XXIX
Még egy részlet Elly naplójából:
"Napról napra különösebb viszonyban élek a férjemmel.
Szinte szégyellem magamat .
Szegény úgy járkál a lakásban, mint valami gyerek, aki rosszat cselekedett s nem mer az anyja szemébe nézni.
Nem bánom, legyen most már mindig így: legyek én az erősebbik, legyek én az úr.
Nem is tudom elképzelni másként az életemet.
Még csak az kellene, hogy ezek után szabad se legyek!"
"Apa csöndesen él az ő kis lakásában és azt hiszi, hogy boldogok vagyunk.
Édes, jó apa.
Az utóbbi időben azzal szórakozik, hogy órákat bont széjjel és aztán megint összeállítja őket.
A ház valamennyi óráját megreparálta, s most azon töri a fejét , hogy minden segítség nélkül egymaga fog csinálni egy órát.
Én úgy teszek, mintha nagyon örülnék ennek a foglalkozásának, mert látom, hogy szórakoztatja.
Csak attól félek, hogy az az óra, amit csinálni fog, nem fog járni.
Ez nagyon elszomorítaná..."
"A nagy politikussal megint találkoztam.
Ez a nyers ember úgy vonz, mint a nagy darab vas vonzza a mozgékony, ideges kis mágnestűt.
Ismeretlen reszketések fognak el, ha a közelébe jutok, s érzem, hogy lenyűgöz.
Azt beszélik, hogy most ellenzéket fog csinálni a miniszterelnök ellen, s meg fogja buktatni.
A miniszterelnök reszket ettől a gondolattól.
Egy politikus ismerősön úgy fejezte ki magát, hogy "nagyon elkomiszodott a kormány, kell, hogy valaki felfricskázza őket."
Már pedig én láttam a hüvelykujját: ha ő egyszer felfricskáz valakit, akkor nagy a baj.
Egy csomó képviselő vele megy az ő saját külön ellenzékébe.
A legnagyobb részük tisztességből és a "nagy Nyughatatlan" iránt érzett határtalan tiszteletből.
A kisebb rész, amelynek minden mindegy, okosságból tart vele, úgy gondolkozván, hogy a hatalom mindig az ő erős kezében marad.
Most veszem csak észre, hogy érdeklődni kezdek a politika iránt.
Talán Sándor hatása..."
"Sándor...
Elment, s most már biztos, hogy nem jön vissza.
Nyugodt vidéki életet él s én talán soha többé nem látom édes ősz hajszálait s a kardvágást a vállán.
Sándor ezt egy asszonyért kapta, ez nem megy ki a fejemből.
De vajjon van-e jogom ezt a szemére vetni?
Ő sohse kérte számon tőlem a multamat.
Sándor...
Csöndes éjszakákon mindig fogok rád gondolni, a te csodaszép perzsa szőnyegedre, a te szegény pénzedre, a melyet elvettem tőled.
A te késői szerelmedre, a te véghetetlen jóságodra, szelid komolyságodra, s arra, hogy az élet nagyon szemtelenül dobál bennünket."