XVI.
A zenész szokása szerint el volt szontyolodva.
- No, te ugyan szépen képviseled érdekeimet, - mondotta kesernyésen.
- Egész délután Jozefinnal beszélgetsz, szavalsz és az én ügyem kátyuban reked.
- Hadd el, - szólt pajtása vállára csapva.
- Biztos remény van, hogy lesz még szőlő , sőt lágy kenyér is.
Érdekeidet szivemen viselem és ha Isten megsegit, diadalra is viszem.
Bulcsu orra nem lett rövidebb e vigasztól.
- De vajjon hogy és mikor? - kérdezte zordonan.
A jogász eddig nem közölte volt a barátjával beszélgetését az omnibuszon.
Még várni akart, hogy a dolgok jobban kifejlődjenek.
Most azonban, hogy örömében osztályosa legyen, ugy vélte, illik Bulcsut is kissé felvillanyozni s ezért nagylelküen beavatta őt titkába.
- Ám hallgass rám, - kezdte el titokzatosan, - és aztán itéld meg, helyes nyomon járok -e?
De ne szólj ellent, mig be nem fejeztem.
- Ugy lesz, ahogy parancsolod.
- Tehát, tervem kiindulópontja az, hogy: a Bauernebelek mind önfejü, a saját utaikon haladó emberek, akiket valamire rábeszélni nem lehet.
Nekik mindenről megvan a maguk nézete s ez a véleményük rendszerint ellentétben van az általános felfogásokkal .
Ilyen az öreg Bauernebel koponyája, ilyen a Jozefiné, ilyen a Tildáé is.
Reájuk hatni egy aranyszáju János sem tudna.
Demoszteneszről nem is beszélve.
Hogyan tudnám hát én Tildát valamire persvadeálni?
- No, ez csinos vigasz, - vetette közbe a Nero szerzője.
- Csak lassan, barátom.
Arra, hogy az ilyen embereket valami véleményre birjuk, van más fegyver is.
És ez a ravaszság.
És a ravaszságon kivül: az ellentmondás.
Ha én valamiről egy Bauernebelnek azt jelentem ki, miszerint az fehér, az igazi Bauernebel lelki tulajdonságainál fogva azt fogja felelni: "Nem igaz.
Ez fekete."
Érted?
- Egy kukkot sem, - felelte Bulcsu megrémülve a logikai fejtegetések láncaitól.
- Tehát példákkal fogom a dolgot megvilágitani.
Ha én rólad azt fogom mondani egy Bauernebelnek, hogy te a világ legderekabb embere vagy, az arany polgár azt fogja kijelenteni: "Ez a Bulcsu a mérsékelt földöv leghaszontalanabb frátere."
De ha én helyezkedem rá arra az álláspontra, hogy Bulcsu közönséges pernahajder, akkor Bauernebelék azonnal, csakhogy ellent mondhassanak (mert ez a vérükben van ), ki fogják jelenteni, hogy soha szeretetreméltóbb halandót nem ismertek, mint csekélységedet.
Bulcsu arca kezdett felderülni.
- Teringettét! - felelte.
- Kezdem érteni.
Hisz ez az ellenpont, ahogy mi zenészek mondjuk.
- Igen, ez az ellenpont.
Avagy a contredanse, ahogy mi jogászok mondjuk.
A muzsikus megállt és a földre koppintott botjával.
- Mégis lángész vagy te, Pető! - jelentette ki erélyesen.
- Ilyesmi csak a te agyadban teremhet.
- No már most - folytatta a diák - a helyzet a következő.
Én állandóan rosszakat fogok rólad beszélni Tildának, viszont Quastl urat égre-földre magasztalom.
Amint hogy az részben már meg is történt.
Ha helyesen számitottam, a kisasszony ennek következtében rólad jobb véleménnyel lesz, mint eleddig, Quastl urba vetett bizalma pedig csökken.
És igy is van.
A minap együtt jöttem haza Tildával és kisérletképp kissé befeketitettelek.
Elmondtam, hogy csélcsap vagy, tehetségtelen, pénzért mindenre kapható.
- Oh, nem.
A hatás bekövetkezett.
Tilda, aki eddig rád se nézett, védelmébe vett és azt mondta: "Ha valaki az életében küzd és emellett mégis eszményeket hord a szivében, tiszteletet érdemel."
Majd meg: "Ha Bulcsu nem lenne a röghöz kötve , szegény fiu bizonyára megirta volna már korszakalkotó zenekari művét, a Nerot."
- Ő érdeklődik e munka iránt?
- Tán elmondtál neki róla egyet-mást?
- Igen.
Azt, hogy az első taktus megvan és üstpörgést nyujt, amelyhez a hegedük halk pizzicatoval csatlakoznak.
Kár, - tettem hozzá, - hogy csak egy ütem kész.
- De hisz ez nem igaz.
Az első ütem: vadászkürtök con affetto.
És már az utolsó aktus is megvan.
- Éppen azzal keltettem fel érdeklődését, mert lusta és terméketlen embernek akartalak odaállitani.
És igy lassan belemélyedtünk a beszélgetésbe, én támadtalak , ő védett, mig az omnibusz végre szerencsésen kikötött a terézvárosi plébániánál .
Azért tehát ne csüggedj és ha a dolog igy fejlődik tovább, ugy a szénád rendbe jöhet.
Bulcsuból kitört a rég elfojtott lelkesedés.
- Pető! - kiáltott fel elragadtatással.
- Nagyszerü fiu vagy!
Karonfogta barátját és boldogan hurcolta el sétálni, azt se tudta, merre.
Csak mentek, mentek, a zenész össze-vissza fecsegett mindenféléről, dicsőségről , G-kulcsról, ellenpontról, üdvösségről, mig egyszerre észrevették, hogy a Paskál-malomnál vannak.
Szomoru hely ez, egy ócska csárda, tehénólak és káposztáskertek közé ékelve, de Bulcsuban még ez is szép gondolatokat ébresztett , mert igy szólt a jogászhoz:
- Pető, tudod -e, mi a szerelem?
Az eszményi, a tisztult szerelem?
- Ugy rémlik, tudom, - felelte a jogász, akinek most jutott eszébe, hogy éppen eleget sétált már ma.
- Te szerelmes vagy? - kérdezte Bulcsu csodálkozva.
- Hogy az ördögbe ne? - méltatlankodott a diák.
- Azt hiszed, kizárólag a te kedvedért találták fel ezt a portékát?
A Nero szerzője egy ideig gondolkodott, aztán hirtelen a homlokára csapott.
Eszébe jutott, milyen lelkes szavalások közt kisérte volt haza barátja a szép özvegyet.
- Jozefinbe? - szaladt ki Bulcsu száján a szó.
Pető nem akart érzelegni barátja előtt, aki benne eddig a józan, hidegen cselekvő férfit tanulta meg ismerni.
Azért röviden végzett az üggyel.
- Igenis, Jozefinbe, - jelentette ki szárazon.
- De most menjünk haza, mert majd leszakad a lábam.
A szerelem végre is nem a járkálásban fejeződik ki.
Ha ez igy lenne, akkor Rómeó levélhordó volt, ami pedig, köztudomásulag, nem felel meg a valóságnak.