ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Dánielné Lengyel Laura

Rolandné

Keletkezés ideje
1925
Fejezet
19
Bekezdés
1077
Mondat
3351
Szó
39822
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19

XVIII.

Danton halála után még jobban dühöng a rémuralom.
Immár nem is Robespierre az uralkodó, hanem nálánál sokkal túlzóbb és kérlelhetetlenebb szellemek.

A Danton halála után tizennyolcezer úgynevezett gyanus volt a párisi börtönökben.
A Faubourg Saint-Germainból (ez volt az arisztokrata negyed) ötezer családot vittek be .
Ezeknél már nem is keresték, mit vétettek.
Elég volt a név és a származás.
A terror alatt az ember bűnös volt lakása, rangja, vagyona, rokonsága, családja, vallása , véleménye és gyanított érzelmei által.
Egyik meghalt a neve miatt, a másik a vagyona miatt.
Ez, mert valami véleményt hangosan kimondott, a másik, mert ugyanakkor hallgatott.
Egyik, mert a királyságot szolgálta, a másik, mert gyanusan hangsúlyozta köztársasági érzéseit.
Ez, mert dicsérte Marat-t, a másik, mert siratta Vergniaudt .
Egyik meghalt, mert tapsolt Hébert aljas kegyetlenségeinek, a másik, mert helyeselte Danton irgalmasságot kérő feliratát.
Az egyik, mert ki akart vándorolni, a másik , mert arcátlan vakmerőséggel itthon mert maradni.
Ez, mert fényűzésével az általános nyomort gúnyolta, a másik, mert nem költvén el jövedelmét, a népet éhezteti.
Ezek a szerencsétlenek mind találkoztak a vérpadon s az őket utolsó útjukra vivő kordén azzal mulattak, hogy elmondták a különféle lehetetlen ürügyeket, melyek alatt vérpadra vitték őket.

De nagy igazságtalanság volt mindezt a sok vért Robespierre terhére írni.
Igaz , szíve, lelke kemény volt és engesztelhetetlenül tudott gyűlölni.
De igyekezett igazságos lenni, puritán és feltétlen becsületes ember volt.
Legnagyobb hibája tévedése volt.
Ő azt hitte, hogy a vértenger árán a szabadság, egyenlőség, erény országát teremti meg.

Az anarchisztikus demagógiát éppen úgy gyűlölte, mint az arisztokráciát.
Azt hitte , hogy ha a társadalomból az anarchiát és az arisztokráciát kiszorítja, megöli egyben az emberi gonoszságot és butaságot is.
Sohasem látta a népet a maga mivoltában , hanem amint ő magának Jean Jacques Rousseau könyvei után elképzelte.
Szörnyen haragudott aztán, ha a népet gyarlónak, gyávának, kegyetlennek s a természetben őt megillető rangjára nézve méltatlannak látta.
Állandóan az erényt hívta és feltámasztotta a halált.
Saint-Justenak gyakran panaszkodott:

- A halál, mindig csak a halál!...
Milyen gyalázatos emlék marad utánam!
Az élet terhemre van már.
Nem vagyok én arra teremtve, hogy kormányozzak, hanem arra, hogy a nép ellenségei ellen harcoljak.

Robespierre és társainak terrorja egy darabig megbűvölve tartotta a konventet.
De a lelkek lassanként kezdenek felszabadulni.
Összeesküvést szőnek Robespierre ellen .
Ellenségei között van néhány olyan hitvány alak, kik még Robespierre saruját sem érdemesek megoldani.
(Ilyen Barrère, Collot, Tallien.)
Van olyan is, ki reszket és vonaglik az állandó halálfélelemtől.
Hiszen senki sem tudta, hogy holnap nem ő megy-e a forradalmi törvényszék elébe?
Az összeesküvők között ott vannak még Danton és Vergniaud régi barátai.
Ezek, ha hallgattak is, nem felejtették el azt, kit el kellett veszíteniük.

- Az istenek szomjaznak, - mondta egy ízben a boldogtalan Camille - a vérpatak még ömlik, de már nem sokáig.
Az összeesküvés készen van.
Danton barátai a leghevesebbek és a legbátrabbak.
Hajdani vezérük helye üres ott fent a hegyen s senki sem foglalta azt el, mint ahogy üres lent a síkon a Vergniaud helye.
Ez az üres hely figyelmezteti őket bántalmukra és sarkalja bosszújukat.
Dantont imádták a hívei s mióta eltűnt közülük, eltűntek hibái is, csak gigantikus nagy alakja élt emlékükben.

1794 július 9-én kitört az első előkészített vihar.
Robespierret, a konvent és Franciaország mindenható urát Tallien megvádolja, hogy diktátorságra törekszik és államcsínyt tervez.
Ez a vád becstelen és hazug volt.
Ha volt ember, ki komoly és puritán becsületességgel harcolt a népszuverenitásért, az Maximilien Robespierre volt.
S mégis, mikor felelni akar, már végig sem hallgatják: "Le a zsarnokkal!
Ki a diktátorral!" - kiabálnak feléje.

Robespierre halálsápadtan körülnéz a fellázadt konventen, szólni akar, de nem tud .
Személyes hívei vele vannak, de mit ér az?
A többség elpártolt tőle.
Őrjöngő dühös hangok kiáltanak felé: "A nyomorult!
Nézzétek, már beszélni sem tud.
A Danton vére fojtogatja!"
Robespierre szédül, letántorog a szószékről, helyére akar menni , szomszédai nem eresztik maguk közé, lemegy és ledobja magát egy üres székbe.
Dühös szitkok hullanak reá: "Becstelen, gyilkos, hová ültél?!
A Vergniaud helye az !... "
Tántorogva megy ki az ülésteremből, Barrère azonnal indítványozza, hogy Robespierret és barátait el kell fogatni és a forradalmi törvényszék elé kell őket állítani.

Robespierre ezalatt testvérével, Saint- Juste- tal és néhány barátjával együtt a községtanácsba menekült.
Itt remélt védelmet és kétségkívül pár hónappal ezelőtt meg is kapja azt, de Danton halála elfordította tőle Páris népének szívét.
Páris nem bocsátotta meg a néptribun halálát és úgy nézte Robespierre bukását, mint egy igazságos bosszút.

Saint-Juste arra biztatja Robespierret, hogy folyamodjon a felfegyverzett szekcióhoz , de Robespierre nem akar polgárháborút a saját maga személyéért.
Ő, aki eszméi érdekében tengerszámra ontotta a vért, saját maga megmentéséért egy csöppet sem akar feláldozni.
A párisi nép, ha akarja, mentse meg őket, ő nem szólítja törvénytelen felkelésre a konvent ellen, mert ehhez nincs joga.

Saint-Juste tovább unszolja:

- Hát mindnyájunkat el akarsz veszíteni?

- Igen, - felel Robespierre nyugodtan - eljött az óránk és mi mindnyájan el fogunk veszni.

És Saint-Justenak többé egyetlen szava sincs.
Némán, lehajtott fejjel engedelmeskedik mesterének.

A katonaság Barras vezérlete alatt nemsokára megjelent és mindnyájukat a forradalmi törvényszék elé vitték.
A nép átkozódva kísérte ki Maximilien Robespierre kocsiját , az utóbbi idők minden szenvedését és vértengerét neki tulajdonítva.

A nép igazságtalan volt.
Mint ahogy nagyon sokáig igazságtalan volt Robespierre emléke iránt a hivatásos történelem is.
Erényei lelkéből fakadtak, bűnei helyzetéből .
Mindkettőt meg kell érteni.

Miben tévedett, miben hibázott, mik voltak erényei, bűnei?!
Döntse el az igazságos történelem.
Mi csöndesen megállunk a sírjánál.
Ott van az a nagy temetőben, hol a forradalom nagy halottjai nyugosznak.
Nézzük végig a fejfákat - mondja Lamartine - mindegyikre van valami írva: Egyikre az: Világosság, másikra: Lángész, harmadikra : Ékesszólás, erre az, hogy: Akarat, arra az, hogy: Erény, megint egy másikra az, hogy : Tévedések.
De valamennyire illik Lamartine szép mondása: Meghalt a jövendőért, mint az emberiség napszámosa.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE