Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Aszlányi Károly
Szélhámosok : Regény
Keletkezés ideje
1939
Fejezet
25
Bekezdés
1888
Mondat
3595
Szó
34035
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
TIZEDIK FEJEZET, amelyben pótlólag Bimbay Károly látogatását mondjuk el részletesen.
1.
János szobájában voltak mind a ketten.
Zénó az ágyon feküdt hanyatt, János a kereveten.
Nem aludtak, mert akkora délutáni hőség volt, hogy az még az alvást is fáradságossá varázsolta.
Néhány légy zümmögött a leeresztett redőnyök mögött.
A két szélhámos szíve aggodalommal volt tele.
Amíg az embernek semmije sincs és becsületes, addig könnyű a szíve és nincs oka töprengeni és vesztenivalója sincs .
Ennek azonban már vége van.
Végig kell játszani a játszmát.
A szükség Zénót is gyakorlatiabbá tette.
Megértette és átlátta az ügy főbb vonalait.
Tudta, hogy a Sallai Nagy András váltójára egyelőre nincs fedezet.
Tudta, hogy ha sikerül a szélhámosság, akkor esetleg elveszíti Anikót; de ha nem sikerül, akkor bizonyosan elveszíti.
Tehát inkább sikerüljön.
Míg így heverésztek, lustán és kétségekkel tele, kopogás hallatszott a folyosó felől.
Mindketten talpraugrottak.
János az íróasztalhoz ült; Zénó az ajtóhoz ment.
Magas, sovány, őszhajú úr lépett be.
Az ajtónak támasztotta csontfogantyús botját .
Szemei fiatalosak, csaknem vidámak voltak.
- Bimbay Károly a nevem - mondta.
- Beszélni szeretnék az urakkal.
Bemutatkozás után helyet foglaltak az asztalnál; János csengetett a pincérnek s amíg az szódát és konyakot hozott, hallgattak.
Közben Bimbay úr megköszönte a felajánlott cigarettát, hanem elővette a szivartárcáját, kikeresett egy kövér , sárga szivart, leharapta a végét, rágyujtott.
János figyelte.
Egész lénye vidámságot, valami kárörvendő vidámságot árasztott ; olyan volt, mint egy friss, öreg, szivarszagú Puck.
- Hogy az ügyre térjek, - mondta végül, kiélvezve az első füstkortyokat - nekem jó barátom Lukács Ede.
A két fiatalember maga elé meredt.
- Jó barátom, mindent megtennék érte, főleg olyasmit, amitől megpukkadjon .
Kiállhatatlanul nagyképű fráter! - kiáltott Bimbay úr - szerencsés disznó, semmi más!
Igen!
Ezt én mondom, aki gyerekkora óta ismerem!
S az asztalra csapott.
- Mivel szolgálhatok?! - kérdezte János csöndesen.
Bimbay összehúzott szemekkel nézett rá; mintha mérleget készítene erről a fiatalemberről.
- A helyzet az, hogy tudomásom van Lukács barátom legújabb tervéről.
Valamin megint sokat akar keresni.
Nem tudom pontosan, min és hogyan.
Nem is érdekel .
Engem a pénz sosem érdekelt.
Sosem értettem azokat, akik megvesztek a pénzért .
Tudom, hogy ajánlatot tett maguknak.
Meg akarja venni azt a telket.
Arról is hallottam, hogy Mátyás-korabeli kincsek vannak ott.
Engem a kincsek nem érdekelnek.
Nekem a kincsek nem kellenek.
Nekem az kell, hogy Lukács Ede megpukkadjon.
Értik?!
És ismét az asztalra ütött, s János ismét előbbrehajolt és szelíden kérdezte:
- Mivel szolgálhatok?!...
- Mivel?! - fortyant fel az öregúr.
- Akármennyit kínált ő akármiért, én 50 %-kal többet adok érte!
Csakhogy ne ő kapja meg.
János a fejét ingatta.
- Csodálatos emberhez van szerencsém - mondta az öregúr szeme közé nézve.
- Az a váratlan ötletem támadt, hogy őszinte leszek.
- Tessék - intett Bimbay úr élénk figyelemmel.
- Lukács úr azért akarja megvenni azt a telket, mert feltételezi, hogy az ásatások kincseket tárnak fel ott.
Nem állíthatom, hogy az lehetetlen.
De csaknem kizárt dolog.
Mi nem is beszéltük rá Lukács urat.
De mi nem is beszéljük le róla.
Mert mi szélhámosok vagyunk.
E nemes egyszerűséggel elmondott szavak tíz évvel fiatalították meg Bimbay urat .
Bozontos, fehér szemöldökét felrántotta, arca elvörösödött.
Majd a térdeit csapkodta.
Azután meg akarta húzni a két fiatalember fülét.
Egyszóval: örült .
Szertelenül örült.
- Szélhámosok! - rebegte hálatelt szívvel, szinte az ég felé.
- Hogy ezt a napot megérhettem!
Ha tudnátok, mennyit szenvedtem én egy emberöltőn át Lukács Napoleon nagyképűségétől!
Szélhámosok!
Haha!
Éljen!
Köszönöm!
Szélhámosok!
- Ne olyan hangosan, uram, - kérte János - egyelőre titok, hogy szélhámosok vagyunk.
- Persze, hogy titok! - ijedezett Bimbay Károly, ajkai elé emelt tenyérrel - inkább meghalok, semmint hogy eláruljalak benneteket!
Kissé lecsillapodott s most Zénó felé fordult érdeklődéssel kérdezte:
- Ez a másik is szélhámos?!
Zénó bólintott:
- Igen - felelte tragikus hangsúllyal.
- És mióta szélhámosok?!
- Nem rég - felelte János.
- De talán elhatározásunk rúgói nem fontosak.
- Számíthattok rám - mondta Bimbay Károly, midőn a konyak elfogyott s ő felállt .
Szemei vad tűzben ragyogtak.
- Megállj, Lukács! - mondta az ajtóban - majd ad neked ez a két szélhámos!
Ott leszek az ásatásoknál!
Ott én!!!
S ha a Jóisten meghallgatná a kárörvendő emberek imáit, akkor a két szélhámos sorsa boldogan s szerencsésen alakult volna a továbbiakban.
2.
Az ásatások megkezdéséről egyelőre szó sem lehetett.
Az izgalom néhány napon belül olyan méreteket öltött, hogy maga az alispán is kénytelen volt foglalkozni az üggyel s intézkedni a telek őrzése iránt.
Negyednap éjjel fustéllyal, kaszákkal felszerelt emberek támadták meg az őröket.
Állítólag berenceiek voltak.
Mind elmenekült, egy sebesültet hagytak hátra, azt még nem lehetett kihallgatni.
Most már Fehér János intervjút adott Kucsera szerkesztő úrnak, amelyben elmondotta, hogy nem érti, honnan keletkezett a kincs-legenda?!
Ki ülteti fel a népet?!
Szó sincs ilyesmiről.
Weekend-telepről van szó, de ezek után nyilván az is abbamarad.
Verjék ki a fejükből a sápváriak, miszerint a földben kincsek vannak .
Ilyesmi ma már nem létezik.
Ez az intervjú megjelent.
Meggyőzni azonban nem tudott senkit; még Kucsera urat sem.
3.
Fővárosi lapok is foglalkoztak már az üggyel.
És a legszomorúbb az volt, hogy Kovács Zénó dr. nevét mint jól ismert s mint kitűnő régészét emlegették.
Ettől kezdve Sápvárott menthetetlenül megalapozódott a kincs és Kovács Zénó , valamint Fehér János hitele.
Az éjszakára kirendelt katonaság végül elriasztotta az önkéntes kincskeresőket is.
A telek két oldalán barakkok épültek; nagy ládákba csomagolt fúrógépek érkeztek külföldről.
Kívülről nézve olyan volt a dolog, mintha földgázt fedeztek volna fel.
Sallai Nagy András beváltotta a csekkjét.
Hogy mit gondolt közben, azt nem tudjuk .
Csöndes ember lett; csak a szeme forgott vérben, mikor a volt telke felé bámult .
Azt pedig megtette sokszor.
János pedig kibérelt egy csinos kis házat a Bodza-utcában; ott laktak attól kezdve.
Hetednap az utolsó lepel is leomlott: megalakult a Sápvári Régészeti R.-T., a részvények hetven százaléka Lukács Edéé, öt-öt százaléka Jánosé és Zénóé , húsz százaléka pedig ismeretlen egyéneké volt...
A kutatás megindulhatott volna , hanem hát Zénó beteg lett.
Nem volt súlyos beteg, csak éppen nem tudott felkelni az ágyból.
Megfázott.
S amíg fel nem gyógyul, a gépeket sem csomagolják ki a ládákból.
S a sápváriak kíváncsisága sem elégülhet ki.
S az olvasóé sem.
4.
Zénó pedig feküdt az ágyban s olvasott.
A régi szép időkre gondolt, amikor még becsületes ember volt s felkelhetett az ágyból, ha akart.
Meg is mondta Jánosnak:
- Nem elég, hogy becstelen lettem, de semmi hasznát se látom.
- Ne búsulj, pajtás, - felelte János - a jövő héten én leszek beteg.
S akkor oda mehetsz, ahova akarsz.
És tudom, hogy hová akarsz.
És mi is tudjuk.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE