13
A málna elérett, augusztus volt, és Hanika most már hétszámra nálam ült és varrt .
Menyasszony volt a szegény kis szeplőkirályné, ahogy Csaba öcsém csúfolta , ajánlásra, arckép után kérte meg a Lipi szenzáltól, a családfőtől egy pozsonyi órás , Feinsilber úr.
Hanika hát eljegyzésre készült, várt, lihegett, szinte fűlt a belső eltitkolt, boldog izgalomtól, és lelkendezve, valami képzelt jóságokért, hálásan , szenvedélyes odaadással varrta olcsón, gyönyörűn, művészettel az én ruháimat.
Már akkor az ősz elé indultunk, várt események, remélt nagy változások, küzdések , diadal elébe.
Jenő egészen beásta magát a dolgai közé; néha alig lehetett szólni hozzá egész nap : volt úgy, hogy már Pityut is kiküldte, mikor az irodába kéredzkedett.
Pedig néha meglestem; nem is dolgozott mindig, hanem járkált fel-alá a szobában órákon keresztül.
Olyan sok minden összejött akkor.
Csaba főhadnagy volt lenn valahol Temesben , nyakra-főre csinálta az adósságot; Jenőt zaklatták érte.
Azt felelte, már csak három hónap választja el a nagykorúságtól, akkor minden rendeződik.
Nekünk most a magunk ügyében kellett dolgozni.
Olyan nagyon számítottunk grószira, az ő szorosabb és régibb összeköttetéseire a vidéken, de ő éppen akkor ágynak esett.
Régebben betegeskedett már, titkolta, nem engedett orvost magához; most végre Jakobi bácsi elszomorkodva jelezte, hogy alighanem gyomorrákja van.
És mi nem, nem akartunk ezen törődni, jajgatni most, hisz annyi volt a gondunk.
Nekem diktált néhány levelet Jenő - Ábris bátyámnak és Piroska férjének, anyám sógorának -, még az öreg Tyukody bácsinak is, akinek a két hóbortos vénleánya volt.
Másoknak ő maga írt, Kendyt, a volt kliensét és a fiatalabb Kehidayt maga kereste fel.
Egyelőre csak csínján, többet beszélve a főhercegfogadásról, mint a mi dolgunkról; de a közel rokonokkal bizalmasan közöltünk mindent.
Néhol, vigyázva, tudom, hogy olyanfélét is sejteni engedett Jenő : hogy nem lesz azért minden az uradalom füttyszava szerint abban a megyei kormányzatban, ha ő egyszer végképp kikerül a gróf hatásköréből.
De ezzel a kortesfogással nagyon óvatosnak kellett lenni, mert Scherer inspektorok egyre leskedtek, szimatoltak utánunk.
Besúgtak -e vajon a vén árulkodónak valami ilyen beszédet?
Valami parcellázott földek eladása ügyében - amit Jenő csinált egyre irkált a nyakára, és küldözte az Imre fiát.
Hogy őneki aratás utánra rendbe kell lennie a számadással!
Jenő végre a grófnak írt, és persze szó nélkül megkapta a haladékot .
Tudtam volna, csak egyszer mosolyogva nézni erre a hosszú Imrére, ha nem is úgy, de legalább a hiúságot legyezgetőn!
De könnyen engedett volna a nagy hivatalos tartózkodásból, családi feszültségből!
Hanem, akárki másra inkább; úgy gyűlöltem ezt a konok, német parasztfiút - mert olyan volt - a nyers ridegségbe és néha sértő illetlenségbe is oly rosszul palástolt bárdolatlan áhítozásával.
Csak egy intés kellett volna neki.
Az idő úgy sietett.
A Sándorka öcsém első miséjére sem tudtunk átjutni a szomszéd , püspöki városba, Klári mama egyedül ment.
Gyönyörű fiatal pap volt, szelíden és fehéren állt az oltárnál, mint Isten báránya, reszketett, és felemelte a megszentelt ostyát.
Ájultan esett össze úrfelmutatás után.
" Idegbajos - mondták a doktorok -, gyógyulnia kell !"
- Pedig jelölve volt másodtitkárnak a püspöki rezidenciába.
Mennyi zavaró, összevissza esemény!
Árverésre került Telegd csakugyan, sokkal hamarabb, mintsem szerettük volna.
És Tabódy Endre váltotta magához, Béltekyné, a nagynénje hozta nekem nagy sebbel-lobbal a furcsa újságot.
Házas volt már akkor, a kis Pongrácz Anna volt a felesége, akit abban az évben mutattak be a megyebálon , mikor én férjhez mentem; akkor helyes kis bogárszemű, gömbölyű libácska volt.
Hát Tabódy Endre az új földesúr, a Szinyér menti birtokosok új vezére!
Azoktól kívánt legtöbb áldozatot a leendő vízszabályozás - amit a gróf kedvéért csinált a megyei kormány: Jolsvay meg az én uram majd -, bárhogy is, kötelezve lesznek keresztülvinni .
De hisz Tabódy maga nincs eladósodva - a feleségével is kapott -, és így tizenöt-húsz év alatt hatszorosan térülhet meg az a költség!
Vajon, vajon, hogy fog viselkedni az uram ügyében?
Mert érezhető volt azért egy lassanként összeálló ellenzékiség is már.
A Tótfalussyak, az Ecsedyek, a nagyhangú Berey Gábor és Széchy, az anyám régi udvarlója.
Valaki már olyanformát is említett, hogy ő volna az emberük az alispánságra.
De a mi táborunk is erősen együtt volt.
Szeptember végén bizalmas vacsorát adtunk, de nagyon fényeset, impozánsat.
Az új főispánékon kívül bejött és összejött mindenki , aki hozzánk tartotta magát, rokonok, barátok és érdekfelek.
Ábris bátyánk akkor először közeledett a családhoz újra, sokévi haragoskodás után.
Tüntető szívességgel fogadtuk.
És itt voltak Hiripyék is - a falusi rokon család -, akiknél leánykoromban jártam utoljára a holdfényben, a jegenyék alatt.
Hogy megforgatják az embert az évek, más álmok, célok, színváltozások!
A bácsi most képviselő volt, a kerületében sokat jelentett nekünk.
Meghíva, de alig remélve megérkezett, szinte tálalás előtt már, a hatalmas Kendy Péter kocsija is.
Ő volt az egyetlen a megyében, akit a gróf meghívott a készülő főhercegi vadászatra.
De jól sejtette, hogy titokban a Jenő műve volt ez is.
Kicsit feszeskedő, bizalmatlan és hűvös volt eleinte a hangulat a virágos, ezüsttől ragyogó asztal fölött.
Az összeszokott, pletykás, hamiskodó városi asszonyok helyett most csak két-három korosabb néni vagy furcsán, szinte a mellőzéstől féltükben gőgös falusi menyecske volt itt - elszokott, távolodott rokonok.
A férfiak is kertelve kerülgették az "ügyet ", a nemesi bandérium kérdése sehogy se akart kiigazodni .
Családi politikából, részben bizalomból, elismerésből is már, készek voltak tolni az uram szekerét a megyénél, de hogy éppen ők járjanak a gróf kezére most, amikor legjobb alkalom volna tüntetően éreztetni az ősi háromszáz éves ellenkezést!
A Szinyéryek birtokszerző őse is így tányérnyalóskodott a német körül - sok császári cseléd, sok sunyi labanc -, úgy harácsolták össze a megye harmadát, osztályos atyafiak, máig is öt-hatszáz holdon küszködő vagy leszegényedett nemesek igaz vagy képzelt jussát.
" De legalább függetlenek voltunk mindig.
Eb ura !"
Az asszonyokat próbáltam szórakoztatni, és csak fél füllel figyelhettem - csudálva és elismerőn -, milyen ügyesen tereli át Jenő a szót, az ingerültséget az országos kormányra.
Tisza Kálmánt meg a többit szidni vagy pártolni, ebben inkább megegyeztek , összetaláltak vagy feltódultak a hangulatok.
A két vármegyei hajdú, akiket Melanie rendelt át, bontogatni kezdte a pezsgőket.
Éjféltájban a szalonba mentem át a nőkkel.
Odabenn az urak már hangosak voltak, egyre sűrűsödött a dohányfüst, élénkebb lett a vita.
Már sokan beszéltek egyszerre és összevissza heves gesztusokkal el-eltérve a tárgytól, és ki-ki a szomszédját próbálta kapacitálni.
Egy idő múlva benéztem egy percre az ajtón, mikor feketekávés tálcát vitt be a lány.
Ábris bátyám szinte ordítva szónokolt már a fojtó füstfellegben, szidta a jobbágyfelszabadítást, és a karcsú üvegpoharat úgy verdeste az asztallaphoz, hogy összeroppant, és szétmállott a kezében.
" Én nem csaltam, nem loptam soha !" - ismételgette Kendy Péter sírásba csukló hangon, pedig senki sem mondott neki ellent.
" Isten a tanúm, ujjal se nyúltam akarva a máséhoz!
Nem hazudok, pajtás!
Mert volt úgy, hogy elmentem a más ember tagja mellett aratás után, mikor keresztben állt az élet.
Leszálltam a szekérbül, és kihúztam négy-öt szál búzát, hogy meglássam, milyen volt arra a termés.
Ennyi volt az én lopásom életemben.
Ugyi, ez még megjárja ?"
Az egyik Kehiday átölelve tartotta a Galgóczy fiú nyakát, a vállára borult, úgy fogadkozott: "Soha én téged, pajtás , soha !"
- Jenőre néztem.
A józanság lehangoltságával ült a helyén, mint rendesen ilyenkor, tanácstalanul, fáradtan, majdnem szégyenkezve.
És ebben a percben hasított belém először világosan ez a gondolat: "Milyen idegen ezek közt, mennyire nem való ide!
Ahová behurcoltam !"
Melanie kocsija előállt, Piroska nénémet meg a másik két asszonyt elszállásoltam a vendéghálóban.
Szürkült már a reggel, mikor még egyszer, holtfáradtan megálltam az ebédlő küszöbén.
Már csak Hiripy bácsi ült ott nagyon komolyan és meredten , hallgatva; az asztal másik végén még ketten voltak a félhomályban; hátradőlve a székben, lepittyedt szájjal, lógó fejjel szundikáltak.
Az egyik halkan horkolt; ez Gencsy Tibor volt, a másik Galgóczy.
Már kialudt minden lámpa, a virágok szétzilálva és lekonyultan, halottan hevertek a borfoltos, szivarmocskos abroszon.
Jenő lassan , szelíd-szomorúan cirógatta ölében Sport, a barna foltos vizsla fejét.
Hetek voltak még hátra, és én készülődésbe, ruhaügybe, apróságon való, nagy, heves lelkendezésbe öltem azt a nyomasztó bizonytalanságérzést, feszült aggodalmat, ami eltöltött, és halálos idegessé tett.
Leginkább az a gondolat kínozott, hogy nem tudhatom meg biztosra mindenki szándékát, igaz véleményét; hogy nem lehetek jelen mindenütt, ahol a választásról beszélnek, ahol a hangulatok irányítódnak, véletlen érdekek újra-újra összeverődnek.
És hogy láttam az uramon, mennyire komoly, szinte létkérdés neki ez a dolog.
Mintha mindent erre a kockára tett volna fel.
Az irodába sokszor láttam ki-be járni Lipi zsidót, az ügynököt, és tudtam, hogy pénzdologról van szó; sürgős kölcsönről, ha uzsorára is.
Már tisztában voltam, hogy Jenőnek semmi készpénze nincs a választási és egyéb költségekre.
Nem lehetett sokról szó pedig!
Néhány nagyobb vacsora, egy társas ebéd; pár utazás idáig, az én ruháim ( egyet mégis Gáchtól kaptam ), egy kis reprezentálás a királynapok idején!
Úgy látszik, ennyi pénz sem volt kéznél.
- Jenő, lelkem, akarom, hogy megmondd őszintén nekem!
Valami nem megy jól?
- Dehogy, fiam!
Sőt... azt hiszem!
Jolsvay zártkörű tanácskozásra hívta a bizottsági tagokat, hogy az ellentétek kiegyenlítődjenek.
Azt hiszem, így majd tisztázódik a helyzet, a mi javunkra.
Minden arra mutat.
- De... valami bánt téged mégis.
Ne tagadd, láttam, hogy levél jött az öregeidtől.
- Hát az jött!
Semmi különös!
- Azt hiszem, el is dobtam már.
- Mit írnak?
Mi hatott rád?
Ha nem mondod meg rögtön, azt fogom hinni, hogy rólam van benne szó.
Valami rossz!
Hogy megrágalmaznak Schererék!
- Magda!
De hogy jut ilyen eszedbe?
Miért, mivel, hisz semmi okuk?
- Hát akkor mutasd meg az apád levelét.
Nem tűröm, hogy titkolózz komoly dolgokban.
A feleséged vagyok.
Némán tette elébem a kassai levelet.
Nem csalódtam!
Válasz volt Jenőnek, ki úgy látszik, valami nagyobb összeget kért kölcsön.
Mintha háromezer forintról lett volna szó!
De miért ilyen sokat?
Megtagadta az öreg, kérlelhetetlenül, kemény, szigorú dorgálásokkal.
Feddette, hogy térjen eszére, ha ugyan még nem késő, hagyja abba a nagyzoló fényűzést, dolgozzék - mint ő -, gyűjtsön öregkorára, és gondoljon a gyerekére.
Hogy lám, előre tudta ő, mire fog vezetni a nagyravágyás és uraskodás , figyelmeztette elégszer, nem vethet a szemére semmit; lám, ide sodorta az a léha környezet, melyben él, és amelynek züllöttsége átragadt rá.
Itt engem értett, lám, és a családomat!
És az ilyen utálatos, utálatos szófortyogással intézi el az egyetlen fia életbe való, komoly dolgát.
Hát apa az ilyen?
- Édesanyám biztosan nem is sejt a dologról! - mondta Jenő halkan.
- Hát írjunk neki!
Őszintén!
- Nem, azt nem akarom.
Meg ne próbáld, Magda!
Ő úgysem tehetne semmit, a vagyon apámé!
Csak felzaklatnók.
- De mi lesz veled, Jenő?
Mondd igazán, segíthetsz magadon?
Nincs nagyobb baj?
Hisz valakitől lehetne... váltót!
- Semmiképp!
Erről szó sem lehet most választás előtt.
Azután majd... mindenesetre ... és akkor az könnyen is megy, mondja Lipi.
Mint alispánnak, a vízrendezés vezetőjének akármennyit szerezhet; és akkor egyéb források is nyílnak hirtelen, addig is, míg magam rendbe szedődöm.
Hisz gyerekség az egész, rövid idő kérdése.
- Odáig ad annyit Lipi, amennyi éppen pillanatnyira kell.
Egy ilyen zsidó többet ér , látod, mint a legközelebbije az embernek!
Pityu rohant be, nagy papírsárkányt tartva szét magasra emelt vézna kis karján.
A rojtos farok zizegve húzódott utána a küszöbön.
- Nézzed, apa, mit csinált nekem a Mitru hentes!
Mikor szél van, akkor ez felmegy ám , az égig.
Csak most nincs szél, várni kell.
Addig ide teszem a te asztalod mögé, a sarokba, mert te tudsz rá vigyázni, apa!
- Gyere ide, gyere, drága kis jószágom!
Ölelj meg hát, nagyon!
Én vigyázok, hogyne !
Amíg szél nem jön!
Apád lesz a sárkánylovag!