Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Surányi Miklós
Az örvény
Keletkezés ideje
1924
Fejezet
20
Bekezdés
1133
Mondat
2415
Szó
16193
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VIII.
A kaszinóban még egyre kérdésekkel ostromolták a grófot a Felsenburg-eset részleteiről, amikor belépett a társalgóba Hedry Kálmán főügyész.
Az arca sápadt és feldult, a keze remegett, a tekintete tétova és kutató.
- Beteg vagy? - kérdezte tőle a gróf érdeklődve.
Az ügyészt mindenki szerette , mert szerencsétlenül játszott a bakkasztalnál, mosolygós volt és sovány, szőke és vérszegény, sohasem panaszkodott és tudták róla, hogy a miniszterelnök anyai ágon nagybátyja.
- Az utóbbi időben szédülök.
Nem láttad a bárót?
- Gotthardot?
Most ment haza.
Öt perce.
A gróf gúnyos mosollyal kihúzta az óráját és a báró megbotránkozását utánozta.
- Kilenc óra ötven...
Rettenetes.
- Mi ujság? - kérdezte unatkozva, fojtott idegeskedéssel Hedry.
- A Felsenburg-esetet hallottad?
És elmesélte a shingalese-leány tragédiáját.
Az ügyész szíve megdobogott.
Majdnem kimondta az ajkán lebegő nevet.
- Mária Magdolna.
És utána gondolta, hogy milyen szörnyű volna, ha minden asszony hűsége olyan esendő, mint azé a barbár gyermeké.
Szerencsére másról kezdtek beszélgetni.
- Jó cserét csinált az ifjú albán herceg!
- Mi? - kérdezte Hedry, hogy elleplezze nyugtalanságát.
- A herceg egy remekművű kis revolvert mutogatott ma a bakkszobában.
Gotthard szeme megakadt az arannyal berakott gyönyörű elefántcsont szerszámon.
Fejedelmi fegyver.
A cárok gyűjteményéből való.
Egy balkán uralkodótól lopták.
Nevettek.
- Nos, a báró az árát tudakolta.
A herceg sértődötten válaszolta: nem eladó jószág.
- Gondolom, a báró ebbe nem nyugodott bele.
- Jól ismered.
Amit ő megkíván...
- Nos?
A báró kitette a brilliánsokkal kirakott arany tabatierejét.
- Az is királyi ékszer.
- Párisi remek.
Az anyagi értéke legalább ötször akkora, mint az albán herceg fegyveréé.
- Leemelték?
- Le.
- A báró nyert?
- Úgy van.
Csak nem gondolod, hogy elvesztette?
Bámulatos szerencséje van ennek a vadembernek.
- A játékban és az üzletben, - nevetett az olasz.
- Nem hinném, hogy a szerelemben is hasonló szerencsével dicsekedhetnék.
- No, a feleségét jól választotta - jegyezte meg az amerikai.
- De vigyázzon is rá, - mosolygott a gróf és bement a bakkszobába.
Hedry szeretett volna utána menni, vállát megragadni és az arcába sújtani a grófnak.
De elszégyelte magát.
Leroskadt egy díványra, rágyujtott, megnézte az óráját.
- Most már otthon van - gondolta magában szívdobogva.
De az ura megelőzte .
Baj.
Aztán megrázkódott.
- Rettenetes örvény.
Miért is engedtem el?
Miért voltam oly gyenge?
Mi van velem , Istenem?
Én kimondhatatlanul félek.
Az az asszony szerencsétlenségbe taszítja önmagát, az urát, a gyermekeit, engem...
Dornbach báró... vajjon lehetséges ez ?
Hova jutottam?
Megijedt, hogy valaki észreveszi a vergődését.
Felállt, elindult kifelé.
Útközben a helyettes főügyésszel találkozott, akit két hete helyeztek a városba.
- Hazafelé, méltóságos uram?
Megengeded, hogy elkisérjelek?
Hedry rémülten nézett a helyettesre.
Most egyedül szeretett volna lenni, még az érzéketlen holt tárgyak is idegesítették.
De nem lehetett visszautasítani.
Együtt mentek fel a régi bástyafalon.
Mintha végzetes hatalom üldözné, a helyettes is Gotthard báróról kezdett beszélgetni.
- Azt tudod ugye, hogy földije vagyok a bárónak? - kérdezte bizalmaskodva - Hja persze, erről még nem beszéltünk.
Pedig nagyon kellemetlen.
Átkozottul kellemetlen.
- Hogyan?
- A bárót kimondhatatlanul zsenirozza.
Én tudniillik még kis-legény, vidéki ügyvéd, ágrólszakadt szegény ördög korából ismerem.
Átkozottul zsenirozza.
Nem is igyekszik eltitkolni.
Ilyen fatális véletlen.
- Kellemetlen neki?
Miért kellemetlen?
Mindenki tudja, hogy szegény vidéki fiskális volt, aki a felesége hozományán...
- Megállj! - kiáltott a helyettes.
- Éppen itt a fátum.
Az ördöngős véletlen.
Az átkozott kellemetlenség.
Mindenki tudja... persze, persze, a hozomány...
De én máskép tudom ám...
És ez zsenirozza a bárót átkozottul.
Hedry félelemmel nézett a fürge, kicsiny, sovány, fekete emberre.
Mintha a poklokból felbukkant ördög gyötörné őt a sötét, hideg, szeles éjszakán.
A helyettes főügyész nem vette észre főnöke halálos megdöbbenését.
- Én máskép tudom...
Akkoriban albíró voltam abban a kis erdélyi városkában .
Sokat voltam együtt Gottharddal.
Szegény, átkozottul szegény ördögök voltunk , fiatalok, jó cimborák, együtt borozgattunk a hosszu téli estéken a "Három varjú " -hoz cimzett kocsmában.
Egyszer, bortól mámorosan, visszaemlékezéseitől elérzékenyedve beszélni kezdett az ő berlini menyasszonyáról.
Átkozottul szerelmes volt bele.
De szegények voltak és szerencsétlenek.
Nos, akkor mesélte , hogy Berlinben vén diák korában, harmincötéves fejjel beleszeretett egy tizenötéves polgárleánykába.
Hát tudod, a báró most ötvenötéves, a felesége harmincöt, gondoltad volna ezt?
Átkozottul fiatalnak hinné az ember, ha úgy megpillantja.
És ördöngősen szép.
Nem?
Hedry elszédült az izgalomtól.
- Az utóbbi időben sokat szédülök - mondta és belekapaszkodott a helyettes karjába.
- Neuraszténia.
Vagy nikotinmérgezés.
Citromkura.
Hogy a vért felhigítsa.
Jobban vagy?
- Igen.
- No hát, elmesélte Gotthard, hogy ő akkor nagyon sokat küzködött.
Ezelőtt husz esztendővel.
Hát igen, úgy élt ott Berlinben, a kis Magda volt a szeretője .
Legalább úgy hiszem.
Együtt éltek diákosan.
- Mondta? - kérdezte Hedry szinte kétségbeesve.
- Nem mondta, de nem lehet máskép, csak neked mondom én is.
Berlinben két esztendeig kínlódott; aztán visszajött haza, a Dunántúlra, ügyvédi irodát nyitott, átkozottul letörve, fáradtan a berlini nyomorgás után, de nem mondott le Mária Magdalénáról.
- Biztosan tudod, hogy ez a Mária Magdaléna és Magda báróné egy és ugyanaz a személy?
- No kérlek, átkozott véletlen volna, ha nem volna ugyanaz.
Igaz, hogy Gotthard egyszer csak gazdag menyasszonyról kezdett legendákat mesélni, de én valami rejtélyt gyanítok itt.
Nem értem a dolgot.
Mária Magdaléna, a kis diákszerető , olcsó, csinos kis szerető, aztán Mária Magdaléna, a milliomos menyasszony.
Ez nagyon gyanus metamorfozis.
És ez az átváltozás megtörtént, mialatt Gotthard velem napról-napra ott borozgatott a Három varjú ivójában.
Nem rejtelmes ez ?
Ezért vagyok én itt Gotthardnak oly átkozottul kellemetlen.
Hedry felpillantott.
A lakása előtt álltak és csodálkozva bámulták egymást.
A helyettes azon csodálkozott, hogy Hedry megdermedten, szinte eszelős rémülettel nézi őt.
- Rosszul vagy, főügyész úr? - kérdezte aggodalommal.
- Olcsó kis diákszerető? - kérdezte amaz öntudatlanul.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE