XIII.
Pár nap mulva történt, hogy Pető, aki Bauernebellel az ügyek fordulása révén gyakran összejött, pár percre egyedül maradt Tildával.
Az öreg ur a lakatosokat ment ellenőrizni s e rövid időközt a diák megragadta, hogy kissé tájékoztassa magát a fiatal leány érzelmeit illetőleg.
A legcélszerübb kiinduló pontnak e célra Quastl ur szolgált.
- Azt hallom, kisasszony, - kezdte el tehát a diák - hogy a közeli jövőben egy szép családi ünnepélynek leszünk a tanui.
Megengedi, hogy kissé eléje nyuljak az eseménynek és már most szerencsekivánataimat tolmácsoljam?
Tilda futó tekintetet vetett a diákra.
- Mit ért ön családi ünnepély alatt?
- Istenem, mit?
Hát az eljegyzést, az ön mátkaságát Quastl urral.
A leány egy kissé elvörösödött, aztán nyugodtan nézett a fiatalemberre.
- És ha tényleg ugy volna?
- Nem állitottam az ellenkezőjét.
Egy ideig csönd uralkodott az ódon szobában, aztán Tilda szólalt meg:
- Ha nem veszi rossz néven, kérdezek öntől valamit.
- De őszintén feleljen.
Hogyan tetszik önnek az az ur, akiről az előbb beszéltünk?
A jogász egy kis szünetet tartott, aztán szembe nézett Tildával.
- Ad valamit a nézetemre?
- Miután okos embernek tartom, tehát: igen.
Pető tényleg okos ember volt, s azért megállapitotta, hogy ez a legalkalmasabb pillanat, amikor Quastl urat jó alaposan eláztathatja.
Soha többet ilyen kedvező alkalom.
- Nos, tehát, - kezdte el a diák - mindenekelőtt meg kell állapitanom, hogy én Quastl urat csak felületesen ismerem.
A minap találkoztam vele először édesapjánál és akkor husz vagy harminc szót váltottunk egymással.
Azt hiszem, ez nem elegendő alap arra , hogy valaki fölött végleges itéletet mondhassunk.
Tilda száján gunyos mosoly jelent meg.
- Ön, ugy látszik, ki akar térni a válasz elől, - mondotta ajkbiggyesztve.
- Legkevésbbé.
Nekem megvan a magam véleménye Quastl urat illetőleg, nem tudom azonban, vajjon ez a nézet megegyezik -e az általános benyomásokkal?
Egy ember társadalmi megbirálását illetőleg csak a közvélemény összessége dönthet s könnyen meglehet, hogy szerény felfogásom elszigetelten fog állani a többség nézetével szemben.
- És mi ez az ön véleménye?
- Az, hogy olyan ember, aki decemberben szalmakalapot vesz, lehet igen jó üzleti szellem, sőt lehet jó ügyvéd is, de vőlegénynek, vagy éppenséggel amorózónak nem alkalmas.
- Mert könnyen megeshetik, hogy Quastl ur mátkasága egy világos pillanatában következőképpen gondolkodik.
Az okos ember végeredménykép azért házasodik, hogy legyen, aki rendbe tartsa a házát, a konyháját, aki öreg napjaiban ápolja, aki a fehérneműjét számon tartsa és a leszakadt gombjait fölvarrja.
De ha ezt akarom elérni, sokkal bölcsebb, ha rögtön tapasztalt gazdasszonyomat veszem el, semmint egy fiatal kisasszonyt, aki regényeket olvas, a zongorát veri és a korcsolyapályára jár .
És igy megeshetik, hogy Quastl ur önt egy szép napon cserben hagyja és a szakácsnőjét vezeti oltárhoz.
- Ön elfelejt egyet, - szólt haragosan - azt, hogy...
- Azt, hogy ön a vagyonos osztályhoz tartozik.
Ez mindenesetre ok rá, hogy a fiskális ur jobban ragaszkodjék kegyedhez, mint a gazdasszonyához.
Tilda visszanyerte nyugalmát.
Már gyermekkorában uralkodni tudott az idegein és tisztában volt vele, hogy a vitában csak a nyugalom visz előre, azért gyorsan visszasietett sáncai közé.
- Nos, ha igy is van, - felelte csipkekendőjével játszva, - akkor is elsősorban rajtam áll a vásár.
Nekem ez az ur minden egyébtől eltekintve: tetszik, talán éppen azért, mert az egész világ ellene nyilatkozik.
Szeretek a magam utain járni.
Teringettét!
A leány véletlenül elszólta magát.
Persze, hogy azért tetszik neki Quastl, mert a fiskálist illetőleg mindenki - az ellenkező véleményen van.
Tilda nem lett volna igazi Bauernebel, ha pörbe nem akarna szállani az egész világgal.
Mentől inkább iparkodik valaki őt valamiről lebeszélni, annál szilárdabbá fogja tenni elhatározását.
És ő, az okos Pető, még malmára hajtaná a vizet!
A jogász gyorsan köpönyeget forditott.
- Kedves kisasszony, - jelentette ki mosolyogva - meg kell vallanom, hogy ön páratlan lény.
Szivemből gratulálok.
Ön a próbát jelesen állta ki.
Tilda csodálkozva nézett a fiura.
- A legnehezebbet.
Mert az ember a vőlegényének sok mindent megbocsáthat, az ifjukori botlásait, az adósságait, az egykori szerelmeit, csak egyet nem lehet elfelejteni : azt, ha a jegyesünk nevetséges.
Aki ezen tul tudja magát tenni, az bebizonyitotta , hogy igazán szerető sziv és még a siron tul is ragaszkodni fog a szerelméhez .
Tisztázzuk az eszméket.
Quastl ur, bár komoly férfinak látszik, apró szőrszálhasogatásaival mégis nevetséges benyomást tesz.
Novemberben szalmakalapot venni!
Juliusban ujévi gratulációkat vásárolni!
Ki tudná az ilyesmit, - ha fiatal és okos - mosolygás nélkül elnézni?
Ön azonban más fából van faragva, önnek helyén van a szive és ez a sziv önzetlenül, a mellékkörülményekre való tekintet nélkül, ver Quastl urért.
Ön ez ifjunak a lelkét szereti, s ahogy a vőlegényének el tudja nézni, hogy nevetséges, éppugy napirendre tudna térni a fölött, hogy lopott avagy gyilkolt.
És ez, igen tisztelt kisasszony, az igazi, a föld felett lebegő, a tisztult szerelem , amelyre csak kevés halandó hivatott.
Pető befejezte a szónoklatot és - miután már megszokta - nagyot huzott Bauernebel ur tubákos szelencéjéből.
A leány összehuzta a szemöldökét.
- Önnek tehát nincsen kifogása ellene, hogyha Quastl urnak nyujtom a kezemet?
- Én önt nagyrabecsülöm és tisztelem, akár a Garcchusok anyját, - felelte ünnepélyesen az ifju.
- Sőt becsülöm Quastl urat is, mert, aki iránt kegyed hajlandóságot mutat, az feltétlenül derék, kitünő ember kell, hogy legyen.
Mondhatom , öröm lesz, ha közelebbről fogok megismerkedni az ön leendő férjével.
Az ördögöt csak a falra kellett festeni: abban a pillanatban megnyilt az ajtó és Quastl ur, az arany polgárral sulyosbitva, megjelent a küszöbön.
- Szervusz humillimus, - intett kezével az ajtóból a háziur.
- Nagyon jó, hogy itt találom.
Rögtön áttérhetünk a galambokra.
A galambokra!
A jogász hátán végigfutott a hideg.
Hogy gyülölte e derék, szegény állatokat és mégis mennyit kellett velök foglalkoznia!
De hiába.
Halottak nélkül nincsenek harci sikerek.
- Nagyon szivesen, - felelte tehát meghajolva.
- Előbb azonban engedje meg, hogy Quastl urat üdvözöljem és becses egészségéről tudakozódjam.
A fiskális peckesen megbiccentette fejét.
Láthatólag jól esett neki az a tisztelet , amelyet irányában Pető tanusitott.
Komoly, hosszukás fejével, kampó-orrával, vékony lábszárával e pillanatban erősen hasonlitott a tyukketrec kakasához, aki ünnepélyes , sőt szomoru nyugalommal fogadja a körötte csipogó csirkék hódolatát.
A férfiből kevés volt az ügyvédben, petyhüdt arca inkább a tudákos vénasszonyokéra emlékeztetett; ruházata, amely az Alt Wient juttatta észbe, egy puha és kellemeteskedő kor hangulatát terjesztette maga körül.
- Engedje meg kijelentenem, - szólalt meg Quastl ur vékony hangon - hogy üdvözlése kellemesen érint.
És engedje meg, hogy hasonló módon tudakozzam az ön hogyléte iránt.
- Köszönöm kérdését, jól érzem magamat.
Az ügyvéd letette ébenfa-pálcáját és a nyakába csavart hosszu gyapotkendőt.
- Optime, - felelte nyugodtan.
A diák most Bauernebelhez fordult.
- Valóban, - mondta komolyan - amerre az ember jár-kel, mindenütt csak a legjobbat hallja Quastl urról.
Sokan benne látják a jövő Magyarország Justinianusát.
A jeles Wenzel professzor éppen tegnap jelentette ki egy kollokviumon, ahol egyikünk sem tudott felelni: "Ah! csak itt lenne Quastl, az majd megmagyarázná önöknek a jus civilet !"
A fiskális belülről rohamosan hizott, külsőleg azonban higgadt maradt és szinte leereszkedőleg fogadta Pető hazugságait.
- Oh, igen, a jó Wenzel tanár ur!
Ő nagyon kedvelt!
És magam is ragaszkodtam hozzá .
Sokat köszönhetek neki.
A szót ujra Pető vette fel.
- Hát még a praxisban mennyit hall az ember Quastl urról!
Beadnak egy érdekes pöriratot.
Ki csinálta?
Quastl ur!
Megnyernek egy lehetetlen pört.
Ki vezette?
Quastl ur!
Csak mi jogászok tudjuk őt egész nagyságában megérteni.
Tilda, aki eddig elgondolkodva ült, megszólalt.
- Mi jogászok, mondja ön?
Tehát Quastl urnak vannak jó emberei is?
- Nos, igen.
Én azt hittem, hogy Quastl urat a rendszeretete és tudása miatt irigylik, gáncsolják, talán gyülölik is?
- Csak a felületes emberek, kedves kisasszony, csak a felületesek.
Azok, akik a tehetséget méltányolni tudják, a legnagyobb tiszteletet tanusitják vele szemben.
És ezzel csak a kötelességüket teljesitik, mert bár jogász-nép vagyunk, igazi Justinianusaink nincsenek.
A leány nem felelt, az arca azonban azt jelezte, hogy nincs éppen megelégedve a kijelentésekkel.
Ő szeretett ujjat huzni a világgal s eredendő tulajdonsága volt a feketére fehéret mondani.
Egy pillanatig csönd támadt és Bauernebel mohón ragadta meg a kedvező alkalmat.
- Talán térjünk át a galambokra, - mondotta gyorsan, nehogy félbeszakithassák.
- Mennyire vagyunk a várossal?
A diák megadással sóhajtott egyet.
- A várossal elég jól állunk, kedves Bauernebel ur.
Tegnap p. o. bátor voltam az ön részére husz kocsi szalmát rendelni, s azokat a Koronaherceg-utcán át vezényeltem a budai telkére.
Éppen ünnepnap délelőtt volt és az utca hemzsegett a sétálóktól .
Mondhatom, mindenki hazavitt a kabátján egy-két szál szalmát, mert az utca oly szűk , hogy egy konfortáblis alig fér el rajta.
- És mit szóltak a járó-kelők?
- Mit szóltak?
Mérgelődtek és szitkoródtak.
Épp akkor ment arra a polgármester, aki egy angol vendéget kalauzolt végig a városon.
A jó angol ugyancsak bámult, amikor husz szalmás szekeret látott a City középpontján végigdöcögni, a polgármester pedig csaknem elsüllyedt szégyenében.
Az arany polgár a kezét dörzsölte.
- Kitünő!
Kitűnő!
És nem érdeklődött a polgármester az iránt, hogy kié ez a sok szalma?
Pető bólintott a fejével.
- Dehogy is nem!
De mennyire érdeklődött!
Meg is kérdezte az egyik kocsist, hogy kié ez a sok szalma?
Mikor a fuvaros kijelentette, hogy a szekerek Bauernebel ur portékáját szállitják, a polgármester vörös lett és marokra fogta a sétabotját.
A terézvárosi Krőzus ugy elkezdett nevetni, hogy belefogózott a székbe.
- Ez kell nekik! - kacagott harsányan.
- Ez kell nekik!
Nagyon jól van, humillimus , nagyon jól van!
Quastl ur is mosolygott, azonban volt egy ellenvetése.
- Ugy gondolom, hogy a tanács mihamar intézkedni fog, hogy a város legforgalmasabb pontjain ne mehessenek keresztül szalmásszekerek.
Pető legyintett a kezével.
- És ha ugy volna?
Az ember legfeljebb valami ujat talál ki.
- Igaz, igaz, - hagyta helyben a fiskális, mintha valami ujat kitalálni a legegyszerübb dolog lenne a világon.
E percben az ablak alatt dobpörgés, majd vidám rezes hangok hallatszottak.
A Jozefin veteránjai vonultak fel széles muzsikaszóval!
- Hah!
Csak ő rajta tudnék kifogni!
Csak ezen tudna segiteni, barátom, uram!
Mert megöl ez a veterán-zenekar!
Megöl!
Petőre is hatott a hadastyánok dobpörgetése, ám ellenkező irányban: eszébe juttatta Jozefint és azt az egyre növekvő meleg érzelmet, amelyet a szép asszony iránt táplált.
Mert, mi tagadás, az ifju természetesen szerelmes volt s álmaiban gyakran jelent meg egy karcsu, lovaglóruhás hölgy, aki kecsesen nyujtotta csókra finom kezét .
Sőt Pető tovább ment: képzeletében gyönyörü béke-ünnepélyt látott maga előtt , amelyben a Bauernebel-család összes tagjai, továbbá Bulcsu mester és saját csekélysége vesznek részt és halálra itélik a pereskedés nemtőjét, amely szomoruan forditja lefelé fáklyáját.
A diák ugy gondolta, hogy nem ártana egyet sétálni Jozefin ablaka alatt.
Ha a zenekar kivonult, a szép asszony mindig az erkélyről nézte a komédiát.
- Bocsánatot kérek, - szólt az ifju, kalapja után nyulva - időm lejárt.
- Igazán kár.
Milyen szépen meg lehetett volna beszélni a következő eseményeket.
Quastl ünnepélyesen nyujtotta kezét az ifjunak.
- Örvendek, hogy önnel találkozhattam.
A jogász mélyen meghajolt.
- Enyém a szerencse, doktor ur.
Fölöttébb kitüntetve érzem magamat.