Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lovik Károly
Az arany polgár : Regény
Keletkezés ideje
1908
Fejezet
23
Bekezdés
1251
Mondat
2761
Szó
29477
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XX.
Egy barátságos téli estén - ahogy a régi regényirók mondanák - különös dolgokat látunk a Bauernebel-házban és pedig az arany polgár lakásában történni.
Az ebédlőben hárman vannak együtt: Tilda, Bulcsu mester és Pető, aki rejtelmes női ruhában áll a tükör előtt.
Ez a titokzatos ruha nem más, mint egy sárga dominó, amilyent annakidején nagy előszeretettel viseltek az álarcosbálokba járó hölgyek.
Mig Pető bizonyos megelégedéssel szemlélgette magát a tükörben, Tilda és a zenész egy sarokban ültek és beszélgettek, közben-közben segitségére menve a jogásznak, aki a ruhakapcsokkal nehezen jött tisztába.
- Mondja, Bulcsu, - szólt a leány a Nero szerzőjéhez, - mit tenne maga, ha egy hölgy arra kérné, hogy vágassa le a kecskeszakállát?
- Nekem nincs kecskeszakállam.
- De ha volna?
- Természetesen rögtön levágatnám, - felelte a zenész habozás nélkül.
Tilda elgondolkodott.
- Persze, ezt könnyü mondani, - szólt aztán, - mert önnek nincs kecskeszakálla.
Ha lenne, esetleg meggondolná a dolgot.
Mert a dolgot nemcsak a szakáll, de a hozzá füződő tradiciók teszik.
Vannak családok, ahol a kecskeszakállviselet évszázados hagyomány s igy az illetőknek nehéz tőle megválniok.
Bulcsu meg volt sértve.
- Kérem, - mondotta határozottan, - a zenészeknél is tradició a hosszu haj, akár a Sámsonoknál.
Ettől megválniok éppoly nehéz, mint a katonáknak az egyenruhától, a papnak a reverendától.
Én azonban, ha felszólitanak rá, szivesen meghozom ezt az áldozatot, sőt megteszem azt akkor is, ha senkise kivánja tőlem.
És ezzel a Nero szerzője gyors mozdulattal vette ki Tilda munkakosarából a pamutvágó ollót és mielőtt megakadályozhatták volna, két nyisszantással lenyeste lobogó hajdisze nagy részét.
- Tessék! - mondotta olyan vitézül, ahogy Dugonics Titusz dörögte volt a töröknek azt, hogy: "Gyere, öreg !"
Pető visszafordult a tükörtől.
- Meg vagy őrülve? - kérdezte nyugodtan, aztán ujra a kapcsokhoz tért vissza.
A leány csodálkozva nézett a Nero szerzőjére.
Szegény Bulcsu, alaposan el volt csufitva; félig levágott hajzatával inkább megtépázott kakashoz, mint komoly zeneszerzőhöz hasonlitott.
De Tilda e pillanatban nem azt nézte, tisztelője mennyit vesztett külsőségekben, hanem azt, hogy mennyit nyert az lelkiekben.
Hiszen, ha nem is cselekedett rendkivülit, az ifju mégis csak áldozatot hozott érte, oly áldozatot , aminőre Quastl ur sohase lett volna képes.
- Maga mégis jó fiu, - mondotta Tilda halkan.
A zenész boldogan egyenesedett ki.
- Akarja, hogy levágjam az egyik fülemet? - kérdezte tőle telhető hevességgel.
- Feleljen: akarja?
- Az istenért! - sikoltott fel a leány.
- Legyen esze!
Tegye le azt az ollót!
Bulcsu szerényen mosolygott.
- Mi az egy fél fül?
Semmi!
Savonarola annakidején mukkanás nélkül égette el a fél karját.
A zenész láthatólag összetévesztette Savonarolát Mucius Scaevolaval, de ez mindegy volt, a hatás nem maradt el és Tilda megdöbbenve, szinte tisztelettel nézett fel a Nero szerzőjére.
Egy percig csend volt a szobában, az a néma, titokzatos csend , amelyben hirtelen addig rejtett érzelmek sarjadnak ki a lélekből, aztán Pető fordult Tildához:
- Ezek a kapcsok sehogysem fogadnak szót, - mondta, prózai hangon szakitva meg a beszélő némaságot, - kérem, adjon talán egy biztositótűt.
Tilda felkelt s átment a másik szobába tűt keresni.
Mikor az ajtóhoz ért, a leány önkéntelenül végigsimitotta homlokát.
- Te Bulcsu, - szólt a jogász a zenész mellé telepedve, - meg kell vallanom, hogy egész jól csinálod a dolgodat.
- Kérlek, - szerénykedett a fagottművész.
- No, no.
Ennyit tulajdonképp nem is tételeztem volna fel rólad.
Nemsokára itt az ideje, hogy a magad szárnyára bocsássalak.
Mert, ha ez a leány nem szeret téged , akkor egész életemben sárga dominóban járok.
- Pető!
- Én értek az ilyesmihez és láttam azt a pillantást, amit rád vetett, amikor azt kérdezted, levágjad -e a fél füledet?
Tehát csak üsd a vasat, megérdemled, hogy boldog légy és két füled legyen.
- Te jó barátom, te! - tört ki a zenészből a lelkesedés.
- Remélem, hogy te is megérdemled!
- A fülemet illetőleg elég nyugodt vagyok, - felelte Pető, aki közben a legyezőjét próbálgatta, - de egyébként nem vagyok tisztában magammal.
Tegnap is találkoztam " vele" és őnagysága nem a legmelegebben viszonozta üdvözlésemet.
Bulcsu mosolygott magában.
- Oh, ne félj, - nyugtatta meg komoly ábrázattal barátját, - a te ügyed nem kerül kátyuba.
Vannak jó szellemek, - tette hozzá szerényen, - akik őrködnek lépteink felett.
Tilda visszatért a biztositótűvel és igy aztán Pető végre elkészült az öltözködéssel .
Az ifju még egyszer odaállt a tükörhöz és megelégedetten jelentette ki:
- Zenész legyek, ha Quastl ur nem vall ma nekem szerelmet!
Tényleg: az ifju oly előkelő és tiszteletreméltó volt sárga dominójában, hogy a hatást még kissé nagy és kissé piros kezei se tudták lerontani.
- Akkor hát menjünk! - inditványozta Bulcsu és az ifjak utrakeltek.
- Nehogy rosszat halljak magáról, - szólt Tilda a fagottművészhez és megszoritotta a Nero szerzőjének kezét.
Pár perc mulva a két jó barát már a Régi Lövölde fenyőgallyakkal diszitett termében volt, ujabb néhány perc mulva ráakadtak Quastl urra, aki bizonyos megilletődöttséggel szorongatott balkezében egy oleandervirágot és ujabb pár perc mulva a magyar Justinianus már tüneményes komolysággal magyarázta hölgyének a római perjog alapelveit.
- Tudja -e ön, kisasszony, mi az az actio libera in causa? - kérdezte néhány "séta jobbra" után szellemesen.
- Oh, igen, - felelte vékony hangon a jogász, aki konyitott egy kissé ehhez a tárgyhoz, - ez azt jelenti, hogy a tettes beszámithatatlan állapotban jogsértő eredményt idéz elő, de ez a magatartása beszámitható állapotban történt elhatározásra vezethető vissza.
- Nagyszerü!
Fulmináns!
Önnek ily nagy jogismeretei vannak? - csodálkozott Quastl ur.
- Szeretek joggal foglalkozni, - szerénykedett a sárga dominó.
- És épp ezért kivántam önnel, a hires tudóssal is megismerkedni.
De - nem adná nekem az oleandervirágját?
- Oh, szivesen.
Valóban, meg kell mondanom, hogy ily müvelt hölggyel még nem hozott össze utam.
Talán azt is tudja, mi az actio quanti minoris?
- Hogyne, - darált Pető, - ez egy olyan kereset, amelyet a vevő indit az eladó ellen s amelyben az áru hiányos voltára hivatkozva, a vételár aránylagos leszállitására törekszik.
- Fenomenális!
Ön a női Verbőczy, - szólt a fiskális.
- Ön lekötelez, uram.
Azonban, nem mennénk vacsorázni?
Quastl urat ez a közbevető mondat kissé lehütötte, de miután gavallér volt, a karját nyujtotta és az étterembe vezette hölgyét.
- Mit parancsolnak az uraságok? - kérdezte a sólyomként lecsapó pincér.
- Vaddisznófejet mártással! - inditványozta a jogi dolgokban annyira járatos Bellaria kisasszony és aztán könnyedén felsóhajtott.
- Vaddisznófej mártással? - döbbent meg magában a takarékos fiskális.
- Hiszen ez az étlap legdrágább fogása!
Mintha egy borjuszelet nem éppugy tenné meg s hozzá nem lenne táplálóbb!
De már késő volt.
A pincér előkelő kézmozdulattal hozta el a vaddisznót és letette a sárga dominó elé, aki alapos étvággyal látott neki a ritka csemegének.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE