ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Dánielné Lengyel Laura

Rolandné

Keletkezés ideje
1925
Fejezet
19
Bekezdés
1077
Mondat
3351
Szó
39822
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19

VII.

Rolandék még mindig Párisban vannak.
A nagy városban talán senki sem várja olyan szívdobogva, olyan nyugtalan lélekkel a jövendőt, mint ez a fiatal asszony.

Mit hoz ez neki?
Álmainak beteljesülését, az emberiség felszabadulását?!...
Egyéni ambíciójának kielégülését?
Hiszen, ha sohasem beszél róla, ő tudja legjobban, hogy mennyire nem az ő egyéniségéhez, talentumához való eddigi vidéki élete.

Soha nem elégedetlenkedik, soha nem panaszkodik.
Ennél sokkal erősebb, keményebb és büszkébb lelkű.
Pontosan teljesíti minden kötelességét, még a jó háziasszony apró-cseprő munkájától sem riad vissza.
Háztartása mintaszerű, szinte pedánsan rendes.
Roland beteges ember, külön dietikus kosztra van szüksége, az asszony, ki később Franciaország sorsát tartotta keskeny, formás kezében, maga készíti el az orvos által rendelt ételt férjének.

Aki közelébe jut, bámulva látja, hogy modora, magatartása milyen fensőbbséges .
Társadalmi állása egyelőre még igen szerény, de úgy viselkedik benne, mint egy született uralkodónő.
Soha vele bizalmaskodni nem mernek.
Ismerősei megjegyezték , hogy rendesen ő szokta megszólítani az embereket, hozzá igen ritkán intéztek kérdéseket, akkor is csak arról beszéltek, miről az asszony hallani akart.

És ezt a fensőbbséges, hideg, uralkodásra termett asszonyt imádta férje, környezete , imádták barátai, bálványozták Lyon szegényei, kiket nemcsak pénzzel, de tanáccsal , útbaigazítással is ellátott.
"Szegény tudatlan testvéreim" - ez az ő mondása volt és soha nem is nevezte másként a hozzáfordult szegény vagy szerencsétlen embereket.
Sőt később, mikor szemben állt végzetével, mikor a párisi nép őrjöngve tört ellene és pártja ellen, akkor sem tudott egyebet mondani a halálát követelő tömegre: "Semmivel sem rosszabbak, mint mi, csak szegényebbek és tudatlanabbak.
Sokáig egyedül magukban , támasz nélkül hagytuk őket - s most ezért fizetnünk kell."

De hagyjuk ezt...
A fiatal asszony egyelőre még izgatott, várakozó, boldog lélekkel néz a jövendő elébe.
Barátaik gyakran felkeresik a Rolandék házát.
Azok a fiatal férfiak, kiket a politikai események, a véletlen, most a Gironde vidékéről Párisba vetettek.
Azok a fiatal férfiak, kiket Danton tréfás gúnnyal girondistáknak nevezett.

És ez a tréfás, gúnyos, szánalommal, leereszkedéssel és jóakarattal telt jelző örökké rajtuk maradt: "a girondisták".
Ezzel a névvel vonultak be ők később a halhatatlanság kapuján.

De megjelenik Rolandék lakásán Danton is.

Nagy tisztelője a szép asszonynak és érette nyers, heves, indulatos modoráról is igyekszik leszokni.
Rolandné azonban nem szenvedheti Dantont.
S az asszony, ki annyira tud uralkodni magán, gyakran ki is mutatja ellenszenvét.

Az arrasi követet, Maximilien Robespierret, kitüntető figyelmességgel fogadja Rolandné.
Bár sem jóbarátai, sem ismerősei nem igen rokonszenveznek a hallgatag , zárkózott, komor, sápadt arcú fiatalemberrel, az asszony azonban kifogásaikra csak a fejét rázza:

- Ez az ember hisz magában és hisz abban, amit kimond.
Elveihez egy vértengeren keresztül is tudna ragaszkodni, holott...

- Holott - folytatta a fiatal, szép, délceg Barbaroux - volt egy idő, mikor Robespierre úr lelkiismerete nem bírta ki egy halálos ítélet kimondását.
Vajjon most mit bírna ki?

- Azt nem tudom, - válaszolt Rolandné komolyan - de Robespierre úr nem érdemli meg , hogy maga gúnyolódjon vele.
Ha most mást hisz, mint régebben, ezt is becsülettel és meggyőződéssel cselekszi.

Elgondolkozott kissé, majd folytatta:

- Én nagyon sokra becsülöm őt, Barbaroux.
De nem hiszem, hogy ilyen ember, mint ez a Maximilien Robespierre, valaha jóbarátom lehessen.
Ehhez nagyon is száraz, rideg , teoretikus ember.
És - tette hozzá eltünődve - nem különös ez, Barbaroux?
Én ezt a Robespierret még soha mosolyogni nem láttam.

Rolandék házában még megjelenik a fiatal Camille Desmoulins is.
Lelkes cikkeit, szép , szerelmes verseit szívesen hallgatja mindenki, még most is, hogy Párisra lázas , forró, tüzes napok jönnek.
1789 július első napjaiban vagyunk.

"Hogyan is kellene hát ezt a világot berendezni?"
Lássuk, mit is felelt Voltaire kérdésére a nemzetgyűlés?

A nemzetgyűlésben megvan a legjobb indulat, a legbölcsebb belátás, a legégőbb szeretet.
Európa legkitünőbb férfiai ülnek együtt, hogy újjáteremtsék Franciaországot.
Vajjon bennük van-e a hiba, ha munkájuk nem sikerül?!

Nem.
És nem is a szegény királyban, ki tétován, tanácstalanul kapkod, amerre a szép királyné, Artois gróf, az udvar kényszeríti, néha a szabadelvű irányzatok kapnak lábra s ekkor a király arra felé hajlik.
Határoznia kellene, hogy jobbra vagy balra menjen s ez az, amire a boldogtalan XVI. Lajos nem képes.

Íme, alig ült össze a három rend gyűlése, már megvan a végzetes összetűzés.
A versaillesi udvar úgy spekulál, hogy a rendek külön-külön fognak tanácskozni , szavazni.
És mivel a papság és nemesség érdeke voltaképen egy, - mindig le fogják szavaztatni a harmadik rend képviselőit, amikor csak akarják.

Csakhogy a harmadik rend egyszer megáll és kijelenti, hogy nem tárgyal és nem szavaz külön, csakis a másik két renddel együtt, mint osztatlan nemzetgyűlés hajlandó tovább működni.

Hosszabb tárgyalások, melyeknek végén az udvar energikus lépésre szánja el magát.

- Hallottad mi történt? - kérdi egy estén Camille Desmoulins izgatottan Dantont.
- Hallottad, mi történt Versaillesben?

Danton most jött haza a klubból és sötét, nagy szemét Camillere szegezte.

- Az udvar alávaló trükkre határozta magát, - lelkendezett Camille.
- A király váratlanul korán reggel bevonult a tanácskozó-terembe nagy díszkíséretével.
Kicsit sápadt volt a kövérkés jó úr, de azért elég energikusan olvasta fel királyi határozatát, vagy ha neked jobban tetszik, parancsát.

- Nos? - sürgette Danton türelmetlenül.

- A jó Lajos úr kijelentette, hogy királyi akarata szerint a három rend igenis külön tanácskozik és külön szavaz.
Amennyiben pedig egyben-másban nem tudnának megegyezni , őfelsége a király kegyesen el fogja rendelni, hogy mi válik kedves alattvalói javára s akképen fog intézkedni.
S miután a mai ülésnek több tárgya nincs, a tanácskozást ezennel feloszlatja s levélben tudatja majd királyi akaratát, hogy mikor s hol gyűljenek össze.

Danton felkacagott.

- Ezek az emberek!...
Ezek a rövidlátó, ostoba emberek...
És mit csinált a magas nemzetgyűlés?

- A nemesség és papság kivonult a király után, csak a harmadik rend maradt a teremben.
Ezek riadtan néztek egymásra.
Egyelőre nem igen tudták, mit csináljanak?

- És nem volt ott egy férfi, ki megmondja nekik?
- Sötét tűz lobogott fel a fekete szemek mélyén.

- Várjál csak, Danton, az is színre kerül.
Az ajtóban egyszerre megjelent De Brèze márki és a főudvarmester és hangosan jelentette: "Uraim, önök hallották a király parancsát és felszólítom önöket, hogy távozzanak innét."

- Hát kimentek?
- Danton szava olyan volt, mint a távolról jövő mennydörgés.

- Azt akarták cselekedni, mikor egyszerre egyik padból felugrott egy férfi és erős , kemény hangon mondta a főudvarmester felé fordulva: "Mi hallottuk, uraim, amit önök itt a királlyal elmondattak és önnek sem joga, sem oka nincs bennünket kötelességünkre emlékeztetni.
Mi a francia nemzet rendeletéből, parancsából vagyunk itt s míg a francia nemzet másképen nem rendelkezik, itt is maradunk!
Minket innét csak fegyveres erővel lehet szétkergetni!"
De Brèze márki halálsápadt lett és úgy tántorgott az ajtó felé.

- Ez nem érdekel, - mondta Danton s a nagy felindulástól minden vére az arcába szökött - a főudvarmester úr nem érdekel, de ki volt az a férfi, ki a döntő pillanatban cselekedni mert és tudott, ki volt ez a férfi, ez a király?

- Gabriel Honoré Riquetti márki de Mirabeau - felelt Camille Desmoulins.

- Gondoltam, - mondta Danton mélyet és nagyot sóhajtva.
- A nemzetgyűlésnek hát már megvan a vezére.
De mi lesz Párissal?
Ki veszi kezébe Páris sorsát?!...

Mereven maga elé nézett s mintha minden csepp vére visszafutott volna szívébe, fakó lett még az ajka is.

- Hozzál új hírt Versaillesból, - mondja Camillenak.
S a fürge, fiatal újságíró nemsokára megint berohan barátjához.

- Képzeld, Danton, a harmadik rend szavának állt.
Másnap nyugodtan megjelent a tanácsteremben, de ott már ácsokat talált, akik a padokat és asztalokat szétszedték .
A svájci őrség is bejön és kijelenti, hogy királyi parancsra itt több ülés nem lesz ; a harmadik rend menjen ahova akar s ha még tovább is akadékoskodnának, kinézhetnek az ablakon, a királyné istállóiból az ágyúk egyenesen a tanácskozóteremnek vannak szegezve.

- Okosan csinálják a dolgukat, - kacagott fel Danton - nagyon bölcsen cselekesznek .
És mit csinált a hatszáz kizavart képviselő!

- A hatszáz polgári képviselő felháborodva áll helyén.
Az udvar mulat a harmadik rend felsülésén.
Hová mennek?
Mit csinálnak?
Ráadásul még szakad is az eső.
Ez igazán jó mulatság a versaillesi udvari léhűtők számára.

- Nos, még mindig mulatnak? - és Danton ökle súlyosan csapott le az asztalra.

- Már nem mulatnak, - felelt Camille kipirult arccal.
- Az a hatszáz férfi Baillyval , a híres tudóssal élükön, elment egy régi játékterembe, a labdaházba, ott esküt tettek, hogy mint oszthatatlan nemzetgyűlés, együtt maradnak s addig nem is oszlanak szét, míg az alkotmányt el nem készítik az új Franciaország számára.

Danton felugrott helyéről:

- Oh ez az ostoba, pimasz udvari csőcselék!...
Hát komolyan hitte, hogy szét lehet zavarni hatszáz férfit, kik azért gyűltek össze, hogy Franciaországot újjáalakítsák , megmentsék!
Ez a szétkergetett hatszáz férfi egyszerre visszafordul és olyan esküt dob fel az égre, hogy nemcsak Franciaország, de a világnak mind a négy sarka megrázkódik belé.

Camille szinte visszahőköl barátja arcától, olyan félelmetes az.

Aztán kedvezőbb hírek is jönnek.

- Rolandéktól jövök, - ujságolja Camille.

- Úgy?
És mit csinálnak az ábrándos, széplelkű férfiak, Rolandné asszony csatlósai? - gúnyolódik Danton.

- Örülnek, boldogok mindnyájan.

- Úgy?
Talán feltámadt az antik Görögország vagy Róma köztársasága?
Írtak valami szép könyvet a testvériségről, a szeretetről, a humanizmusról, amin ezek a derék , széplelkű fiúk elandaloghassanak, hiszen nem igen valók egyébre.

- Ne gúnyolódjál, Danton.
Te is ujjongani fogsz, ha meghallod a legújabb hírt.
Az udvar engedett.
A nemzetgyűlés újra munkába fogott.

Danton vállat vont és hidegen mosolygott.

- Te nem hiszel a békében, Danton.

- Nem, Camille, én nem hiszek benne.

- Megesküdtek.
A király és a nemzetgyűlés szent fogadalmat tettek egymásnak.

- Camille, Camille, mondjad csak, mi a véleményed a szerelmi eskükről?
És ez még annál is csalfább és értéktelenebb.
A kényszerűség és erőszak szülte s amint kimondták, már mind a két fél azon törte a fejét, hogy mint fogja megtörni.

- Danton, te nem beszélhetsz komolyan.
Csak nem hiszed, hogy a király és a nemzetgyűlés meg akarják egymást csalni?!
Hiszen ez alávalóság lenne és...

- Nem a jellemükben van a hiba, Camille, hanem a helyzetben.
Különben beszéljünk másról.
Tegnap este ott voltam a klubban...

- Kik voltak ott?

- Legendre, Santerre.
Megtették, amit előírtam nekik.
Nem nagyon ügyesen, de hát ...
Hanem tudod-e, hogy eljött a jakobinus-klubba az arrasi képviselő, Maximilien Robespierre, a te hajdani iskolatársad.
Beszélt is.

- Nos, milyen szónok?

- Azt hiszem, nagyon középszerű.
És rossz is az orgánuma.
De ez nem fontos...
Sokkal súlyosabb alak ő, semhogy aszerint ítélné meg az ember, hogy mint szónokol , kellemes-e a hangja vagy sem?
Ez csak Rolandné széplelkű barátainál fontos.

- Még mindig haragszol reájuk?

Danton nevetett.

- Dehogy haragszom.
Ártatlan, széplelkű esztéták, finom érzésű álmodozók.
Ábrándoznak az antik köztársaságról, az emberi nem testvériségéről, a nép felemeléséről, közben forr a vulkán a lábaik alatt.
Álmaikban élnek, nyugton kell őket hagyni.

- És Robespierre?

- Oh, az másforma alak...
Vele számolni kell...
Neki szerepe van itt...
Azonban ...
Tudod-e, Camille, hogy Robespierrenek is van egy nagy fogyatékossága.

- Mi az?

- Az, hogy nem ember.

- Nem ember.
Hogy érted ezt, Danton?

- Robespierre: gép.
Hideg, kemény, szívtelen és megindíthatatlan.
A mechanika örök törvénye szerint megy előre a maga útján.
Lehet, hogy velünk együtt, de nincs kizárva, hogy a testünkön keresztül.

- De a klubban te vagy az úr, Danton.

Danton felvetette a fejét.

- Ha nem volnék az, nem mennék többet oda.
Én nem tudok második ember lenni.

- És Marat?
Feljár közétek?

- Hadd el, Camille.
Nem szeretek erről az emberről beszélni.
Láttál már szép művészi hímzést a baloldalán?
Nézd meg ezeket a Girondéról felkerült ifjakat: ez a hímzés jobboldala, aztán ott van Jean Paul Marat: ez a visszája.
Marat is álmaiban él, mint a girondi ifjak.
Csakhogy azok a szeretet, a megértés, a humanitás álmaiban édelegnek, Marat álmai pedig a gyűlölségben, a vérben, a gyilkolásban fogantattak .
Vezetőnek, irányítónak ez még kevésbbé való, mint a többi.

- Hát ki való annak, Danton?

- A Férfi, az Ember, - mondta Danton emelt fővel, majd egyszerre közömbös, fáradt hangon folytatta:

- De sokat fecsegtünk.
Már álmos vagyok.
Jó éjszakát, Camille!

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE