XVIII.
Hedry maga rémült meg leginkább, hogy kiadta a parancsot a báró letartóztatására .
Megtorpant, hátratántorodott és elképedt a maga ostoba szenvedélyességén.
Meredten nézett a két ember arcába.
Azt várta, hogy a helyettes, aki több izben fürkésző, detektivpillantásokat vetett rá, most nyiltan kimondja a gyanuját.
Azt is bizonyosra vette, hogy Gotthard felbőszül és magával rántja őt a pusztulásba .
De egyik sem történt.
Azoknak egy arcizmuk sem rándult meg.
A helyettes hivatalos érdeklődéssel figyelt a báró vallomására.
Gotthard megtörve folytatta a mondanivalóját:
- Visszacsókolt.
De úgylátszik, álmában mást képzelt az én helyembe.
Ahogy kinyitotta a szemét, olyan undorral lökött el magától, hogy megdühödtem.
- Hála Isten, - sóhajtott Hedry megkönnyebbülten.
- Drága, édes, szerelmes , hűséges kis Magda.
Ez volt az első gondolata.
Csak azután jutott eszébe: Mi ez?
Ezek az emberek nem hallották az ő kiáltását: hogy Magda bestia s hogy Gotthardot le kell tartóztatni.
Mi ez?
A csodák éjszakája ez?
Vagy nem is mondta talán?
Hát már egészen elvesztette öntudatosságát?
Amig ezen töprengett, a báró monoton , dörmögő hangon folytatta a vallomását:
- Magda kiugrott az ágyból, kirántotta íróasztala fiókját, megmarkolta azt a revolvert és elkiáltotta, hogy szíven lövi magát, ha megérintem.
Én odarohantam, hogy megakadályozzam a szerencsétlenséget, ő azt hitte, hogy erőszakoskodni akarok, nem tudom mi történt, a revolver elsült.
A báró rámutatott az albán herceg revolverére, amely az íróasztalon hevert, Magda két levele mellett.
Az ügyész szomoruan megszólalt.
- Ervin, te elvesztetted a lelkedet.
Te félrebeszélsz.
Vagy talán nagyon is jól tudod, hogy mit csinálsz és szörnyü, merész játékot játszol?
- Kálmán, az elején, igen, bevallom, játszottam, inkább akartam véreskezű hóhérnak látszani, mint szenvedő, vonagló, szerelmes állatnak... mert az voltam , mert az voltam ám egész éjszaka.
Kálmán, gyáva, hitvány állat, amely a párja és a kölykei után vonít.
- Értem, Ervin - fakadt ki az ügyész és maga is reszketett az izgalomtól.
- Ezzel ölte meg magát - mutatott a revolverre Gotthard...
Nézzék meg, uraim, egy golyó hiányzik belőle...
A főügyészhelyettes érdeklődve forgatta a kezében.
- Hagyd csak itt, majd én őrzöm ezt a levéllel együtt - szólt közbe a főügyész és csillogó szemével majd elnyelte a revolvert.
- Még öt golyó van benne.
- Jó, hagyd itt.
Majd én... becsatolom - mondta hivatalos kifejezéssel.
- Jó, de a bárót elviszem.
A helyettes nagyot nézett.
- Talán csak nem csodálkozol?
Valami, vagy valaki az ajtót kapargatta, lihegés, nyögés, jajgatás ütötte meg az ügyész fülét.
Az ügyész egyetlen szót sem tudott kipréselni összeszoruló, égő, lüktető torkán .
Egyre szükölést, vonítást, gyermeksíráshoz hasonló hangokat hallott.
Szent Isten, a vérében fetrengő majom ott kinn az előszobában!
- Természetesen.
Megyek.
Feltünés nélkül szeretném, szerencse, hogy nem rendőrök visznek be, ügyész úr.
Hedry felriadt.
A báró rimánkodott.
- Ügyész úr, mi lesz a gyermekeimmel?
Hedry elfordította az arcát.
- Nagyon szeretném, ha...
- Az az árvaszék gondja.
Gyerünk.
- A vád képviseletét magadnak akarod, méltóságos uram, fentartani?
Hedry legyintett a fáradt, fehér, jéghideg kezével.
- Köszönöm - felelt hálásan amaz és csillogott a szeme.
- Európai szenzáció .
Átkozott szerencsém van.
Méltóságos uram, köszönöm.
Hedry üveges szemmel bámult a két távozó után.
Aztán lassan az íróasztalhoz lépett...
- No ezt megsemmisítjük - gondolta magában elszántan.
De aztán eszébe jutott, hogy elolvassa.
Izgatottan feltépte és olvasni kezdte:
" Pont éjfél.
Nem szól a telefonom.
Talán el tudom juttatni hozzád ezt az üzenetet.
Ervin emberfeletti volt.
Megértő, nagylelkű, hősies.
Mindenbe beleegyezett ".
- Mi ez? - szisszent fel az ügyész.
Gotthard igazat beszélt.
Éjfélkor mindenben megegyeztek...
Jaj!
Remegett a kezében a levél, ahogy tovább betüzte a Magda írását:
" Csak egyet bánok, hogy a Dornbach-esetet szegény Ervinnek szemére vetettem .
Pedig azt is értem tette ".
Az óra megkondult.
Ismét hatot ütött.
Hedry szíve ijesztően dobbant.
- Milyen jó, hogy nem engedtem felbontani.
Magda a túlvilágról elárult volna engem is.
A levelet sokáig nézte, nézte, betűzte, még sok írás volt rajta, egyenletes , erőteljes sorok, de nem tudta elolvasni.
- Mi ez?
Elment az eszem?
Nem tudok olvasni?
Hiába kínlódott, erőlködött, verejtékezett, nem tudott egy sort sem elolvasni .
Lemondott a haszontalan erőfeszítésről.
- Mit tegyek a levéllel?
Elégessem?
De ha a rendőrség keresi?
A helyettes ügyésznek jó szimatja van.
Az rögtön kitalálja, hogy...
Felkelt, végigjárta a szobát.
Kezében reszketett a levél...
- Nem szabad megsemmisítenem.
Az gyanús.
Magda emlékét az is beszennyezi.
A helyettes rögtön kitalálja.
Visszaült az íróasztalához.
- Meg kell semmisíteni...
Nem szabad, hogy szegény szerelmes kis Magda onnan a túlvilágról kompromittálja magát.
Tekintete egyszerre Magda másik levelére esett, amelyet tegnap adott át neki.
Az estélyre szóló meghívó ott hevert az asztalon, a gyilkos revolver mellett .
Hedrynek hirtelen felcsillant a szeme...
A két levelet kicseréli és meg van mentve Magda.
Kivette a boritékból mind a két fehér kartonlapot.
A mai borítékba betette a tegnapi levelet.
" Uram, szívesen látom Önt ..."
Hedry alig bírta elfojtani zokogását.
- Őt tehát megmentettem - szólt és a másikat bedobta a kandallóba.
- De mi lesz én velem?
Úgy hallotta, hogy a majom keservesen nyöszörög az ajtója előtt.
Egy percig tétován bámult maga elé.
Aztán lassan felvette az albán herceg revolverét.
Lefeküdt a diványra, szívéhez illesztette a csövét és elsütötte.
- Mária Magdaléna! - buggyant ki a száján és halálos nyugodalmat érzett.