőle a léleknek puhulását, s egy izben közelébe férvén, odasugja:
- Tekintetes ur, nem vagyok ám én harapós, - ha holnap kilencz órakor szerencsém lesz, mondok valamit.
Várhatom önöket?
- Én ott leszek, ha a bátyám malomkövet kötne is a lábamra, - hisz, tekintetes uram , nem vagyok ám én valami elpudvásodott lelkü ember.
- Éppen azért szólitám meg a tekintetes urat, ámbár fiatalabb.
A hajó későn érkezett Pestre, a találkozásról tehát e napon szó sem lehetett.
A mérnökné közönséges, mindennapi nyugalommal várta Sipost, az eredményre csak a végbefejezésért volt kiváncsi, a közelebbi érdek reménye nélkül.
Jolánt a napi munka lefárasztá, s időt nem nyert az ábrándokra; mert a tanitványok próbatéti készületei egész figyelmét elfoglalák.
A késő est hozta meg a nyugalmat, az ablak közére támasztva karjait, mélázott a csillagok közé, hova más emberek szerencséjüket kiolvasni tekintgetnek.
Szivében a megelégedés honolt, a napi munkának édes ize fűszerezé meg magános óráját, és a viszontlátásnak elképzelt öröme.
Nyugodt volt; mert nem félt, az ok megszünt a zaklatásra, és remegés nélkül engedheti át gondolatait egy becsületes ember iránti vonzalmának.
Egy év alatt lélekben nagykoruvá lőn, az önerőhöz való bizalom elfujta a köznapi emberek kicsinyes aggodalmát, mely egyesegyedül a munkától való félelem.
Egész odaadással elmélkedett az uj kötelességről, mely a szereteten kivül reá várakozott.
Csatlakozni fog egy férfival, a ki mint ifju szeretetre méltó, mint ügyvéd feddhetetlen, mint ember valóságos felebarát.
Lehetnek -e gyengeségei, melyek az ellenkező mérleget lehuzni segitenék?
Szenvedélyek? ...
Oh, a szenvedélyek lekiabálnak az arczról, a feddhetlenséget lehetetlenné teszik, - az embert megbénitják, s a felebarátságra mankót sem hagynak.
Az embernek egész élet van szánva, hogy közelebb érjen lelke nemességével alkotójához, és pályája közben mindenikre bebizonyul egy kis gyarlóság.
Ezt sugta neki az ész; de a házas életben nem csak az egyik, a másik is ott van saját gyarlóságával; tehát korán varrjunk rá hímet a szeretet finom leplével, és a mennyit elengedett egyik, annyit enged el a másik, ezt sugta a szív.
Ez ember nem lopta be magát a szivbe hazudsággal, - nem is kell a házas életben a hizelgő szót bekövetelni, mint a ravasz adósságot, - nem altatta el hizelgéssel : nincs is mit félni az ébredés keserü csalódásától.
A szeretetért szeretet volt a csere, - egyenlő fegyvere volt a közös győzelemnek, - a tiszta szeretet és mivelt értelem lesz vezetőjük, ezt érzi, érti és tudja.
Fölegyenesedett, még egyszer föltekint a csillaghimzett égre, arra az ezüstcsillámos kék szőnyegre, melyet a szegény ember előtt nem őriznek hajduk, - mindenki rájuk tekinthet.
Csak a tiszta szivüek élvezik e gyönyört, - és csak azok lehetnek boldogok, kik a csillagokat szépségükért nézik.
Kilencz óra után fél órával Sipos kopogtatott az ajtón.
Vége az önmérséklésnek, vőlegénye karjaiba rohant a gyönyörű menyasszony, - a viszontlátás boldogságát az ifju keblén pihente ki.
- Ma már nem félek öntől.
- Ma féljen legjobban, Jolán kisasszony, - szavát, adott szavát ma még megbánhatja.
- Sipos! ... nem e szavakat vártam.
- Nem tehetek róla, ma olyant kell mondanom, mit ön semmi esetre sem várt.
- Ne kinozzon, ... rimánkodik a lány elhalványulva, ... eszemen szivem erőt vett, - vigyázzon, meg ne sebezze azt.
- Cseréljünk szerepet, kisasszony, - inkább én félek, és ön örvendjen.
- Igen, - e papiron a biróság végzése van, mely önt Kardoss István hagyományának örökösévé teszi.
- Tegyük félre, - mondja a lány, - még arra nem gondoltam, hogy az ilyennek miként kell örülni, én nem ezt, ... önt vártam haza.
- Nem merem önt megfosztani egy másik örömtől, - rokonai a másik szobában várnak, - ne kérdezzen ön most semmit, - fogadja őket rokonszeretettel, legyen ön nagylelkü, - s akkor meg fogja tudni, miként kell örülni a nagy örökségnek?
A kardossfalviak megfogadák, hogy ostoba pörvágyukról lemondanak, s a nemes szivű lány az ezereket nem kimélte tőlük.
- Az öreg Kardost részben Sipos vigasztalá meg , annál inkább a lány, ki a mértéket egyenlőn érezteté a fiuval, ki a szegénységtől többé nem félhetett.
A fűszeres tovább maradt a többinél, ő egy rokoni ölelést kért .
E nemes szivű embert gyermekeiben jutalmazá meg.
- Barátom! - mondja Jolán Siposnak, a távozók után bezáródván az ajtó, - hárman maradtunk, ha eddig vezetett, már most vezessen az életen végig.
- Gyermekeim! ... mondja a sirdogáló anya, jertek az isten házába, ... imádkozzunk együtt!