Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Surányi Miklós
Az örvény
Keletkezés ideje
1924
Fejezet
20
Bekezdés
1133
Mondat
2415
Szó
16193
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IX.
Hedry kezét nyujtotta a főügyészhelyettesnek.
Amaz könnyedén megkérdezte.
- Nincs egy félórád az én számomra?
Hedry megijedt.
- Mikor?
- Most.
- Nagyon fáradt vagyok.
- Pardon, csak, ha nem vagyok alkalmatlan.
- Kérlek, kérlek, azaz, hogy talán holnap...
Hedrynek eszébe jutott, hogy ő Magda telefonját várja.
A helyettes bizalmaskodva nevetett.
- Pardon, értem.
Nem alkalmatlankodom, most jut eszembe, hogy te legényember vagy és néha előfordul, hehe... átkozott szamár vagyok.
Hedry elpirult.
- Csak el akartam valamit mesélni - csevegett a helyettes.
- Furcsa esetem volt ma.
Rejtélyes, ördöngősen titokzatos.
És ami a legborzasztóbb, olyan titokról van szó, amelyet soha az életben nem fogunk megfejteni.
És ott, a bástyafalba vágott meredek utcán, a kapu előtt beszélgettek.
- Egy hajóscsapszékben nagy verekedés volt az éjjel...
- Gyakran megesik.
- Igen, igen, de ez ördöngősen érdekes.
Várj csak egy pillanatig... magad is belátod, hogy nem hiába izgat ez a mindennapi eset...
Valahogyan üldöz engem ez a Gotthard név...
Az ügyész egyszerre megdöbbent.
- Hogy kerül bele az ő neve?
- Várj csak, várj csak, majd csak sorjában.
Hát nagy verekedés volt.
Egy idegen embert megszurkáltak.
Azaz, hogy egészen előlről kezdjem, hát így történt az eset.
A korcsmában három ember iddogált.
Két hajómunkás és egy idegen.
Az idegen csendesen ült egy sarokban, ujságot olvasott és szívta a pipáját.
Hedry nem bírt az izgatottságával.
- Hamar, a tárgyra.
Mi köze ehhez a bárónak?
- Türelem - intette a helyettes.
- Az esetet nem lehet megérteni, ha nem ismeri az ember a részleteket.
- No...
- Nos hát az idegen pipázott.
Hosszú, csontos, erőteljes, öreg fickó.
Lehet hatvanéves, vagy még annál is több.
Nem szólt senkihez, szerényen, szépen , csendesen pipázgatott.
Egyszerre csak a két hajómunkás felugrott, az idegen elé toppant és egyikük elkiáltotta magát: Szemtelen, öreg lator, vén gyermekrontó , te voltál a cukros bácsi... hej, most leszámolunk!
Az idegen meglepetten felnézett és tiltakozott a gyanusítás ellen.
Ezt már a korcsmárostól tudom, aki egyetlen tanúja volt a verekedésnek.
A korcsmáros előadása szerint a hajómunkások nekiestek az öregnek és agyba-főbe verték.
Az sem engedte magát , székkel védekezett és óriási erővel hadakozott.
Le is gyűrte volna támadóit, ha az egyik munkásnak nem sikerül az öreg háta mögé kerülni... nos, hogy rövid legyek... hátúlról markolatig döfte bele kését.
- Meghalt az öreg? - kérdezte Hedry, épen csak, hogy kérdezzen valamit.
- Akkor még élt, sőt még néhány órával később is élt, úgy hogy a vizsgálóbíró ki tudta hallgatni a szerencsétlent.
Magam is elmentem a poliklinikára, ahova a mentők beszállították.
Látszott, hogy veszve van, sietni kellett a kihallgatásával.
- De hogy kerül ebbe a báró? - kérdezte Hedry palástolhatatlan izgalommal.
- Most jön a dolog titokzatos része.
- Siess! - könyörgött a főügyész.
- Nos, az idegen jegyzőkönyvbe diktálta, hogy ő nemrég jött Amerikából.
- Magyar volt?
- Német.
- Foglalkozása?
- Vállalkozó.
Petróleum, benzin, Pennsylvánia, Michigan-tó... ilyeneket beszélt összefüggéstelenül, lázban, deliriumban.
Tizenhat esztendővel ezelőtt vándorolt ki Amerikába.
- Azelőtt mi volt?
- Nem lehetett belőle kivenni.
Folyton azt hajtogatta, hogy támadóit nem ismerte .
Erővel kötöttek bele.
Nem tudja, miért nevezték cukrosbácsinak.
- Valami gyermekrontás...
- Tagadja.
- És a tettesek?
- Elmenekültek.
Mire a rendőrség és a mentők a helyszínre értek, azok elinaltak...
A korcsmáros nem ismeri őket.
Egyiket sem látta sohasem.
- Nos?
- Nos, a haldokló, szörnyű vergődésében, egyre csak azt hajtogatta: bérgyilkosok voltak.
Belém kötöttek.
Ártatlan vagyok.
Aztán véres, habzó ajkával azt hörögte : Gotthard Ervin... jaj, a gazember, báró úr, gyilkosság, bérgyilkosság...
Aztán meghalt.
- Talán Gotthard alkalmazottja volt?
- Nem.
Azt már kinyomoztuk.
- Tegnap volt?
- Tegnap éjjel.
- A báró?
- A bárót felkértük, nézze meg a holttestet.
- Megnézte?
- Meg.
Sohasem ismerte.
Titok, titok, átkozott titok.
A főügyész homlokát kiverte a veríték.
Amaz pedig egyre hajtogatta:
- Titok, rejtelem, pokolian érdekes.
Majd hozzátette:
- A halottat kikutattuk.
Egy sor írást sem találtunk nála.
- Pénzt?
- Azt sem.
- Rablógyilkosság.
- Nem.
Aranyóra, aranylánc fityegett a potrohán.
Azt érintetlenül hagyták.
- A gyilkosoknak nincs nyomuk?
- Semmi.
- Kutassatok tovább.
- Természetesen.
De semmi kilátás.
Titok.
Hedry agyában pár pillanat alatt végigviharzott a szörnyű gyanú.
A megölt ember Dornbach báró inasa volt.
Hazajött Amerikából és meg akarta zsarolni a bárót.
A báró eltétette láb alól.
Megborzongott.
Szegény Magda!
Ezzel az emberrel akarja ő felvenni a harcot.
Szent Isten, mi lesz ennek a vége?
Némán, mozdulatlanul, verejtékezve állt a kapuban.
- No, szervusz, álmos vagyok...
- Mit szólsz az esethez?
- Semmit.
Mindennapi affaire.
- De miért emlegette Gotthardot?
- Lehet, hogy valaki a báróhoz küldte Amerikából.
Az volt az egyetlen név , amelyet tudott.
A helyettes felhúzta a szemöldökét.
- Ez lehetséges...
- Kár, hogy az iratait is elrabolták...
- Zseniális ember vagy Kálmán - lelkendezett a helyettes.
- Átkozottul zseniális .
Persze, hogy ez a magyarázat.
Be is szüntetem a vizsgálatot.
Szervusz, jó éjszakát, méltóságos uram.
Hedry gépiesen kezet fogott.
Vacogott a foga és magában rettenetes félelmet és undorodást érzett.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE