Emma hercegnő.
A hegyszakadékban sétáltunk, melyet kétfelől toronymagas fenyvesek szegélyeztek, a kőszáli sasok titokzatos birodalmában, messze az unalmas fürdőn túl, ahol a hosszu nyarat töltöttük.
E délelőtt csupán magam voltam az Emma hercegnő lovagja; a többiek már kora hajnalban automobillal rándultak át a hegy tulsó lábánál meghúzódó fürdőcskébe, ahol a lengyel kös z vényesek üdülnek.
Jó ideig némán haladtunk fölfelé a szerpentin-utakon, mint két bizalmas jóbarát, aki rég túl van már a banális szólásmódokon, de mielőtt a turistaházhoz értünk volna, egyszerre érdeklődve végignéztem a fehérhaju asszonyon, aki okos szem ét most kiváncsian felém fordította :
- Emma hercegnő, - mondtam neki mosolyogva, - nem haragszik meg, ha kérdezek valamit ?
- Azt akarja tudni, hány éves vagyok ?
- Nem, nem, az fölösleges lenne, hiszen maga örökké fiatal marad ...
Az én kérdésem jóval illetle nebb...
De maga, Emma hercegnő, aki annyi idő óta kitüntet engem a barátságával, jól tudja, hogy nem a kiváncsi tolakodó beszél belőlem, hanem a pszikhológus, aki még a sir szélén is az asszonyokat tanulmányozza .
- Az előjelek után itélve, valami hallatlan szemtelenséget fog kérdezni tőlem ...
- Úgy van!
Azt szeretném tudni, hogy volt -e valaha hűtelen az urához ?
A fehérhaju asszony rég túl járt az ötvenedik évén, tizenötéves barátság csatolt hozzá, s bár csak egy magasabbrangu hivatalnok felesége volt , finom sága és rendkívüli intelligenciája miatt valamennyi ismerőse "Emma hercegnő " -nek nevezte...
Egyáltalában nem tartozott a tucat-asszonyok közé, sokkal több esze volt, semhogy egy ostoba kérdés miatt megsértődött volna, de különben is régóta megszoktuk, hog y jó pajtások módjára beszélgessünk egymással...
Most se hagyott hát megbántott királynőként a faképnél, hanem tréfásan megfenyegetett az ujjával :
- Kifogytak a táskájából a francia regényei? - kérdezte nevetve .
- Mert most azt szeretné, hogy én m ulattassam pikáns és izgató történetekkel...
Maga most nem pszikhológus, kedves barátom, hanem egy szegény, halálosan unatkozó fürdővendég ...
Szívemre tett kézzel esküdtem, hogy csak lélektani szempontok birtak az indiszkrét kérdésre, hogy kizárólag az a b ájos, finom, elragadó asszonytipus érdekel, melynek ő a legméltóbb képviselője, - s szavaimból, úgylátszik, a meggyőződés heve áradt ki, mert Emma hercegnő most már komolyabban folytatta :
- Hát mit akar tudni?
Azt, hogy megcsaltam -e valamikor az uramat ?
- Erre nem válaszolhatok egy szóval, mert amint tudja, most másodszor vagyok férjnél.
Az első uramhoz, aki huszonöt évvel ezelőtt halt meg, egyszer, egy nyári alkonyaton, hűtelen voltam.
A másodikat, akivel húsz éve élek boldog házasságban, sohase cs altam meg.
Ez különben majdnem természetes .
- Mert az elsőt szerettem, míg a másodikhoz csupán tisztelet és barátság fűz.
Az első a kedvesem volt, akiért minden percben meghaltam volna, a második csak egy rokonszenves partner, akivel jól esik irodalomról beszélgetnem az ebédlőben, ha odakünn havas eső hull a sötét utcán ...
Megdöbbenve néztem Emma hercegnőre :
- Azt mondja, hogy az elsőt csalta meg, akiért minden percben meghalt volna, s a másodikhoz volt hűséges, akit csak egy rokonszen ves partnernek tart ?
A fehérhaju asszony szomorúan ingatta szép fejét .
- Azt mondom, kedves barátom, - és így is van.
De ezt maga aligha érti, hiszen hivatásos pszikhológus ...
- Adok magának egy jó tanácsot, - folytatta Emma hercegnő, miután a turistaház mellett, egy hársfából összetákolt padon helyet foglalt.
- Ne higyjen a drámaíróknak, még akkor se, ha a szinpadon megríkatják.
Ők hozták forgalomba azt a lélektani hamispénzt, hogy az elhanyagolt asszony hűtlenséggel bosszulja meg a rajta esett sérelmet .
Ezt az axiómát nem a drámaírók találták ki, hanem a rossz asszonyok, akik a morál talapzatán akartak egy aszfaltbetyár nyakába borulni.
A tiszta, becsületes és korrekt feleség bizonyára nem tekinti elégtételnek, ha az ura után önmaga is a sárba lép, hisz en a lelki bajok ellen az iszapfürdő nem használ.
Aki a tolvajon azzal áll bosszut, hogy lop tőle valamit, az - higyje meg nekem - maga se született becsületbírósági elnöknek ...
Van -e rá eset, hogy egy tisztességes asszony botlását menteni lehet ?
Én attól tartok, kedves barátom, hogy soha sincs, - de annak a feleségnek a bűnét, aki az urát mindenkinél jobban szereti, mégis meg tudom érteni valahogy ...
Ismeri ugy -e, az én szomoru fiatalságom regényét?
Édesapám sikkasztása akkor tudódott ki, amikor menyasszon y voltam, s az ősz embert egy jókedvü, napsugaras, vasárnapi ebédről cipelték a börtönbe, öt perccel az után, hogy a vőlegényemmel koccintott.
Hat héttel később Károly feltünés nélkül feleségül vett, jóval hamarabb, mint terveztük, mert a szíve azt mondta neki, hogy most még sokkal jobban rászorulok a szeretetére...
Addig is őt tartottam a legjobb embernek; képzelheti, hogy fiatalasszonykoromban mit éreztem iránta!
Mikor később szegény apám a börtönből kiszabadult, mindannyian kiköltöztek Amerikába, s a me g tört, hatvanhétesztendős aggastyán új életet kezdett a világ tulsó oldalán.
Nyolc évig tartott ez a rettenetes küzdelem az élettel, a kilencedikben - egy őszi napon - kábeltáviratot kaptam, hogy apa halálosan beteg, s hogy engem, a régi kis pajtását, még egyszer, utoljára, látni akar, mielőtt szemét abban az idegen országban lehunyná ...
Mit tehettem volna?
Arra még gondolni se lehetett, hogy az uram ilyen hosszu útra elkísérjen - ő mindig nagyobb rabszolga volt, mint a legkisebb hivatalnoka, - de vajjon lelkemre vehettem -e azt a kegyetlenséget, hogy apa végső kívánságát megtagadjam?
Kicsi korom óta mindig én voltam legközelebb a szívéhez , engem dédelgetett, ha hivatalából hazatért, nagy leány koromban még komoly ügyeiben is tőlem kért tanácsot, s azon a re t tenetes napon, amikor ebédlőnkből a detektivek elcipelték, könnyes szemét legelőször énreám fordította...
Valami titkos és soha ki nem mondott szövetség volt köztünk, mely akkor se szakadt el, amikor a megalázott, összetört vén ember mindörökre elhagyta s zülőföldjét...
Higyje meg, most is akárhányszor sírva fakadok, ha azok a szerelmes levelek eszembe jutnak, amiket édesapám az oceán tulsó feléről írt hozzám!
Én voltam szomoru életének poézise, habozhattam -e hát egy pillanatig is, hogy utolsó kivánságát t eljesítsem ?
Az uram, szegény, tanácstalanul forgatta kezében a telegrammot, de én hősiesen a nyakába borultam :
- Mi történhetik velem?
A gazdag, amerikai asszonyok minden kíséret nélkül áthajóznak a tengeren, s annyiba veszik az egész utat, mintha egy vasár napi kirándulást tennének.
Én talán gyámoltalanabb vagyok, mint ezek ?
Nem, drágám, megvan nekem a magamhoz való eszem, s oly nyugodtan útra bocsájthatsz, mintha Jánosékhoz mennék le az alföldi pusztájukra...
Az ilyen nagy , oceánjáró gőzös különben is a le gkényelmesebb hotel, - nincs tehát semmi okunk rá, hogy ilyen siralmas ábrázatot vágjunk ...
Mit beszéljek magának sokat: az uram végre beleegyezett, hogy egyedül elbocsájt a nagy útra.
Még aznap éjjel sietve becsomagoltam, Károly elkísért Hamburgig, s negye dnap, kora reggel, a "Prinz Heinrich" fedélzetéről vetettem egy búcsúpillantást a csatorna partjára, ahol az uram összeszorított ajakkal támaszkodott a nagy kikötőhíd oszlopának ...
Maga, kedves barátom, át tudja érezni az emberi szomorúságokat , hiszen az a hivatása, hogy a mi szegény lelkünkben búvárkodjék, - de arról a fájdalomról, mely ott a nagy, gyönyörü, elegáns hajón, azon a napsugaras reggelen a szívemre zúdult, azt hiszem nem lehet fogalma...
Az ilyen fájdalmakat csak mi asszonyok ismerjük, akik egy kicsikét mindig az idegeinkkel gondolkodunk...
Emitt az uram, akitől eddig még egyetlen napra se váltam el, odaát az édesapám, akinek talán már nincs is ereje hozzá, hogy a kis pajtását bevárja, - el tudja -e képzelni, hogy mit éreztem ott a lármás, jóke d vü, boldog izgalomban hullámzó sokaság között, mely a hófehér gőzös minden zúgát betöltötte?
Az első napon még ahhoz se volt energiám, hogy a kabinomból kimozduljak, de másnap este - hiszen asszony vagyok én is - sóhajtva magamra vettem egyik csinosabb to i lettemet, s szótalanul föltámolyogtam a kápolnaszerü ebédlőbe, ahol ötszázlángos, villamos csillár égett...
Nem volt dekolletált ruhám, mint az amerikai hölgyeknek, az arcom se ragyogott a csintalan jókedvtől, mint ezeké az elbizakodott, kis ördögöké, d e azt hiszem, így se voltam a legcsunyább ...
Most már vén asszony vagyok, hát bevallhatom: egy percig minden szem rajtam pihent s én a nagy fájdalmam ellenére is észrevettem, hogy bájosnak találnak...
Gondolhatja, hogy ez most nem okozott nekem semmi örömet , de azért később se vonultam el a kiváncsi pillantások elől: ebéd után sokáig ott ültem a szalonban, ahol tréfás hangversenyt rögtönöztek, majd álmodozva fölmentem a fedélzetre, melyet az oceáni éjszakák csodás miszticizmusa lengett körül...
És ekkor, a felséges magányosságban, utat talált a szívemben felgyülemlett , fájdalom: egyszerre megeredtek a könnyeim, melyeket eddig oly hősiesen visszafojtottam ...
Meddig sirhattam, nem tudom, de egyszerre az az érzésem támadt, hogy nem vagyok egyedül.
Ijedten fölv etettem a szememet: három lépésnyire tőlem, a félhomályban, egy ismeretlen férfi állott, aki aggódó részvéttel tekintett rám, majd - mikor látta , hogy észrevettem - gyöngéden megszólított :
- Valami baja van, asszonyom ?
Franciául beszélt, a hangja meleg és szimpátikus volt, s szeméből őszinte szánalom sugárzott felém ...
Ismer ugy -e, s jól tudja, hogy sohase voltam híve a véletlen megismerkedéseknek , de most, itt a véghetetlen víz fölött, beláthatatlan messzeségben mindazoktól , akik szerettek és dédelgettek , egyszerre leküzdhetetlen vágy fogott el, hogy szívemet kiönthessem valaki előtt, hogy sajnáljanak és vígasztaló szavakat sugjanak a fülembe, mint kisleány koromban, amikor az édesanyám karjai között kisírtam magamat...
Maga elhiszi, hogy semmise állott ak k or távolabb tőlem, mint az asszonyos kacérság, - és lássa: az idegen férfit mégsem utasítottam el egy lenéző pillantással, hanem halkan, könnyektől fátyolos hangon így szóltam hozzá :
- Nagyon szerencsétlen vagyok és most hirtelen rámszakadt az egyedüllét érzése ...
És ekkor, a magányos fedélzeten, a csillagos égboltozat alatt, mely lágyan borult a titokzatos oceán fölé, mindent elmondtam neki, ami a szívemet elfacsarta, mintha nem is egy idegen férfi lett volna, hanem egy kedves , gyerekkori jóbarát, aki apai jóakarattal közeledett felém.
Ő szótalanul, látható tisztelettel hallgatott végig, engedelmet kért, hogy mellém ülhessen, szerényen bemutatkozott ( egy lyoni orvos volt, aki tudományos küldetésben utazott Amerikába ), majd őszinte részvéttel tekintett a s zemembe :
- Miért sír? - kérdezte meghatva.
- Miért van ennyire elkeseredve?
Az urát jó egészségben fogja viszontlátni néhány hét mulva, s a szegény édesapja talán nem is oly súlyos beteg, mint ahogy legelső ijedelmükben gondolták.
Higyje meg, semmi oka sinc s rá, hogy ilyen borzasztóan kétségbe essék ...
Később szeliden kényszerített, hogy pihenőre térjek, s aggódva, de gyöngéd mosollyal tekintett utánam, mikor egy kézszorítással elbúcsúztam tőle.
És én ez éjjelen megkönnyebbült szívvel aludtam el, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül többé ...
Sejti már, kedves barátom, hogy mi történt a maga szegény kis Emma hercegnőjével?
Másnap este, mikor az éjszaka újra ráborult a véghetetlen vizekre , a fájdalom talán még jobban összeszorította szívemet, mint az előző napon, s valami hátborzongató félelem fogott el, hogy az uramat sohase fogom látni többé ...
A lyoni orvos előbb szeliden korholni kezdett idegességemért, majd becézgetve megsimogatta a kezeimet, amikor éjjel ismét együtt ültünk a fedélzeten ...
Utób b a könnyes és tüzelő arcomat is megsimogatta, s én reszketve , borzongva, a halálra rémült gyermek félelmével bujtam meg a karjaiban, amíg odalenn haragos hullámok verték a sötét hajókolosszus oldalát ...
Akarja, hogy elmondjam, ami ezután történt?
Maga, ked ves barátom, aki ismerős az asszonyi lélek útvesztőiben, talán megért engem: a mondhatatlan vágyakozás, melyet az uram iránt éreztem, szinte öntudatlanul kergetett az idegen férfi karjai közé, aki dédelgetett és jó volt hozzám, aki a könnyeimet fölcsókolt a , aki szeretetet mutatott irántam azokban a rettenetes órákban, mikor minden szeretet oly mérhetetlenül távol volt tőlem ...
Lássa, ez volt asszonyi életem egyetlen kalandja.
A második uram?
Hát hogy lehettem volna hűtelen hozzá, mikor sohase szerettem ?