Szent Péter életitala.
I.
Késő éjjel erős csöngetés verte föl álmából fráter Bonifáciust, a hegyek közt fekvő kolostor kapusát .
- Valamelyik szegény sváb paraszt megint a végét járja, - gondolta magában ájtatosan a jó fráter, amíg szőrcsuháját hamarosan magára öltötte .
Gyorsan kicsoszogott a kapuhoz, a závárt félretolta, aztán hangosan kiszólt a nyíláson át :
- Igenis, tisztelendő fráter, én vagyok.
Dominique, az inas, a francia telepről.
Nyissa ki hamar, mert a szegény uram a legutolsó perceit éli ...
A portás kinyitotta a kaput s a következő pillanatban már szemben állt a bo rotvált inassal, akit látásból régóta ismert.
Az inas láthatólag meg volt ijedve s az öltözetén is látszott, hogy csak úgy hirtelen kapta magára a ruháit .
- Kocsival vagyok itt, - mondta, miután nagyot lélegzett - s azért jöttem, hogy valamelyik főtisztelendő atyát magammal vigyem a kastélyba .
Szegény uram régóta betegeskedik, de senkise gondolta volna, hogy a baj ilyen hirtelenül bekövetkezik.
Ma este még jókedvüen hallgatta a kisasszony zongorajátékát, de éjféltájban egyszerre rosszul lett s pár perc múl v a elveszítette az eszméletét...
Mivel teljes életében jó keresztény volt, hát az úrnőm ideküldött, hogy az atyák egyikét magammal vigyem...
De az is lehet, hogy már késő lesz, mire hazaérünk s szegény gazdám a halotti szentségek fölvétele nélkül húnyja be örökre a szemeit...
Mindenesetre kérem, hogy keltsen föl valakit , aki a haldoklót a bűnei alól feloldozhatja ...
Bonifácius testvér résztvevően bólogatott .
- Szegény, megtévelyedett lélek, hát ugy -e, hogy ő is rászorul az egyházra!...
Hamarább rászorul, mint oktalan dölyfösségében hitte...
Üljön le testvérem itt a portában, majd mindjárt fölkeltem a főtisztelendő gvárdián urat ...
Kezébe vette a gyertyatartót s lassan fölbotorkázott az emeletre , míg az inas egyedül maradt a kis cellában, a lovak pedig türel metlenül nyerítettek odakünn a kapu előtt.
A fenyvesekkel benőtt hegyoldal fölött csillagos éjszaka ragyogott, s kívülről, a kolostor udvaráról , idehallatszott a gépek zakatolása, a transzmissziók búgása, melyek éjjel-nappal, pihenés nélkül dolgoztak, ho g y a szegény pátereknek a mindennapi borocskájuk, a pirosra sült kappanpecsenyéjük, az illatos dohányuk meglegyen.
Dominique a rácsos ablakon keresztül egy pillantást vetett az udvarra, melynek mélyén, a vérvörös lángok előtt, sötét alakok rohantak tova , aztán kissé szégyenkezve így szólott magában :
- Szegény, jó uram, az utolsó órájában ő is csak rászorul hát a barátokra, pedig életében ugyancsak elég borsot tört a főtisztelendő atyák orra alá!
Ha most meg is adják neki az abszoluciót, eddig bizonyosan nem igen erőltették meg magukat az érette való imádkozásban ...
Dominique-nak igaza volt, hogy kissé szégyenkezett: az ura nem nagyon érdemelte meg a barátoktól, hogy az éjszakai álmukban megzavartassák magukat érette.
Caudéran Oktáv gróf úr, a vágvölgyi fra ncia, húsz esztendő óta alig tett egyebet, mint a jámbor atyákat bosszantotta.
Ha tőle függ, a refektórium asztalára aligha kerül más, mint zöldség és rántott leves, s a kakaskukorékolás rég megszűnt volna a majorság udvarán...
De a jó Isten, szerencsére , nem hagyja el végképp az ő engedelmes szolgáit.
A gyárban a Caudéran úr mesterkedései dacára sem aludtak ki a száz év óta lobogó lángok s az igazi gourmet-k, az ebédutáni hangulat kéjes lustaságában, Caudéran úr megtelepedése után is változatlanul így szó lottak :
- Bárcsak száz évig élhetnék és mindig a vágvölgyi atyák finom pálinkáját ihatnám .
A XVIII. század utolsó évtizedében, anno 1798, kotyvasztotta össze először illatos fűvekből a néhai páter Antonius a Szent Péter életitalá -nak elkeresztelt pálinkát , mely hírnévhez, dicsőséghez s dús anyagi javakhoz juttatta a hegyek közé rejtőzött vágvölgyi kolostort.
A kicsiny laboratórium, ahol páter Antonius a lombikjai és görebjei fölött gunnyasztott, fél évszázad alatt hatalmas gyárteleppé bővült, ahonnét a kan o nokhasu, pirosetikettes üvegek ezrei röpültek szét a élvezetekért sóvárgó nagyvilágba.
A barátok nemsokára gyönyörü kolostort építettek s konyhájuk, pincéjük híre messze elkerült az Úr istenfélő szolgái közé...
Két fráter állandóan a kövér tyúkok, sárgah a su kappanok ápolásával foglalkozott, s egy duplatokás atya már kora hajnalban ott sürgölődött a csillogó tisztaságu takaréktűzhelyek körül ...
És a megyés püspök, aki szenvedélyes híve volt a finom konyhának, üveges batárjával sűrűn odakanyarodott a kolos tor elé s miközben a barátoktól kísérve a refektórium felé tartott, mosolyogva ezt mondta :
- Szó, ami szó, lenne mit hibáztatni bennetek, fiaim, mert nagyon is kiveszítek részeteket az élet örömeiből...
De mivel a spékelést annyira értitek, mint senki más, hát Isten bűnül ne vegye, de behúnyom a félszememet ...
Igy álltak a dolgok, amikor a pogány Caudéran egy napon megvásárolta a tulsó, hegyoldalt...
Úgy hallatszott, hogy Guyenneből jött Magyarországba, miután előbb gondosan tanulmányozta az idevaló viszonyokat ...
Rövid látogatást tett a főispánnál, aztán a minisztériumtól bérbevette a mitsem jövedelmező kincstári birtokot...
Senkise tudta, mit akar, de a következő évben kitudódott a szándéka: az okos francia kastélyt és gyárat építtetett a hegyoldalon s k é t esztendő múlva új pálinkafajjal s mesébe illő reklámmal árasztotta el a világot.
A pálinkát Szent Péter csöppjei -nek keresztelte s bár a barátok tiltakoztak az elnevezés ellen, a biróság kimondta, hogy a francia eljárása nem megtévesztés; mert a csöpp és az élet ital közt lényeges a különbség.
Caudéran úr pár hónap mulva a családját is betelepítette a kastélyba s a víg francia asszony, meg csipkeruhás leánya csakhamar ismert alakokká lettek az egész felföldön; automobiljuk fürgén pöfögött ide-oda a hegyi útakon s kacagásuk fölverte a fenyveserdők magányát.
Reggeltől estig jókedvüen csatangoltak a hegyek közt, míg Caudéran úr szorgalmasan kuksolt a kazánjai körül vagy az irodában a leveleivel bibelődött.
Úgy látszik, értette is a dolgát, mert pár év alatt a Szent Péter csöppjei győzedelmesen vetélykedtek a Szent Péter életitalá -val; s ha a barátok koktuma nem is tünt el az igazi inyencek asztaláról, akárhányan voltak, akik a Caudéran úr aranyszínü pálinkájára esküdtek.
És szó ami szó, a szegény kolostor megérezte az alávaló konkurrenciát; s bár az éhenhalás veszedelme még egyelőre nem fenyegette a szegény barátokat, a gvárdián a kolostor tornyából néha borús pillantásokat vetett a hatalmas podgyászkocsikra, melyek a francia telepről a szomszédos vasúti állomás fe lé kanyarodtak .
A jó Isten útjai azonban rejtelmesek és kifürkészhetetlenek ...
Caudéran úr közel járt hozzá, hogy a pálmát a barátok elől elragadja, amikor íme, beteljesedett fölötte a végzet: most ott feküdt haldokolva a kastélya hálószobájában s remegve várta a gvárdiánt, akiknek földi vándorlásai közben annyi méltatlan keserűséget okozott...
Dominique legalább, aki a portában várakozott, így képzelte...
És aggodalmasan figyelve, vajjon a visszatérő lépéseket nem hallja -e még, az inas elgondolkodva így szólott magában :
- Hátha megtagadja tőle a halotti szentségeket?
Hátha most áll bosszút mindazért, amit a szegény gazdám vétkezett ellene?
Borzasztó még elgondolni is, hogy árva lelke föloldás nélkül zörgessen a mennyország kapúján ...
Dominique aggodalmai nem teljesedtek be.
Pár pillanat múlva siető léptek zaja hallatszott le az emeletről s a gvárdián a következő percben így szólott az inashoz :
- Egy szegény haldokló várakozik rám?
Siessünk, testvérem, nehogy egy pillanatot is elmulasszunk ...
II.
Caudéran úr még élt, mikor a pap megérkezett.
A hölgyek kigyulladt szemmel ültek ágya mellett, az orvos pedig, akit a szomszéd városkából hoztak , orvosságot kevert a kis szalónban; a gvárdiánt csönd és kétségbeesés fogadta.
A haldokló az ajtó nyílására bágyadtan fölemelte a szemét; s pillantásában megvillant a boldog tudat, hogy jó keresztény módjára fog meghalni.
A gvárdián odalépett az ágyhoz s a beteg ajkához tartotta a feszületet ...
Kívülről halk döngés hallatszott a betegszobába; a gyár gőzgépe volt, mely búgva dolgozott az éjszaka csöndjében.
A pap egy pillanatra haragosan összevonta a szemöldökét, de a ráncok mindjárt elsímultak a homlokáról, a beteg megtört szemeivel rája nézett. ..
És az Isten szolgája ekkor hangosan így szólott :
- Ego te absolvo, in nomine patris et filii et spiritus sancti .
Caudéran úr szemében szenvedő mosoly gyúlt ki, majd megszorította Blanche kisasszony kezét és egy gyönge sóhajtással visszadőlt a párnáira .
E gy pillanatig csönd támadt, majd az asszony hangosan fölsikoltott ; az orvos pedig, aki a kis szalónból berohant, kezét a Caudéran úr szívére tette...
Pár percig szótlanul állt az ágy mellett, aztán a fejével szomorúan bólintott ...
- Miránk, szent atyám, ni ncs többé szükség, - szólt halkan, míg a nők jajveszékelve az ágyra borúltak .
A gvárdián még egy utolsó pillantást vetett Caudéran úrra, aztán csöndesen távozott a halottas szobából.
A kocsi, mely idáig hozta, a majorság udvarán várakozott rá; és a pap, ak i meglehetősen fázott, borzongva beburkolózott a köpönyegébe .
Még félig-meddig éjjel volt, de távol, a fenyveserdő fölött, már ibolyaszínbe olvadt az ég alja s a sűrűségben egy-egy koránébredő madár füttyentgetett ...
A páter hátradőlt a kocsiülésen s míg a lovak vígan ügettek vele lefelé a hegyi úton, egyszerre csak megriadva hallgatódzni kezdett...
A gőzgép , mely a gyár küllőit és kerekeit hajtotta, túlharsogta a hajnal ébredő hangjait...
És a gvárdián szeme előtt most ismét megjelentek a palackokkal me g rakott podgyászkocsik, a színes reklámképek, amelyek egy barnacsuhás atyát ábrázolnak, aki mennyei kéjjel hörpint a Szent Péter csöppjeiből s a kövér kappanok, a kotkodácsoló tyúkok, a tekintélyes pontyvirilisták, akik örökre búcsút készülnek mondani a ko lostor ketrecének és halastavának...
És a jó gvárdián keze ekkor haragosan ökölbe szorult, míg ajka kegyellenül ezt dörmögte :
- Istentelen pogánya, megérdemelnéd, hogy a pokolba kerülj, amiért az Úr szegény szolgái ellen törtél ...
De rögtön el is szégyelvén magát vétkes önzéseért, kövér ujjait egymásba fonta s behunyt szemmel mondott egy miatyánkot az elköltözött Caudéran úr lelkiüdvéért ...