ELTE regénykorpusz

Január vége felé aggasztó tünetek zavarták meg a fiatalok boldogságát; Sárika feltünő gyakran szenvedett főfájásban, egyízben pedig olyan rosszul lett, hogy elájult.

Jablonszky doktor, aki maga is megijedt, később mosolyogva megnyugtatta a vejét :

- Nincs semmi baj, az asszony vérszegény, ez az egész...

Mindezt jórészben a kis Pethő-úrfi okozza, akit a gólya majd a nyár elejére elhoz...

Ha azt akarod, hogy a feleséged hamarosan magához térjen , hát ültesd föl a vasútra és vidd el valahova a délvidékre...

Az kell szegénykének, hogy egész nap a tengerparton üldögéljen, s a jó, meleg napsugárral süttesse magát ...

Az ügyvédnek, aki az irodája miatt nem igen tudott volna elszabadulni hosszabb időre Bakony várról, a szerencse váratlanul kedvezett: véletlenül Nedeczky ezredorvosné is készülődött, hogy Abbáziába utazik, s kész örömmel vállalkozott rá, hogy Sárikát gardirozza.

Jablonszkyné is szívesen lement volna, de ő még , az esküvője óta, sohase hag yta magára az urát .

Pethő tehát lekísérte az asszonyokat a tengerpartra, kibérelte számukra egy villa földszintjét és verandáját, gondoskodott kitünő penzióról , aztán elérzékenyülve megcsókolta a feleségét .

- Azt megmondom, hogy vigyázz magadra, mert nagy veszekedés lesz, ha nekem nem viruló egészségben térsz haza!...

Ne gondolj egyébre, mint az ebédre meg a vacsorára és az erős vörös borra, amit délben, este innod kell...

Aztán elég, ha egy levelezőlapot írsz mindennap , inkább ülj a tengerparton, s a vize t nézzed...

Aztán ...

Nedeczky ezredorvosné erélyesen közbeszólott :

- Ne papoljon annyit, hanem csak utazzék haza nyugodt szívvel...

A feleségét, ha én velem van, ne féltse...

Biztosíthatom róla, oly jól fog mulatni, hogy még álmában se gondol magára ...

Peth ő elbúcsúzkodott és hazautazott, s a vonaton fájdalmas melanchóliával gondolt az elhagyott kis feleségére...

Otthon azonban, amikor az első vacsora után, amelyet Jablonszky doktoréknál elköltött, tíz óra felé az utcára lépett és kinyújtózkodott, egysze r re csak a szívébe nyilallott a szalmaözvegyi állapot édessége ...

Nyolc hónap után most megint szabadnak és függetlennek érezte magát...

Kissé megállott, hogy a nyakkendőjét megigazítsa, aztán belépett a kávéházba, hogy cigánymuzsikát hallgasson ...

A kávéhá zban víg élet volt, mert Sárga Miska bandája épp Mentónba készülődött, s most tartotta Bakonyvárott a búcsúhangversenyét.

A cigányok már a riviérai jelmezükbe voltak bújtatva: vörös, arannyal díszített attilát, s festői kucsmát viseltek, ami általános fel t ünést keltett...

A primás magasabbrangu katonatisztnek, a cimbalmos külföldi attasénak látszott, míg a másfélmázsás nagybőgős veszedelmesen hasonlított egy ünnepi díszben lévő nagykövethez...

Nem csoda, ha a kávéház az utolsó zúgig megtelt, hiszen Bakony v árott nem tartozott a megszokott események közé, hogy a diplomáciai kar tagjai húzzák a csárdásokat és a keringőket ...

Pethőt, amikor a kávéházba lépett, hangos örömrivalgás fogadta ...

A megyei aranyifjúság vígan integetett neki a pezsgős poharakkal, az asszonyok nyájasan viszonozták a köszöntését, Sárga Miska pedig, aki valaha sok szép pénzt keresett a mulatós ügyvédtől, minden szokás ellenére tust húzatott ...

Pethő kissé zavartan nézett szét, míg az egyik árvaszéki ülnök, akinek sohase volt pénze, de ak i mindig a leghangosabb volt a társaságban, már messziről odakiáltotta neki :

- Isten hozott komám, tudtam, hogy visszajössz közibénk...

Hé , Marci, gyorsan egy üres poharat a tekintetes úr számára ...

Pethő azonban nem ült le a lármás fiatalok közé, hanem tr éfás grimaszt vágva feléjök, tovasietett.

A kasszával szemben ugyanis, a nagy tükör alatt, megpillantotta Lénártékat, akik szintén eljöttek a búcsúhangversenyre,...

Lénártné megint csodamódra szép és pikáns volt, s a tisztek, akik a legutóbbi találkozás ó ta mindnyájan szerelmesek voltak bele, szilaj lelkesedéssel udvaroltak neki.

Az asztalnál kívülök még egy kis fekete, csúnya asszonyka ült a férjével, bizonyos Lorenzné, a fogyasztási hivatal főnökének a felesége, egy örökké fecsegő, igen jókedvü kis ter e mtés, azonfelül Szamosi úr, Pethő barátja, aki a legőrültebb csárdás közben is higgadtan vitatkozott Lénárttal a magyar kereskedelem pangásának okai felől ...

- Megengedik? - kérdezte Pethő, aki egyenesen e felé az asztal felé tartott .

Lénártné semmit se fe lelt, csak szerényen viszonozta Pethő köszöntését, a tisztek kitárták a karjukat, Lénárt úr pedig hatalmasan megrázta a fiskális kezét .

- A kirelejszumát, hogyne engednők meg, amikor megengedjük...

Csak semmi ceremónia... üljön ide a feleségem mellé...

Főh adnagy úr kérlek, szoríts egy kis helyet ennek a drága fiúnak ...

A főhadnagy odább húzta a székét, Lénártné pedig kissé idegesen hátrált, nehogy valami bizalmas közelségbe kerüljön az új vendéggel.

Valaha, a régi, jó időkben, Pethő valóságos eszmecseréket folytatott a szép asszonnyal az asztal alatt; de Lénártné most óvatosan visszahúzta a lábacskáit, s szenvedélyesen kacérkodni kezdett a főhadnaggyal, aki úgynevezett kígyóbűvölő pillantással tekintett a szeme közé...

Később azonban, amikor egy titokzato s mecénás intésére pezsgőt hoztak, az asszony leereszkedőleg ütötte össze poharát Pethőével is ...

A kávéházból időközben eltávozott a szolidabb elem, a cigány közelébb vonult Lénártékhoz, a megyei aranyifjúság pedig, féktelen jókedvében , szintén odahuzatta az asztalát.

A társaság így nagyon megnövekedett, s Pethőnek végre alkalma nyilt ahhoz, hogy nagyobb feltünés nélkül suttoghasson egykori barátnőjével .

- Haragszik rám? - kérdezte halkan, miközben a hátán átfutott a hidegség arra a gondolatra, hogy ez a bá jos teremtés valaha a szerelemtől elszédülve hullott a karjai közé.

Most majdnem úgy tünt föl előtte, hogy minden, amit oly soká valóságnak hitt, puszta álom: a nyári délutánok csöndje, a félelem, hogy meglátják őket, a csókok, a fogadalmak, az esküvések , amelyekkel szerelmüket megpecsételték...

Most, hogy megint mellette ült, szinte őrületesnek tetszett neki az a gondolat, hogy mindörökre lemondjon róla; s hogy ezt a gyönyörü, kívánatos asszonyt másnak engedje át ...

Mert affelől egészen bizonyos volt, hog y Lénártné még az ő házassága után se szándékozik belebolondulni az urába ...

- Haragszik rám? - suttogja újra, mivel az asszony első ízben nem válaszolt a kérdésére .

Lénártné azonban jókedvüen elnevette magát .

- Hogy haragszom -e?

Ugyan miért?

Tudtommal nem adott rá okot, hogy haragudjam magára...

Hacsak azért nem, hogy a pezsgőjét a bluzomra öntötte ...

Bátran tekintett Pethő szeme közé, de az ügyvéd arca vérvörös lett erre a pillantásra .

- Hiába mondja, - szólott fojtott hangon, nehogy a többiek meghallják , - látom, tudom, hogy neheztel rám...

A látszat szerint talán igaza is van, mert nem viselkedtem úgy, ahogy jogosan elvárhatta volna...

De ha meghallgatna, bizonyosan belátná, hogy nem vagyok bűnös, s hogy magát most épp úgy szeretem, mint valaha...

De hog y an is képzelheti, hogy másképp lenne ?...

Az ilyen szerelem nem változik meg estétől reggelig, hiszen a szivéből az ember a legdrágább emlékeit nem tépheti ki parancsszóra...

Akármi történt, én most is az vagyok, aki voltam, s a szívem épp úgy tele van magá val, mint azokon a napokon, amelyekről talán a halálom órájában se fogok megfeledkezni...

És hiába adja most a haragosat, én tudom, hogy maga is szeret ...

- Igazán? - szólott Lénártné vígan, hangosan fölkacagva, de a kacagásából kiérzett a halálos keserüs ég.

- Ha maga mondja, bizonyosan úgy van, hiszen kinek lenne ereje hozzá, hogy magának ellentállni tudjon ?...

Kérem, jelölje hát ki az időt , amikor a nyakába borulhatok, s meg lehet győződve róla, hogy pontosan eleget fogok tenni a parancsának ...

Nevetve m ondotta ezt, de a szeme elárulta, mit érez, s Pethő tisztában volt vele, hogy ez az asszony majdnem engesztelhetetlenül gyűlöli...

Hirtelenül még válaszolni se tudott a gúnyos megjegyzésre, nemcsak azért, mert semmi okos dolog nem jutott az eszébe, hanem a zért se, mert a főhadnagy lelkesen fölemelte a pezsgős poharát .

- Bakonyvár legbájosabb asszonyának egészségére ...

És Lénárt felé fordulva, tréfás elkeseredéssel folytatta :

- Ez a kópé nagyon jól berendezte a dolgát!

És még azt merik mondani, hogy a férjek sajnálatraméltó emberek ...

- Hát szó ami szó, nincs okom rá, hogy panaszkodjam...

Feleség dolgában egészen meg vagyok elégedve a jó Istenke végzésével .

Tüntetőleg megcirógatta az asszony rózsás arcát, míg Pethő idegesen szívta a cigarettáját.

A fiatal ügyvéd nem volt jó komédiás; nagyon is meglátszott rajta az izgatottság, amely e pillanatban a szívét eltöltötte.

A rossz kedve annyira feltünő volt, hogy Lénárt résztvevőleg feléje fordult :

- Hát magának, doktor uram, mi a baja ?

- Nekem?

Legföljebb talán a z, hogy álmos vagyok kissé, mert az utóbbi időben meglehetősen hozzászoktam a korai lefekvéshez .

- Ojjé, nekünk ugyan hiába adja a filisztert...

Mit tagadja, hogy az elhagyott kis feleségére gondol ?...

Terringettét, nincs abban szégyen, ha az embernek olyan felesége van, mint magának, doktor úr ...

A közfigyelem e kis párbeszéd után szerencsére ismét elfordult Pethőtől, mert a cigány egy alföldi betyárnótával próbálkozott meg, az egyik tiszt ambiciózus füttyszava után.

Az ügyvéd tehát ismét folytathatta az előbb abbahagyott párbeszédet .

- Azt gondolja, hogy a házasságom ellenem bizonyít?

És abban a nézetben van, hogy az ember máról-holnapra kitörölheti a szívéből az olyan asszonyt, mint maga ?...

Ha tudná, mennyiszer gondoltam magára!...

És milyen nagy, milyen őrületes fájdalom fogott el, amikor azzal az eshetőséggel számoltam, hogy a maga szíve talán mindörökre elfordult tőlem...

Mert hihetett -e mást, mint hogy gyalázatosan visszaéltem a jóságával?

Ugyebár , gyűlölt, és még mostan is gyűlöl?

Pedig ha a szí vembe látna, tisztában lenne vele, hogy még most is épp úgy szeretem, mint valaha ...

Most már sápadtan, felindulva beszélt, míg az asszony ajkai veszedelmesen vonaglani kezdtek.

De mivel még mindig nem válaszolt a szavaira , Pethő majdnem könyörögve folyta tta :

- Mindenre kérem, higyjen nekem és mondjon valamit...

Csak egy szót, csak annyit, hogy nem gyűlöl...

És hogy a multak kedvéért legalább egyetlenegyszer ad még alkalmat, hogy az eljárásomat kimagyarázzam ...

Szikrázó szemmel nézett Lénártnéra, aki most végre elszánta magát arra, hogy válaszoljon.

Míg látszólag ő is a betyárnótára figyelt, könnyedén mosolygó arccal susogta :

- Azért, amit elkövetett, nem tartozik nekem felelősséggel...

Ha kettőnk közül hibás valaki, hát én vagyok az...

Hiszen előre is elké pzelhettem volna, hogy ez lesz a vége ...

Az ujjával a taktust verte a cigány nótájához, de Pethő jól látta , hogy az ajka szélén ott leselkedik a sírás.

És míg a szíve majdnem elfacsarodott attól az édes fájdalomtól, hogy ez a gyönyörü teremtés ő miatta b oldogtalan, halkan, szenvedélyesen szólott :

- Hát mi a vége ?...

Esküszöm magának, hogy semmi sem változott meg bennem, s hogy még mindig meg tudnék halni azért, hogy maga úgy érezzen irántam, mint régente...

Nézzen rám, nézzen a szemembe és higyjen nekem ...

Oly meggyőző hévvel mondta ezt, hogy az asszony egy pillanatra bámulva és elérzékenyülve tekintett a szemébe.

Pethő megrázkódott a tekintet hatása alatt, s az arca kigyulladt az izgalomtól .

- Csak még egyszer, egyetlenegyszer adjon alkalmat nekem, hogy m aga előtt a szívemet kiönthessem...

Ugyebár megengedi, hogy eljőjjek ?...

A becsületszavamat adom, hogy sohase háborgatom többé, ha maga ki nem jelenti, hogy megbocsát ...

Majdnem remegve nézett Lénártnéra, aki semmit se válaszolt a szavaira...

Később, amikor a társaság már készülődni kezdett az asztalbontáshoz, még egyszer a közelébe lopózott az asszonynak .

- Hát megengedi, hogy eljőjjek? - súgta halkan .

Lénártné fölvette a kabátját, aztán a tükörhöz lépett, hogy a kalapját megigazítsa.

E pillanatban óvatosan, szinte észrevétlenül igent intett a fejével ...

Pár perc mulva Pethő már az elhagyott vár meredek utcáján bandukolt egymagában a lakása felé.

És amíg az ódon, vaskosaras házak mellett végighaladt, nem a kicsiny, gyöngélkedő feleségére gondolt, hanem arr a a csábító légyottra, amely talán már a legközelebbi napon várakozik rá ...

Szomaházy István

A kétszívű Pethő

IX.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Szomaházy István

A kétszívű Pethő

IX.