Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Surányi Miklós
Az örvény
Keletkezés ideje
1924
Fejezet
20
Bekezdés
1133
Mondat
2415
Szó
16193
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XX.
Az ajtó kitárult és beszökkent a szobába üdén, ragyogóan, mosolygóan, hódítóan : Magda.
Egyenesen eléje ugrott.
Egész testével illatos felhőben, nem is eléje , hanem bele az agyába, a lelkébe, mint egy égi jelenés.
- Magda!
- Kálmán!
És a szívén érezte Magda szívét, a száját az asszony csókja szivta, a vállait két puha, ruganyos kar szorította össze, ugy hogy elakadt a lélegzete.
- Kálmán, ugy -e haragszol rám?
- Magda, Magda, édes kis Magda!
- Hogy ilyen sokáig megvárakoztattalak.
- Magda, ha tudnád!
Az asszony hátrahökkent.
- Mi van veled, Kálmán?
Beteg vagy?
Szenvedsz?
Nem aludtál, szívem?
- Borzasztó volt ez az éjszaka.
- Nekem is rettenetes volt, egyetlenem.
Iszonyuan gyötrődtem.
- Bántott?
Az asszony hangosan felkacagott.
- Dehogy.
Azért gyötrődtem, hogy nem tudtalak értesíteni, elromlott a telefonom.
- Mégis?
- Igen.
Levelet nem tudtam küldeni.
- Nem küldtél levelet?
- Nem.
Rosszul tettem ugye?
Vagy magamnak kellett volna idejönnöm?
- Isten ments.
- Féltem.
Odafelé ugyis kalandom volt.
- Megsértettek?
- Nem.
Egy eszelős ember megtett gyóntatójának és megvallotta, hogy...
- Gyilkolt...
- Tudsz már róla?
- Igen, igen, de mi történt teveled?
- Nos, rendben vagyok...
- Megmondtad Ervinnek?
- Meg... - bólintott az asszony gyerekes büszkeséggel és boldogsággal.
- És?
- És Ervin emberfeletti volt.
Megértő, nagylelkű, hősies.
Mindenbe beleegyezett .
Most már azért jöttem, hogy beváltsam az igéretemet...
Jelentem, hogy független vagyok.
Most te rajtad a sor, szeretsz?
Na, nem felelsz?
Az ügyész ismét megdöbbent.
- Nem írtál levelet?
- De mit kérdezed annyit?
Nem.
Csak egyet bánok, hogy a Dornbach-esetet Ervin szemére vetettem.
Azt is értem tette szegény.
Megbocsájtasz neki?
Az ügyész szája némán ismételgette Magda szavait: Ervin emberfeletti volt...
Csak egyet bánok...
Micsoda misztikum!
Az asszony csodálkozva és ijedten nézte az ügyészt.
- Kálmán, te rosszul vagy, mi bajod?
Kálmán, az Istenért!
Az ügyész felocsudott és magához ölelte Magdát.
- Édes, gyönyörű, kis gyermekem.
Nagyon féltettelek.
- Én is féltem kicsit.
De Ervin olyan volt, mint egy megértő apa.
Nini, a kis tűm, - kiáltott fel hirtelen kitörő örömmel és lehajolt a földre - Jó, hogy nem tapostad el.
Hedry is odanézett.
- A brilliánstű - mormogta és eszébe jutottak a báró szavai: Borravaló talán?
Az asszony nem hallotta.
Boldogan emelte fel a tűt.
- Ez volt az egyetlen ékszerem berlini diákkisasszony koromban.
- Nem Ervin vette neked?
Az asszony jókedvűen kacagott:
- Ezt a húszmárkás semmiséget?
Nem vetted észre, hogy valahányszor hozzád jöttem , ez az egyetlen csecse-becse volt csak ruhámon.
Az édesanyám adta, amikor letettem az érettségit.
Szegény, drága édesanyám.
Nem akartam mással belépni a te szobádba Kálmán, csak az édesanyám emlékével.
Elérzékenyedett.
A nagy, világító, lobogó két szeméből két nagy könnycsepp buggyant ki.
Kálmán megcsókolta.
- Köszönöm neked, Magda!
Az asszony letörölte a könnyeit.
- Milyen boldog vagyok!
Aztán hirtelen a két tenyerébe kapta Kálmán sápadt arcát.
- Kálmán, te beteg vagy.
Mi történt veled?
Kálmán a fáradtság és megnyugvás boldog bágyadtságával vigasztalta:
- Semmi, szívem, semmi.
Ez a virrasztástól van.
Vártam a telefonodat.
- Szegény.
- És tele voltam reszkető aggodalommal.
Nagyon, nagyon féltettelek.
Az asszony csodálkozva kérdezte:
- Kitől?
- Ervintől.
A haragjától, a botránytól, a katasztrófától.
Magda anyáskodva csóválta a fejét.
- Ilyenek vagytok ti férfiak.
A fantáziátok gyáva és rémlátó.
Túlságosan okosak vagytok ahhoz, hogy nagyot tudnátok merni és cselekedni.
Az ügyész halkan mentegette magát.
- Lehet.
De a kockázat rettenetes volt.
Igen, megnyilt előttem az örvény, és láttam benne a te vergődő, fuldokló kis testedet, lelkedet...
Még most is reszketek az izgalomtól.
Ülj le csak szívecském, elmesélem neked.
Ahogy te elmentél tőlem, leszaladtam a kaszinóba.
Onnan vissza, mert nem volt türelmem kivárni az éjfélt.
Nem birtam ki az izgatottságomat.
Nagy adag csillapítót vettem be és vártam a telefonodat.
Elmult éjfél... egy óra, kettő... rád gondoltam, féltettelek, úgy látszik, túlságosan sokat vettem be a pantoponból... nem tudom... de amitől féltettelek...
Az óra megkondult.
Vidáman, zengőn, ujjongva vert egymásután kilencet...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE