Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
A galamb papné
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
25
Bekezdés
1606
Mondat
3398
Szó
32559
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
15
Sokáig ültek a furcsa, ideges csendben.
Az asszony mosolygott, s le-lehunyta a szemét.
Szerette volna már megtörni a csendet, de nem tudta, mivel.
Felállott, kiment, s egy perc múlva bejött nagy ártatlan arccal.
Az urához szökött, aki még most sem emelte fel a fejét, s hirtelen bedörzsölte az arcát hóval.
A férfi prüszkölt, s boldogan mosolygott fel.
A szemük összevillant; mind a kettőében könny csillámlott.
Aztán szaporán, csattanva megcsókolták egymást.
- Havazódni!
Szaladtak; kissé zavart volt mindenik.
Játszottak, mint a bárányok, mikor farkast éreznek a bokorban, de nem akarnak róla tudomást venni.
Egész nap érzett rajtuk, mintha az erőltetett vígság csak látszat volna, amit gyöngédségből viselnek el egymás iránt, s az igazi lelki arcuk sebesült lenne és szégyellni való.
Másnap mintha összebeszéltek volna, vagy mintha egyformán járna a gondolatuk kereke, mind a ketten nagy gonddal öltöztek.
Egyszerűen ugyan, házi ruhába, hogy feltűnő ne legyen, de ízlésesen, váratlan látogatásra elkészülve.
A pap megborotválkozott, és nem az ócska ruhába bújt.
Az asszonyka egy óra hosszat fésülködött, s csinos pongyolát vett magára.
Várták a váratlan látogatót.
Semmiségekkel telt el a délelőtt.
A papnak nem jutott eszébe munkába kezdeni, az asszonynak semmi dolga sem volt.
Borzasztó hosszú volt a délelőtt.
Alig lehetett végét várni.
Odaállottak az ablak elé; szótlanul nézték a havat s a dobálózó parasztgyerekeket.
Egyszerre valami jutott az asszonyka eszébe; kisietett a konyhába, s új meg új rendeleteket adott a cselédnek, mint aki vendéget vár ebédre.
De nem volt soká a konyhában, félt, hogy rajtamarad a vöröshagyma szaga a kezén, pedig ő ma alighanem kézcsókot kap!
Az idő múlt, és semmi különös jel nem adódott.
Az asszonyka ingerült s idegesen nevetős kezdett lenni.
S nem volt semmi, de semmi beszélnivalójuk.
Egyszer aztán hangosan elkacagta magát, mintha csiklandoznák.
Énók kérdően nézett rá s vele mosolygott.
- Az jutott eszembe - mondta végre idegesen fulladozva az asszonyka -, hogy egyszer egy villanyszerelő dolgozott nálunk.
Csúnya kis görbe ember, veres hajú , piszkos, mocskos.
A szobalányunk azt mondta rá: "Na, ez se kapna feleséget. "
Egész délelőtt nevettünk rajta, aztán délben csak jön egy csinos asszonyka, s kisül, hogy a felesége!...
Azt kérdem tőle: "Ugyan, mondja, hogy tudott ilyen csúf emberhez menni ?"
Hát az asszony rám néz csodálkozva, azután az urára: "Nem csúnya az én uram - azt mondja -, ha szépen megmosdik, megborotválkozik, osztán felöltöztetem, hát akkor olyan, mint egy úr."
Énók furcsán nézett az adomára, s ő is nevetett egy kicsit.
- Hát én is olyan vagyok most, mint egy úr?
Az asszonyka igent intett, s nevetett.
Azután a nyakába ugrott az urának s összecsókolta.
- Nekem olyan vagy - mondta.
- Másnak nem tudom!
- Másnak tán olyan se vagyok!
De mit törődöm én mással? - szólt a férj vidáman , és magához szorította a feleségét.
Csendben ültek egy kis ideig, megint nem volt mit beszélniük.
- Ej mit! - kiáltott fel aztán az asszonyka, mint aki nagy dologra szánja el magát.
- Teríts, Zsuzsi.
- Persze! - kiáltott megkönnyebbülve Énók is, mintha ő is most tett volna le valami reményről vagy félelemről.
Egymás szemébe nevettek s tudták, hogy mindenikük Thorsa Ábrist várta .
Ebédre!
Délután is várták; nem jött.
Másnap is várták; hiába.
Az asszonyka dühbe gurult.
- Miféle komisz fráter ez!
Meg sem viziteli a barátját!
Szép!
Akármilyen keservesen esett, le kellett mondani erről a vizitről.
Ha nem jön, nem izenhetik meg neki, hogy várják.
A tündérkirályfiról kisült, hogy kiállhatatlan földi halandó, akinek eszeágában sincs, hogy egy kis papné önérzetét nevelje ideális rajongásával, s egy boldog kis asszonykának okozzon veszélytelen lelki izgalmakat.
Ica hát beletörődött csendesen a változtathatatlanba, s ötödnap azt mondta az urának:
- Minek nyüvi maga mindig azt a jó ruhát.
De kényes lett!
Már nem is jó a régi .
Hiszen még sehol se lyukas.
- Hát ahol bedugom a karom! - replikázott nevetve az ura.
- Ha nem lyukas, hogy öltözöm fel?
A vendég helyett egy-egy parasztasszony látogatott be a konyhába, s mintha csak azért jött volna, mind hozott valami pletykát a fiatal úrról.
Már az is olyan emberkerülő lesz, mint az apja.
Senkivel sem áll szóba, de minden reggel ellovagol az erdők felé, s csak éjjel jön haza.
Som Gergely fáért volt az erdőn, s látta, mikor kijött az erdészházból.
Köszönt neki, de a fiatal úr nem is fogadta, pedig máskor úgy elbeszélgetett vele, isz együtt jártak eskolába .
De az a legcifrább, hogy az erdész nem is volt otthon, csak a menyecske...
- Utálatos fráter! - mondta az asszonyka, s hozzátette: - Micsoda alantas ízlés !
Ne is jöjjön a szemem elé!
Romlott lélek...
A nevét se említsék nekem többet.
S rögtön utána elgondolta, hogy ha lánykorában Budapesten találkoztak volna !...
Akkor talán...
De itt, így soha!
Elpirult szégyenletében, mert eszébe jutott , hogy őt az erdésznékkel sorozza együvé az az úr: "Egy kis erdészné meg egy kis papné !..."
Ökölbe szorította kezecskéjét, s megfenyegette gondolatban.
Helyette aztán az urával gorombáskodott.
De a napok egyre teltek; a vasárnap is üresen múlt el, a következő hét is meg még egy csomó hét, végre elközönyösödött, s egyhangú megvetéssel osztályozta el az érdektelen alakok közé.
A pap teljesen meg volt nyugodva a dolgok ilyen állapotával; de közeledett karácsony, s mikor a karácsonyi beszédre gondolt, mindig eszébe jutott a barátja.
Neki szánta az ünnepi beszédet, pedig tudta, hogy nem fogja meghallgatni!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE