Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Surányi Miklós
Az örvény
Keletkezés ideje
1924
Fejezet
20
Bekezdés
1133
Mondat
2415
Szó
16193
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XV.
Ezalatt a báró körülnézett a szobában.
Egyszerre megszólalt csodálatos hideg , közönyös és szilárd hangon:
- Értem, igen, te vagy a szeretője.
Most már mindent értek.
Aztán az íróasztalról felvette a Magda meghívóját.
- A levelet tehát ő hozta el hozzád.
Figyelmes gyengédség.
Szerelmes előzékenység.
Elfelejtette átadni.
A bundája zsebében felejtette.
Hogyne, egyéb dolgotok is akadt.
Megint körülnézett.
- És ez volt a kis szerelmi fészek, ezért késett el mindennap a vacsoráról.
A levelet a zsebében felejtette.
Megszólalt a telefon.
Én telefonáltam.
Hopp a levél!
A zsebemben felejtettem.
Felállt, két lépést tett jobbra.
Fürkészve nézte a bútorokat.
- És ez volt a kis fészek, itt ölelkezett az én feleségem a szeretőjével.
Egyszerre rémes jajjal felordított:
- Nos, igen.
Jól sejtetted, ügyész úr, én vagyok a Dornbach báró megrablója, én tettem el láb alól az inast és... és...
Az ügyész borzadva meredt a dühöngőre.
- ...Én, én öltem meg Magdát!
Gotthard tehát bevallja.
Nemcsak bevallja, de látható önkínzással és egyben kéjes kegyetlenséggel részletezi is a beismerést.
- Hát úgy volt, - recsegte köhögve, lihegve, gégéjében feltörő nyálkában fuldokolva, - hát úgy volt, hogy Magda előállott a Dornbach-üggyel.
Megakadt.
Fuldoklott.
Köhögött.
Aztán vadul körülnézett.
- Hát itt hentergett az én feleségem a szeretőjével?
Le sem feküdtél még, ugye ?
Egész éjjel virrasztottál.
Szép.
Hát akkor az ágy mért van úgy feldúlva? - kérdezte őrjöngve és csontos, vaskos mutatóujjával bemutatott a másik szobába, a nyitva maradt ajtón keresztül látható széles, mennyezetes ágyra.
- A párnán ott a fejetek nyoma.
Ott henteregtetek ocsmány, céda játékokban?
Ott hentergett az én két gyermekem anyja.
És úgy jött haza meggyalázva, összetépve , bemocskolva.
Hé, ügyész úr!
Nem hiszi el ügyész úr, hogy én öltem meg az ön szeretőjét?
Hedry kábultan ült az íróasztalánál.
Nem érzett, nem látott, nem hallott semmit, csak tompa zsibbadtságot, egy sötét , imbolygó, szakállas alak szétfolyó, elmosódó szilhuetjét és olyan szavakat , amelyeknek értelmét nem tudta átfogni.
Olyan valószínűtlennek tünt fel előtte minden, hogy nem tudta, ébren van -e, vagy álmodik.
Belekapaszkodott abba a gondolatba, hogy álmodik.
Igen, nem is lehet másképp.
Magda bizonyosan megtalálta a módját, hogy megszelidítse, igájába hajtsa és megfélemlítse ezt a fenevadat.
Elég volt Gotthardnak a meggyilkolt inassal való szembesítés ma reggel, elfáradt és belátta, hogy legokosabb, elengedni az asszonyt.
De közbe egyre hallotta a báró rettenetes hangját.
- Leterítettem a bestiát.
Nem természetes ez?
Egy házasságtörő asszonyt kivégezni: ez a legkevesebb.
Természetes jogom volt ez az erkölcs, az élet és az Úristen nevében.
Ez a legősibb igazságszolgáltatás.
Aztán egyenesen feléje fordult.
- Vagy tán nálatok nem ez a szokás?
A te középkori őseid nem így bántak el házasságtörő némbereikkel?
Hedry Kálmán, remélem, a te ősnemesi véred nem tiltakozik a férj itélkezése ellen!
- Álom ez, álom! - ismételgette magában csökönyösen, - álmodom én az egészet .
Magda ezalatt már szépen elintézett mindent...
Nem igaz a hajóskorcsmai gyilkosság sem.
Pfuj, a majom támadása is csak álom, a kaszinóban sem voltam - hogyan is lehettem volna? - hiszen itt várom én Magda telefonját... de már el is érkezett az ideje... hogy telefonáljon.
Mi? - nyöszörgött, vergődött tehetetlenül, mert újra fülében harsogott a báró dühöngése:
- Én öltem meg Magdát!
De még hogy!
Elpusztítottam, mint egy kártékony fenevadat!
- Nem igaz, álmodom - erőlködött szóhoz jutni Kálmán.
De nem tudta a száját szétfeszegetni az akaratával.
- Szeretnéd úgy -e, ha most hazudnék? - kiáltotta amaz, mintha kitalálta volna a gondolatát.
- Félsz, borzongsz, ájuldozol ugy -e?
Elhiszem, hogy félsz...
De ha láttad volna...
Különben egyre megy.
Szerencsétlenség volt, gyilkosság volt , öngyilkosság volt, mindegy az egészen.
Magda a klinikán haldoklik és ennek az egész szörnyüségnek te vagy az oka.
Mert a golyót én röpítettem a házasságtörő asszony szívébe, de a gyilkos, Hedry Kálmán, te vagy!
Az ügyész meg sem tudott moccanni.
- Álom ez, álom lehet az, hogy a gyilkos idejöjjön leleplezni, bevádolni magát , ide, az államügyészhez, hozzám, hogy a megtorlás, a büntetés, a börtön, az akasztófa elé vigye a halottrablás, a bérgyilkosság, a feleséggyilkolás szörnyű vétkeit.
Nem.
Ez őrület, káprázat, hallucináció, nagyon felizgatott a félelem , az aggódás, az undor...
Magda bizonyára telefonálni fog... vagy levelet ír ... igen, levelet fog írni és megnyugtat... hej, ha én most beszélni, mozdulni tudnék, ha odarohanhatnék a Gotthard-villába, vagy legalább is ki tudnám nyitni az ablakot... hej... hiszen, mi más bűnöm van nekem, mint hogy szeretem Magdát és szeretném az életemet vele becsületesen, nyiltan, boldog békességben megosztani ...?
A báró megint felelt a gondolatára:
- Szerelem?
Szeretitek egymást?
Bizonyosan ezzel védekeztek.
Ezzel védte magát Magda is, amikor ráfogtam a revolvert.
Ügyész úr, maga szerette a feleségemet ?
Szerette, mi?
Így szokták mondani a bukott nők kitartottjai is.
Az ügyész mereven bámult a földre.
A szeme megakadt a szőnyeg jobb sarkában.
Egy fényes, sárga, gyengén tüzelő tárgyacska vonzotta oda tekintetét.
Mi ez?
Magdának a leejtett, ittfelejtett ékszere.
Ha ezt a báró észrevenné!
Már észre is vette.
A báró is odanézett, lehajolt és felemelte.
- Ez a Magda tűje.
Tavaly névnapjára vettem.
Magda szándékosan pottyantotta földre?
Kis borravaló volt a szerelmi szolgálatokért?
Vagy oly viharosan marcangoltátok egymást, hogy...
Nos, a gyilkosság?
Igen.
Hát tudd meg, hogy elégtételt vettem, igazságot szolgáltattam.
Ügyész úr, most hajrá!
Nyomoztasson bátran, vezesse a vizsgálatot maga, jöjjön velem a klinikára, nézze meg a haldokló szeretője testét, szép kék foltokat talál a bőrén, mert először belelőttem, orra bukott, aztán megrugdaltam, elrugtam az utamból.
Hedry végre irtózatos erőfeszítés után ki tudta magát szabadítani a dermedtség bilincseiből.
- Elég volt - rivallt a báróra - takarodjál innen, pusztulj, nem akarlak látni!
Az mélyre ejtett hangon dörmögte:
- Megyek, megyek, csak előbb valld be, hogy a pénzére áhitoztál, fickó.
Ezért furakodtál be a házamba, előre kieszelt programmal, alattomosan, óh, nem a gyilkosság szándékával, ahhoz te nagyon kis legény vagy, csupán a pénzre voltál éhes.
A vér szagát nem bírja az orrod.
Csak elcsábítottad őt, fortélyosan kiszedted a titkát, kieszelted a zsarolás módját...
Az ügyész felhördült, de nem tudta megállítani a feléje zuhanó szókat...
- Ember, miért nem álltál elém, miért nem mondtad meg egyenesen, hogy sarcot akarsz Dornbach pénzéből, miért ölted meg a szeretődet az én kezemmel, igen , igen, evvel a kézzel, amely eddig ékszerrel halmozta el őt és amely oly barátilag tartotta tenyerében a tiédet...
Az ügyész szíve megrendült.
- Könyörgök neked, Ervin, hagyd abba.
Irtózatos szerencsétlenség ez, elég, elég , eredj hozzá, nézd meg, lehet -e rajta segiteni, él -e még, bocsáss meg neki, én megbocsátok neked, csak menj, nézd meg, segíts rajta, hozd vissza az életnek...
A báró oda sem hallgatott a könyörgésre.
- Most jut csak eszembe...
A kisebbik lányom még csak két esztendős.
Mondd meg , őszintén, az enyém vagy a tied?
Az ügyész irtózattal tiltakozott.
- No jó.
Csak még egyet.
Hívd fel a rendőrséget.
Biztos akarok lenni a dolgomban .
Szüntesd be a vizsgálatot.
No, felhivod a rendőrséget?
Az ügyész engedelmesen nyúlt a telefonkagyló után.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE