ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Dánielné Lengyel Laura

Rolandné

Keletkezés ideje
1925
Fejezet
19
Bekezdés
1077
Mondat
3351
Szó
39822
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19

VI.

"Hát hogyan is kellene ezt a világot berendezni?!"

Mintha 1789. május 4-ike felelt volna a kérdésre.
Korán reggel már megszólaltak Versailles összes harangjai, ágyúk dördültek el, jelentvén, hogy a király ma nyitja meg az összehívott nemzetgyűlést.

Nagy vészek, viharok és belső háborúk előzték meg ezt az összehívást.
A szegény fiatal király majdnem eszét veszítette a sok különböző akarat, tanács és vélemény között.

1614 óta semmiféle országgyűlés nem volt Franciaországban.
Az első, ki sürgette az ország rendeinek, a nemzetgyűlésnek összehívását: Lafayette márki volt.

Igen, Franciaország egyik legelőkelőbb, leggazdagabb főura, Lafayette márki mondotta ki először, hogy Franciaország a végromlás felé rohan s csak egyetlen egy dolog mentheti még meg: ha sürgősen összehívják a rendek gyűlését, a nemzetgyűlést, hogy az alkotmányt készítsen az új Franciaország számára.

Mikor szavait a tanácskozásra összegyűlt notablék - főrangú urak - gyülekezetében először kimondta, a főurak egyik része, a szabadelvű Rochefoucauld, Liancourt hercegek éljeneztek, a másik rész megdöbbenve, elképedve nézett maga elé.
A gyűlésen résztvett hét királyi herceg eleinte szólni sem tud, később Artois gróf, a király öccse talál néhány rendreutasító szót.

Csakhogy vannak szavak, melyek kimondva, nem vesznek el a levegőben.
1787 februárjában sürgeti először Lafayette a nemzetgyűlés összehívását és 1789 május 4-én már örömzúgással hirdetik Páris és Versailles összes harangjai, hogy a király eleget tett Franciaország óhajtásának.

Haj, sok könny, keserű sóhajtás, haragos civódás előzte meg ezt a királyi rendeletet .
Az udvar egy része - élén a királynéval és Artois gróffal - hallani sem akar a nemzetgyűlésről.

De velük szemben ott áll a szabadelvű főnemesség, a művelt és gazdag polgárság s a nép, a francia nép, mely az utóbbi időben a nagy, hosszú némaság után mintha megszólalt volna.
Vörös lángok csapnak fel az égre s a lángok fénye néha Versaillesig vetődik!...
Rémhírek jönnek felgyújtott kastélyokról és legyilkolt nemesi családokról...
Itt tenni kell valamit...
Tenni kell, mert az utóbbi időkben alakult jakobinus-klubokban igen különös, heves, izgató beszédek hangzanak.
Egy hatalmas , erős fekete ember, egy Danton nevű ügyvéd veszi át a szót.
A rendőrség már elfogató parancsot adott ki ellene, de Fülöp orléansi herceg a Palais Royalban elrejtette.
A klubok izgatják Párist...
Itt cselekedni kell...

Hát jól van, jöjjön a nemzetgyűlés és az mondja meg, hogy mit kell tenni?
A király jóakaratú, hajlandó a tanácsot bárkitől elfogadni, aki ebből a kaoszból kivezeti őt és országát.
Vagy nem vette-e vissza a multkor Necker urat, a többször elcsapott svájci bankárt pénzügyminiszterének, holott a királyné oly hevesen gyűlöli ezt a svájci pedáns protestáns embert?

A királyné Lauzan hercegtől tudja meg, hogy a király elhatározta a nemzetgyűlés összehívását.
Marie Antoinette szinte önkívületbe esik a hír hallatára, azonnal a királyhoz akar sietni, de Lauzan herceg felvilágosítja, hogy felesleges magát fárasztani, őfelsége vadászatra ment, különben is az összehívást elrendelő levelek már szétmentek.

Akik ismerték Marie Antoinette heves, szenvedélyes, fékezhetetlen természetét, még azok is megdöbbenve nézték haragjának kitörését.
Hogyan?!...
Nélküle, ellene mertek határoztatni a királlyal!?...

De most, hogy a kora reggeli órákban megkondultak Versailles harangjai, sem bánat , sem harag, sem felindulás nem látszott a szép arcon.
Marie Antoinette most mutatta meg, hogy száz Cézár vére kering ereiben, hogy uralkodásra termett és saját indulatait is vasbékókba veri - ha kell.

Korán ébredt.
A levernél, a királyi öltözködésnél megjelent főrangú hölgyeket nagyon kegyesen fogadta.
Ma a szokottnál is gondosabban és hosszasabban öltözködött.
Nagyon szép akart lenni.

A menet lassan indul meg.
Elől a testőrség, a svájci gárda, az udvari népség.
Majd a királyi hercegek csoportja.
Közvetlen utánuk a királyi díszhintó.
A király arca kedvetlen, szórakozott, mint mindig, ha nyilvános ceremóniákon részt kell vennie.

És a szép királyné?!...
Oh, ő nem unatkozik.
Az arca ragyog.
Mosolyogva néz minden arcra, a leggyűlölködőbbre, a legsötétebbre is.
Megköszön minden éljenzést, a leggyengébbet is.
Ez a ragyogó arc csupa szépség, nyájasság és derű, de a szép szemek rejtekén titkos aggodalom ül s a száz Cézár leánya aggódva vizsgálja a tömeg hangulatát...

A királyi hintó után jön a papság rendje, utánuk a nemesek.
Most egetverő éljenzés ...
Itt van a harmadik rend képviselőinek tömege.
Széles, barna lehajtott szélű kalap van a fejükön, a főudvarmester, De Brèze márki rendelte így, hogy alázatos szinezetű legyen a megjelenésük.
A kalap lehet hogy alázatosságot akar szimbolizálni, de a képviselők szemében bátor elszántság csillog.
Férfiak ezek, kik egy új világgal akarják megajándékozni az emberiséget.

Sok érdekes alak van köztük.
Ott lépked például a polgárság képviselői között a legelőkelőbb főúri sarjak egyike: Gabriel Honoré Riquetti márki de Mirabeau.
Különös , kalandos életű ember.
Eddig csak fantasztikus kalandjairól volt híres.
Most ott lépked a harmadik rend képviselői között, hogy ott betöltse rendeltetését.
Neki különben a főnemesség között volna a helye, de a polgárság mandátumát fogadta el.
A tömeg lelkesen éljenzi, amint közelebb jön.

Ott van Bailly, az európai hírű természettudós és ott látjuk a mi fiatal barátunkat , kit Roland mutatott be a színházi estén menyasszonyának.

Igen, az arrasi követ ott lépked a nemzetgyűlés képviselői között.
Ott van az elveihez ragaszkodó fiatalember, ki otthagyta állását, mert nem akart mint bíró halálos ítéleteket aláírni.
Sápadt, vékony arca mintha zöldes árnyalatot kapott volna.
A nevét e vékony fiatalembernek el ne felejtsük!...
Arras városa mandátumot adott neki - és Maximilien Robespierrenek hívják.

A tömegben az úton két fiatalember beszélget.
Az egyik élénk, kedves arcú ifjú , mozgékony, fürge, elmés beszédű.
Sokan ismerik, mi is láttuk már a színházban az Iréne előadásán, tehetséges ifjú ujságíró.
Camille Desmoulinsnek hívják.

Társa, aki mellette áll, szintén ott volt a színházban, mikor Roland a szép Manonnak megemlítette.
Erős, magas, szélesvállú ember.
Egy fejjel válik ki a tömegből.

A kis vézna ember, magas, szélesvállú társához fordul és megszólítja:

- Látod, Danton, - mondja neki - látod, mégis csak összehívták a nemzetgyűlést.

- Az a kérdés, - felelt Danton - hogy tudnak-e valamit ezzel a nemzetgyűléssel csinálni?

- De Danton, - mondta megbotránkozva a fiatal író - de Danton, hogy kételkedhetsz ebben, Franciaország színe-java együtt van, telve a legjobb szándékkal, a legbecsületesebb akarással...

Danton vállat vont.

- Jó szándék, becsület, tisztesség?!...
Ez nem sokat ér, Camille.
Az a kérdés, fiam , hogy van-e e közt a sok ember között egy király?

- Egy király?
De Danton, nem látod, hiszen ott ül a hintóban.

Danton megvetőleg mosolygott.

- Nem azt a kövér, fiatal urat gondoltam én, Camille.
Arra gondolok, hogy vajjon van-e közöttük egy férfi, ki a végzetes, a döntő percben kezébe meri, kezébe tudja kapni a hatalmat!...
Ezen fordul meg minden.
A többi ?...
A jószándék, a tisztesség, a becsület, az most mind ostobaság...
Nézem ezt a sok arcot és keresem azt az elszánt profilt, aki...
De mondjad csak, Camille, te mindenkit ismersz, nem tudod, ki az a férfi ott baloldalt, a harmadik sorban!

- De igen.
Az Gabriel Honoré Riquetti márki de Mirabeau - felelt Camille.

- Talán ő lenne az?!...
Nézd csak, most reánk néz!...
A tekintete, az királyi...
De talán tévedek...
Talán nincs is az a férfi a tömegben, talán itt áll a nézők között és...

Elhallgatott.
Camille különös, kutató tekintetet vetett reá.
A nagy fekete embernek krétafehér volt az arca és különös fényben csillogott a szeme.

- Furcsákat beszélsz ma, Danton.

Danton nevetett.

- Gondolod, Camille?
Lehet.
Az imént szédültem.
Nagyon meleg van itt.

A következő pillanatban megemelte kalapját és köszönt.
Egy idősebb férfi s egy fiatal asszony mentek el mellette.
Nyomukban három-négy fiatalember, kik társaságukhoz tartozhattak.

- Ki volt ez a csodaszép nő? - kérdezte Camille Desmoulins.

- Nem ismered? - nevetett Danton - te, aki mindenkit ismersz.
A Roland de Platière lyoni iparfelügyelő felesége.
Az ura, mint látod, öreg ember, de ez a szép és zseniális asszony azt mondják, szereti az urát.
Én azt hiszem, nem szeret senkit , csakis a politikát és az érvényesülést.
Most csak azért jött Versaillesbe, hogy a nemzetgyűlés megnyitását lássa.

- Talán a férje hozta be? - mondotta Camille.

Danton nevetett:

- Camille, Camille, nem nézted meg ezt az asszonyt?
Nem látod rajta, hogy mindig ez a nő viszi azt, aki melléje került.
Roland okos, becsületes, tanult, művelt ember, de ez az asszony nemcsak őt, egy egész pártot, egy egész országot vezetni tudna , ha...

Megállt és elhallgatott.

- Ha tere és alkalma volna hozzá, - fejezte be Desmoulins a mondatot.
- Ha nem a lyoni iparfelügyelő felesége lenne, hanem valami előkelő arisztokrata hölgy , aki...

Danton megállt és tetőtől-talpig végignézett barátján.

- Camille, akiben igazi erő van, az megszerzi magának a tért és alkalmat.
Néha emberek élete, néha a saját vére árán is.
Akiben az örök Erő ott lakik, az minden körülmények között bezúzza a halhatatlanság kapuját.

- És azt hiszed, hogy ez az asszony ?...

- Nézd meg az asszonyt, Camille!
Te író volnál, vagy mi a pokol ?...
Ezt a dolgot neked jobban kellene értened.
Nézzél az asszony szemébe...
S amit ott látsz?.. .
Gondolod, hogy ez az asszony békében, megelégedésben fog Lyonban mint iparfelügyelőné élni?!...

- Danton, Danton, nem vagy te szerelmes ebbe a csodaszép nőbe?

Danton hangosan felkacagott.

- Camille, te író vagy... igazi író...
Mindig romantikus históriákon jár az eszed .
Nem, nem vagyok szerelmes Rolandnéba, nem is tudnék ilyen asszonyt szeretni.
Én nem vagyok Roland.
Aki asszony énhozzám tartozik, annak én mindenképen ura leszek s annak mindig az én utamon kell majd járnia.

A szép, komoly arcú asszony most hátrafordult, mintha most vette volna észre Dantont , bólintott s aztán nyájas arccal megszólította a jobbján menő fiatal, magas, délceg , feltűnően szép urat.

- Ki ez a fiatalember? - kérdezte Camille.

Danton arca vérvörös lett.

- Barbaroux, Marseilleből való ifjú, Párisban tanul s egyike a főváros legléhább , legmulatósabb ifjainak.
Szeretném tudni, mit akar tőle ez a komoly arcú Pallas Athéne?

- Vannak még ott néhányan körülötte.

Danton megvetőleg legyintett kezével.

- Igen.
Ehhez a szép Barbarouxhoz hasonló fajsúlyú emberek.
Mind.
Ismerem őket.
Az ott Brissot, mellette balról Vergniaud, aztán Buzot...
Derék, művelt emberek különben...
Becsületesek is, s szépszavúak...
Szívesen hallgatom őket.
Szépen tudnak beszélni s mindig megrészegednek a saját szavaiktól.
Náluk a beszéd nem arra való , hogy meggyőzzön vagy felvilágosítson, hanem magában, magáért való öncél.
Szónokolnak , beszélnek és meg kell adni, hogy nagyszerűen értenek ehhez a mesterséghez.
Különösen az a magas, barna, az a Vergniaud.
Csodálatos szónok.
Voltak néhányszor nálunk a klubban, de aztán otthagytak minket.
Mi nem vagyunk elég finomak, elég választékosak , elég gyöngédek nekik.
Kiváló tehetségek ezek mind, Camille, csak az erő, az elhatározottság hiányzik belőlük s éppen ezért nem valók másra, mint...

- Mint? - kérdezte Camille.

- Mint hogy egy asszony által vezettessenek és kormányoztassanak - fejezte be kurtán Danton.

- Te nagyon jól ismered ezeket a fiatal urakat, - kezdte megint Camille.

Danton mosolygott.
Mosolygásában volt egy kis megvetés és nagyon sok jóakarat.

- Nem olyan nehéz őket kiismerni, Camille.
Nyilt, őszinte, becsületes, s mint mondám , igen tehetséges, kiváló emberek.
Egy időben sokat jártak közénk, aztán - elmaradtak .
Van még pár darab itt belőlük; egyik tehetségesebb, ideálisabb, rajongóbb, ostobább és gyermekesebb, mint a másik, - de mind egy kaptafára van szabva.
Különben a Gironde vidékéről valók s nagyon összetartanak.
Roland pár hétre feljött Párisba feleségével , azóta az ő házában találkoznak ezek a - hogy is mondjam csak - ezek a girondisták.

Nevetett, míg ezt a magacsinálta szót kimondta.
És nem is sejtette, hogy ez a szó az egész örökkévalóságon át össze lesz forrva a tragikum felséges fogalmával.
Közben a menet elért a Saint- Denis- templom elé.
A királyi pár kiszállt a kocsiból és fogadta az érsek áldását.
Aztán rövid istentisztelet, megint harangzúgás és ágyúlövés.
Így adták hírül a világnak, hogy megszületett az új Franciaország!

A fényes menet már eloszlóban, mikor a tömeg közül kivált egy rongyos ruhájú, sötét tekintetű ember, rögtön megismerjük benne a férfit, ki azon az emlékezetes estén a szép Manon Philipont annyira megijesztette.

Jean Paul Marat lassan lépkedett egy munkáskülsejű férfi társaságában, ki félénken szólt hozzá:

- Miért haragszik, Marat polgártárs!
Ezen a szép, boldog napon mindenkinek jókedvűnek kellene lennie.

- Szép, boldog nap, - s Marat sötéten nézett végig társán - maga ostoba, Jean, és ostobaságokat fecseg.
Mi volt ezen a napon szép vagy boldogító?
Egy csomó csaló meg szélhámos összeült, cécót rendezett, fecsegett, hajlongott, bókolt, templomba ment - s minden marad a régiben.

- De hiszen összehívták a nemzetgyűlést.
És látta azt a hatalmas grófot.
Látta Mirabeaut?

Marat keserűen felkacagott:

- A nemzetgyűlést?
A bitang papokat?
Az alávaló nemeseket?
Ezektől vár maga valamit?

- De a harmadik rend?
A polgárság képviselői?

- Kik ezek?
A megfizetett újságírók, a szédelgő ügyvédek, az egymást tömjénező úgynevezett tudósok, kik minden tehetség elől elzárják az utat.
Látja, hiába írok jobbnál-jobb könyveket, ezek miatt a gaz akadémikusok miatt egyet sem bírok kinyomatni.

Eltorzult az arca a dühtől, de aztán megrázta fejét.

- De hagyjuk a személyes sérelmeket.
Nem fontosak.
Fontos az, hogy a hájas, zsíros , meggazdagodott polgárságot én még sokkal veszedelmesebbnek tartom, mint a papságot és a nemességet.
És ezek küldenek be ide képviselőket.
Ez az úgynevezett harmadik rend!
És a nép?!
Ki képviseli a népet?
Erre feleljen nekem.

Jean Servien becsületes kőfaragó volt.
Ijedten húzta vállai közé fejét.
Nem tudott felelni Marat polgártársnak.

- A népet nem eresztik a nagyságos nemzetgyűlés elébe, de nincs is erre szüksége.
A népen nem így kell segíteni.

- Hát hogyan? - kérdezte bátortalanul a kőfaragó.

Marat mereven nézte társát, még az ajka is hófehér volt a belsejében égő tűztől.

- Fel kell állítani a negyven láb magas akasztófát és a tetejére fel kell húzni azt a hatalmas grófot, azt a maga csodálatos barátját, azt a Gabriel Honoré Riquetti márki de Mirabeaut, mert az 1200 csaló és szédelgő között ez a legbitangabb és hozzá még esze és ereje is van az alávalónak.

- De Marat polgártárs...

Marat kezével legyintett; az ajka gúnyosan mosolygott, a szeme szikrákat szórt:

- És ez mind nem elég, Jean barátom.
Franciaországon még ezsem segít.
Ha Mirabeau úr ott lóg az akasztófán 1200 barátjával és képviselőtársával együtt, - az nem elég...

- Jóságos Istenem...
Nem elég...

- Nem! ötszázezer fejnek kell a bárd alá, vagy az akasztófára kerülni, akkor, akkor majd kezdődhetik az új élet, a megváltás, a boldogság.
De addig?!...
Egy félmillió ember vérének ki kell folyni, Jean barátom, s ebből nem lehet lealkudni egyetlen egyet sem.
Alkudni nem lehet.
Velem nem.

A kőfaragó halálsápadtan, riadtan bámult Maratra; az hidegen, fensőbbségesen nézett el a feje fölött.
Aztán nem szólt semmit.
Csak ment előre.

Ott háta mögött pedig zúgtak a harangok, dörögtek az ágyúk, boldogan ünnepelve az új Franciaország születését.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE