ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Dánielné Lengyel Laura

Rolandné

Keletkezés ideje
1925
Fejezet
19
Bekezdés
1077
Mondat
3351
Szó
39822
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19

XV.

A girondisták azt hitték, hogy a király halálával lekenyerezték a népet.
S ha áldozatul dobták a boldogtalan Lajost, ők viszont meg vannak mentve.

Tévedésük nyilvánvaló lett nemsokára, mert a párisi nép és a Marat és Hébert által vezetett községtanács még halálosabban üldözte őket.

Eddig az volt a vád ellenük, hogy a királyt meg akarják menteni és ellenségei a köztársaságnak.
A király feje legördült és a Gironde pártja is segített a bárdot leereszteni s így azt remélte, hogy az áldozattal legalább önmagát megmentette.

Mindjárt a király halála után kisült, hogy a Gironde, mint már annyiszor, most is tévedett.
Új vádak jöttek ellenük s ezeknek legfontosabbika a föderalizmus volt.

Föderalizmus alatt Franciaország tartományokra való szétdarabolását értették.
S azzal vádolták a Girondeot, hogy ez a terve.
A vád, mint utólag bebizonyult, nem volt igaz, legalább is nem ebben a formájában.
A Gironde sohasem akarta szétdarabolni Franciaországot, ellenben Páris uralmát igenis mindenáron meg akarta buktatni .
Gyűlölte Párist, mely terrorizálta őket, és a Gironde állandóan azzal a tervvel foglalkozott, hogy a konventet egy erőszakos államcsínnyel átviszi Marseilleba , Bordeauxba vagy Lyonba, hol az ő párthíveik és választóik éltek.

A terv csak terv maradt, soha még a végrehajtását sem kísérelték meg.
De a tervet ismerte a hegypárt, a párisi községtanács és halálos bűneik közé írta.

Amellett végzetes csapás volt reájuk nézve, hogy Dumouriez tábornok a király halála után nemsokára átszökött az osztrákokhoz.
Dumouriez az ő emberük volt, tudták, hogy a végső esetben még arra is számíthatnak, hogy fegyveres erővel megvédi őket Páris ellen.
Dumouriez elhagyta a francia hadsereget és árulása a Gironde számlájára lett írva.

Robespierre is ellenük fordult, bár halálukat ez időben még nem akarta.
Fázott a gondolattól, hogy hajdani barátait, a köztársaság legerényesebb és legtehetségesebb embereit az utca és a községtanács vérszomjának átengedje.
Azt hitte, valahogy el lehet intézni a dolgot másképen is.
Meg akarta buktatni és ártalmatlanná tenni a Girondeot, - de ha lehet, életüket megmenteni.
Ez volt Maximilien Robespierre terve s - nem egészen rajta múlt, ha a terv nem sikerült.

A Gironde ugyanis azzal a politikai rövidlátással, mely legtöbb tettét jellemezte , erősen támadni kezdte Marat-t és Dantont.

Sikerül nekik kivinni Marat vád alá helyezését.
(Nyiltan bebizonyosodott, hogy Marat tömeges gyilkosságra buzdította a párisi népet.)
A hegypárt azonban nem ejtette el Marat-t, megmozdult a községtanács és az utca is kedvelt embere védelmére s a konvent - bár a Gironde volt a többségben - a következő ülésén bizalmat szavazott Maratnak.

A Gironde e szégyenteljes bukás után minden államférfiúi belátás nélkül üldözi Dantont, - a Gironde egyetlen jóakaróját, - amennyiben Brissot, Louvet, Barbaroux , Isnard, Buzot mindennap egyre hevesebben támadják Dantont a konventben.
Danton - nála szokatlan türelemmel - hallgatott, úgy tett, mintha nem is hallaná a támadást .
Nagylelkű volt, vagy óvatos?!
Mindenesetre visszautasította a harcot, melyet a girondisták rövidlátása reá akart erőszakolni.
Danton napról-napra nagyobb államférfiúnak mutatta magát, Keserűen panaszkodott, hogy Roland és barátai távol tartják magukat tőle és minden közeledését visszautasítják.
"Barbaroux, - mondta egyszer a fiatal girondista követnek - te sokkal jobban gyűlölsz engem, mint ahogy hazádat szereted."

Aznap történt, - már közeledtek a viharos májusi napok - hogy Danton kissé korábban ment a konventbe, fel s alá sétált a teremben és egyszer csak szembe találta magát Vergniaud-dal.
A két képviselő már hónapok óta nem beszélt egymással, most Vergniaud hirtelen elhatározással Danton felé nyújtotta nemes és tiszta kezét.
Danton meghatottan szorongatta azt és azt hitték, kész a béke.
De alig egy óra mulva felállt Barbaroux és egy heves beszédben nekiment Dantonnak, mert belgiumi kiküldetését állítólag vagyonszerzésre használta volna fel.
Danton válasza még mindig kíméletes volt: "Nem felelek azoknak, - mondta elfordítva fejét Barbarouxtól - kiknek a gyűlölet teljesen elvette az eszét.
Azokhoz fordulok, - és itt Vergniaudra nézett - kiknek eszük, szívük és hazafias belátásuk van."

Pétion még egy utolsó kísérletet tesz és felkeresi Dantont, hogy valami kibékülést teremtsen.
Danton csak annyit felel:

- Kinek a nevében jöttél te énhozzám.
Tud-e küldetésedről Vergniaud?

- Nem tud, - felelt őszintén Pétion - de ha akarod, én kibékítlek benneteket.

Danton elgondolkozott.

- Igen, - mondta aztán pár pillanat mulva - igen, tudom...
Vergniaud a minapában kezet adott nekem és azt hittem, minden rendben van köztünk.
De Barbaroux és Isnard kiabálni kezdett.
Rolandné hosszú leveleket firkált neki és Vergniaud megint csak visszavonult.
Rettenetes az ő határozatlansága, ha kényszerítik, kiad engem Robespierrenek, mint ahogy kiadta XVI. Lajost Maratnak.

- Azt mondják, - mondta lassan, habozva Pétion - hogy nem voltál lelkiismeretes sem a kormányformára való szavazásnál, sem a törvények alkalmazásában?

- Kormányforma?
Törvény? - és Danton megvetően mosolygott.
- Én csak egy kormányt ismerek: a körülmények parancsolta kormányt és egyetlenegy törvényt: a szükségesség törvényét!
Tudod te, hogy én sokat gondolkoztam azon, hogy mit tettem volna, ha én vagyok XVI. Lajos helyén?
Kijátszottam volna minden pártot és én magam állok a forradalom élére!
Menj, Pétion, a te girondista barátaid sohasem fognak engem megérteni.

Nem értették meg, sőt a másnapi ülésen egyik képviselőjük azzal meri megvádolni Dantont, hogy Dumouriez árulásában is része volt.
Ez csakugyan vakmerő igazságtalanság volt és ezt a Gironde mindenkinél jobban tudta.
Igaz, hogy a Gironde nagyon el volt keseredve, de most mégis olyat tett, amit nem lett volna szabad: tudva rágalmazott.
Danton sötéten végignézett a girondisták táborán és a hegypárthoz fordult: "Igazatok volt, barátaim, - mondta a jakobinusoknak - ezekkel az emberekkel nem szabad együtt dolgoznunk és nem lehet együtt élnünk.
Ők, vagy mi. A sors döntsön most már közöttünk."

És most jön az élet-halálharc!
A forradalom legizgalmasabb, legszomorúbb fejezete .
Május 31-én kezdődik a harc és június 2-án a Gironde megbukik.
Mikor először veszi körül a nép a konventet és követeli 22 girondista képviselő kiadatását.
Danton egy közvetítő indítvánnyal lép fel.
Mondjon le a 22 girondista képviselő mandátumáról s ezen az áron meneküljenek.
A girondisták visszautasítják az indítványt.
Eddig megalkuvók, opportúnusok voltak, a halállal szemben hősökké váltak.

Pedig Robespierre is élénken támogatta Danton indítványát.
Látszik rajta, hogy szeretné ezeket az embereket megmenteni a haláltól.
Amilyen könyörtelen volt később velük szemben, annyira szerette volna, ha most békében eltűnnek útjából.

Danton valóságos színjátékot rendeztetett megmentésük érdekében.
Egypár szót szólt egyik jóbarátjának, ki kiment a teremből és pár perc mulva dúlt arccal rohant vissza .
Ruhája össze volt tépve és azt állította, hogy a nép őt bántalmazta.
"Fegyvert szegeztek mellemnek, - kiáltott Danton barátja, a jakobinus képviselő - fegyverrel fenyegettek, a konvent kartácsok alatt van s mi ezt nem tűrhetjük!
Mi megesküdtünk , hogy szabadon élünk, vagy halunk meg.
Eljött a pillanat és tudnunk kell meghalni - de szabadon halni meg."
A konvent lelkesen éljenzett.
A képviselőt senki sem bántotta , maga tépte össze ruháját.
Danton jól tudja ezt, azonban feláll s kijelenti, hogy a konvent nem engedi magát leigáztatni.
Most kellett volna Vergniaudnak felállani, de ő - mint az elhatározó percekben rendesen - hallgatott.

A Gironde és a konvent egy része elindul, hogy átmegy a zajgó tömegen és megmutatja , hogy igenis szabad ura az elhatározásának.
"Ne menjetek - kiáltoznak a girondisták után.
Hiszen a nép darabokra tép benneteket!..."

Vergniaud, kiben a lelki bátorság éppen olyan nagy volt, mint a habozás és a lustaság, nyugodtan felemelkedik és indul, a Gironde követi.
Danton egy pillanatig némán, megkövülve nézi, aztán felugrik és próbálja visszatartani, de Vergniaud csak a fejét rázza és tovább megy.

- "Jól van, - mondja Danton - őrült vagy, de azért melletted maradok."
És csakugyan elindul Vergniaud oldalán.

Robespierre Saint-Justehoz fordul és halkan mond neki valamit.
Saint-Juste tagadólag rázza fejét, de Robespierre nem hallgat reá és Vergniaud másik oldalára áll .
Saint-Juste szemmel láthatólag dühös, de aztán némán, engedelmesen követi mesterét .
Így indul a menet.
A nép Robespierret és Dantont látva, nem bántja a girondistákat.

Mindez hiábavaló már.
A nép egyre ott áll a konvent előtt, a felfegyverkezett szekciók ágyúkat szegeznek reá s követelik a 22 girondista kiadatását.
Június elsejének éjszakáján elkövetkezik Rolandék végzete is.
Hiszen mindenki tudja, hogy Rolandné volt lelke, büszkesége a girondisták szerencsétlen pártjának.
Éjszaka a községtanács rendeletére betörnek Rolandékhoz, hogy Rolandot letartóztassák.
Roland kijelenti, hogy ő csak az erőszaknak enged.
A hivatalnok habozik, végre így szól: "a köztársaság nem adott nekem parancsot arra, hogy önnel szemben erőszakot használjak , visszamegyek az utasításért".
Katonáit otthagyta Roland őrizetére, de valószínűleg azzal az utasítással, hogy nem szükséges a foglyot nagyon szemmel tartani, mert mire visszajött, Roland elmenekült.
Ez a hivatalnok különben életével lakolt elnézéséért.

Roland még azon éjjel kimenekült Párisból, Rolandnénak ez volt az utolsó szabad éjszakája.

Ennek az éjszakának történetét is leírja memoirjában Rolandné.
Kevés meghatóbb , őszintébb és igazabb könyvet ismerünk, mint e büszke asszony intim vallomásait .
Leírja, hogy férje hiába unszolta, nem akart vele menni.
"Kettőnket biztosan felismernének, míg te egyedül megmenekülhetsz."
Rolandné férje távozása után azonnal kocsiba ült és a konventbe hajtatott.
Sűrű fátyol fedte az arcát, mert félt, hogy a nép felismeri és összetépi.
Nagynehezen bejutott a várakozók termébe és kihivatta Barbarouxt.
Barbaroux felvezette az asszonyt a karzatra és Rolandné ott hallgatta , mint szidják férjét, barátait s követelik a girondista képviselők fejét.
Azt mondta Barbarouxnak, hogy lemegy a konvent elé és kérni fogja, hogy hallgassák meg.
Rolandné bízott ékesszólásában és azt hitte, hogy ha a konvent elé lép, ő még megmenthet mindent.
Barbaroux kétségbeesetten próbálta lebeszélni tervéről és mikor látta, hogy nem bír az asszonnyal, Vergniaudt vitte fel hozzá a karzatra.
Rolandné Vergniaudnak is előadta kérését, de Vergniaud csak a fejét rázta.
Aztán két keze közé fogta Rolandné kezét, sokáig nézte az asszonyt, míg a szeme megtelt könnyel.
Vergniaud hangját elfojtotta a zokogás, de Rolandné nem sírt.
Erősen, bátran nézett Vergniaud szemébe és most már követelte, hogy azonnal vezesse le őt a konvent termébe, mert fel akarja világosítani a képviselőket tévedésükről és meg fogja akadályozni őket abban , hogy igazságtalanságot kövessenek el.
Vergniaud halk, de szilárd hangon mondta : " Hiába minden, gyalázatos sértéseknek és bántalmaknak tenném ki önt, asszonyom.
Én mindent elviselek, de ezt nem bírom ki."
Az asszony keze még mindig a férfiéban volt , Vergniaud lehajolt, megcsókolta Rolandné kezét.
Ez volt az utolsó búcsújuk, többet soha - soha az életben nem látták egymást.

Rolandnét azon hajnalban elfogták s előbb az Abbay-börtönbe, majd hetekkel később a Conciergerie nevű fogházba szállították.
A Conciergerieben ugyanazt a cellát kapta , melyből csak pár napja vittek ki egy boldogtalan halálra gyötrött asszonyt.
Ezt az asszonyt Habsburg-Lotharingiai Marie Antoinettenek hívták valaha s a legszebb nő volt mindazok között, kik egykor Szent Lajos trónján a király oldala mellett ültek .
Őszhajú, megtört, félig halott öreg asszonyként hurcolták a vérpadra, pedig mindössze is csak 36 éves volt, mikor a bárd lecsapott fejére.

És Rolandné elfogatása után őrizet alá vették Vergniaudt, huszonegy társával együtt .
Pár napig lakásukon őrizték őket, később ők is a börtönbe kerültek.

Néhányan a girondisták közül, mint Barbaroux, Pétion, Louvet Lanjuniais és még többen, összesen tizenegy képviselő, el tudtak szökni Párisból.
A Gironde többi része, körülbelül hetvenöt ember, bent maradt a konventben, ezeket is börtönbe akarták küldeni, de Robespierre olyan hevesen védelmükre kelt, hogy még Marat is hallgatott.

Mi volt Robespierre eljárásának oka?
A könyörület?
Ezt az érzést Robespierre nem ismerte.
Elégnek találta már a csapást, melyet a boldogtalanokra mért és úgy gondolta, hogy a Gironde megmaradt töredéke, megfosztván vezérétől, legkitünőbb tagjaitól, semmiképen se lehet veszedelmes politikai ellenfél, sőt még egyensúlyozónak is jó lesz a hegypárt túlkapásaival szemben.

A konvent, megfosztva színétől, virágától, díszétől, szónokaitól, dermedten ült helyén.
Danton visszavonulva falusi villájába, mogorván hallgatott és Franciaország legtehetségesebb, legbecsületesebb emberei, a köztársaság megalapítói a Conciergerieben végzetüket várták.

Senki sem örült ennek.
Csak Marat diadalmaskodott s a felizgatott nép kiáltott a huszonkét képviselő feje után.
Marat mindennap sürgette az ítélethozatalt, melyet Robespierre, úgy látszik, szándékosan húzott-halasztott.
Ám Marat lapjában, A nép barátjá-ban nem engedte a nép elkeseredésének tüzet kialudni.
Mindennap új, keserű , vádoló cikkek jöttek a huszonkét gaz árulóról, Marat nem akarta kiengedni kezéből áldozatait.

S közben, míg a tömeges gyilkolásra készült, már a Végzet felette suhogtatta komor , fekete szárnyait és Normandia Caen nevű kis városából elindult egy fiatal, szép , szőke leány, rózsaszín batisztruhában, fehér fátyollal fején, hogy bosszút álljon az elkínzott, a meggyalázott emberiségért.

E fiatal leányt Corday Saroltának hívták.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE