Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Surányi Miklós
Az örvény
Keletkezés ideje
1924
Fejezet
20
Bekezdés
1133
Mondat
2415
Szó
16193
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XIII.
Úgy ültek ott egymással szemben Hedry Kálmán és Gotthard Ervin báró, hogy nem lehetett tudni, hogy melyik a vádlott és melyik a vizsgálóbíró.
Így érezte ezt kimondhatatlan szégyenkezéssel Kálmán és emiatt egész testében remegett.
A báró vaskos, sötét, sziklakemény alakja kisértetiesen rajzolódott bele a dolgozószoba félhomályába.
Kálmán meredten és tétova lélekkel fürkészte .
Titokban azon tünődött: vajjon hol is vannak ők: valahol egy titokzatos barlangban, sötét csapszék ivójában, ahol a hosszú, csontos amerikait meggyilkolták, vagy tán Dornbach báró falusi kastélyában, ahol a halottat kifosztották?
Gotthard nem látszott ilyen nyugtalannak.
Mély, tompán recsegő hangja megszólalt.
- Hazugság?
Az eset nem este, hanem reggel öt órakor történt?
Vagy úgy, hát ezt is pontosan tudod?
A rendőrség jól nyomoz - tette hozzá gúnyosan.
- Igazad van , ügyész úr.
Csakugyan így történt.
- Tehát ...?
A báró dühösen kiáltott.
- De úgy kell tudni mindenkinek, ahogy én elmondottam az előbb.
Hedry felszisszent.
- Kell?
Ervin.
Miért kell?
A rendőrség már másként tudja, Ervin.
- Máskép? - kérdezte haraggal a másik.
- Te rendelted el a vizsgálatot?
Nos , ahogy elrendelted, majd helyre is igazítod.
- Nem! - kiáltott az ügyész.
A báró legyintett és folytatta:
- Neked azonban, mint Magda igaz és meghitt barátjának, hát neked tudnod kell az igazságot.
Nem véletlenség történt.
Magda szántszándékkal tette.
Szivenlőtte magát.
Az ügyész halottsápadt ajkai gépiesen ismételték a szörnyű mondatot:
- Szíven lőtte magát...
- De ezt csak neked szabad tudni - folytatta a báró.
- A rendőrségnek nem.
Sem az ujságoknak, sem a csőcseléknek.
Jóízlésű és tisztességes úrihölgynek nem szabad magát megölnie.
Egy fiatal, szép és ismert nevű dáma öngyilkossága egyenesen botrány.
Az öngyilkosság kompromittál.
Elsősorban azt, aki elkövette, aztán a családját, a gyermekeit, az urát, sőt esetleg... - tette hozzá, merően a szemébe nézve az ügyésznek, félelmetesen, fenyegetően tagolva a szavakat - sőt esetleg még más valakit is.
Az ügyész kemény ütést érzett a szíve táján.
Ez az ember mindent tud.
És nem fog kegyelmezni.
És ő gyáva és megindult a lejtőn, amely a cinkosság felé visz.
Már akkor kezdte, amikor - meggyőződése ellenére - a helyettese gyanúját elterelte a korcsmai bérgyilkosságban Gotthard báró feje felől...
Hova vezet ez?
A báró, mint valami előre betanult leckét, hadarva mondta:
- Magda régóta szenved.
Szemmel láthatólag vergődik.
Félek, hogy valaki a hálójába kerítette.
Ideges, életunt, egzaltált, búskomor volt, mintha lelkiismeretével viaskodott volna állandóan!
Határozottan életunt volt, jobban mondva félt, tusakodott, küzködött az utálattal, valami undorral, amelyet nem tudott a lelkéről leszaggatni.
Magdát valaki a kétségbeesésbe kergette.
Valami és főképen valaki.
Az ügyész meredten nézte a beszélőt.
Ez az ember félelmetesen cinikus.
Ez mindent tud és most inkviziciót tart a bűnösök fölött.
És milyen idegei vannak!
Hogy uralkodik érzésein, a bűntudatán, az ösztönein, a fizikumán.
Egyszerre eszébe jutott a véres, vonagló majom ott künn az előszobában.
Most , képzeletben óriási történelemelőtti szörnyetegnek látta.
Árbócmagas , lomposszőrü, földig érő karjait szélmalom gyorsaságával lóbáló borzasztó fenevadnak.
A fejében két óriási szem, mint két hajólámpa vagy villanyszóró.
A majom alakja nőttön-nőtt, már az egész szobát betöltötte, a fogaival csattogott, rengeteg öklével a torka felé nyúlt... ő egész testében verejtékezik, fél, iszonyuan fél, a báró azonban, úgylátszik, észre sem veszi , vagy ügyet sem vet rá... jaj, de rettenetes két vendége van neki , boldogtalannak!
Alig tudott szólni.
- Nem láttad a majmot?
- Hol?
- Künn az előszobában.
A báró gúnyosan nevetett.
- Rátapostam.
Apró férgekkel nem lehet máskép.
- Megdöglött?
- Agyontapostam.
- Pfuj!
- Mit borzadsz, mint egy hisztériás asszony?
Az ügyész egyszerre felocsudott.
Ez az ember agyontapossa az ellenfeleit.
De ő nem hagyja magát.
Összeszedte minden erejét.
Elszántan neki vágott.
Most már egyre megy.
- Ervin, mondd meg nekem nyiltan, mirevaló ez a komédia!
Nekem hazudsz itt, vagy az államügyésznek, vagy a nyilvánosságnak?
Most a báró ajka fehéredett el.
- Vallatsz?
Gyanúsítasz?
Az ügyész haragra gerjedt.
Erősnek és rettenthetetlennek érezte magát.
- Magda tele volt életvággyal, szerette az embereket, örült a jólétnek, imádta a gyermekeit, bohókás, vidám gyermek volt maga is... mára estét rendezett...
Szeme ráesett a meghívóra, amelyet Magda az utolsó pillanatban, Gotthard telefonja után tett le az íróasztalra.
Kezébe kapta és a báró elé tartotta.
- Nézd, ő maga címezte a leveleket, a keze vonása él, minden betüje szilárd , sugárzik a biztosságtól, az egészségtől...
A báró kezébe vette a levelet.
- Az ő meghívója?
- Az övé.
- Amelyet tegnap este kilenc órakor még nem kaptál meg, ugy -e?
Az ügyész megzavarodott.
- Telefonon azt mondtad, - folytatta kegyetlenül a báró, - hogy még nem kaptad meg a meghívót.
- Azt.
- Most hány óra van, ügyész úr?
Kálmán látta megnyilni az örvényt.
Nem tudott válaszolni.
Mereven nézték egymást.
Az állóóra ott a sarokban, az íróasztallal szemben, mintha a báró pártjára állott volna, zengve, bongva, gunyosan, epésen, kárörvendve megszólalt.
Egy... kettő ... négy... öt... hat...
Hatot kongatott.
Aztán zizegve elhallgatott...
Csend .
Kálmán belenézett az óra széles, kerek, fehér holdvilágarcú számlapjába.
Az mintha gunyosan vigyorgott volna.
Ököllel kellene belesújtani a sápadt pofájába.
A báró a fejével számolta az óraütéseket.
- Most hajnali hat.
És tegnap este ilyenkor még nem volt itt a levél.
Mikor járt erre a posta?
Az ügyész érezte, hogy szédülve, őrült irammal csuszik le a lejtőn.
- Az éjjel tízkor hozta a komornyik, - hebegett és kikapta a báró kezéből a levelet.
A báró hahotázott.
- Hazudsz.
Nem igaz!
Magda tegnap este azt mondta, hogy még nem küldte el a meghívódat.
Az ügyész utálattal fordult el a nevető ember tekintete elől.
A báró nem tágított.
- Szinte azt hihetném, hogy Magda maga hozta ide.
Hogy épen az én telefonom juttatta eszébe.
Mi?
- Gazember! - gondolta az ügyész magánkívül, de nem tudott szólni a rémülettől.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE