21
A férjnek úgy tetszett, hogy el kell intéznie ezt a dolgot.
Ottmaradt, leült, s szótlanul, feszülten nézte a feleségét, s a "házibarátot ", akik a korcsolyázásról beszéltek.
Az egész belseje fel volt háborodva.
A gyomrában kóválygást s a fejében olyan zűrzavart érzett, amin nem bírt uralkodni.
Ábris nemsokára elment, s a férj egyre szórakozottabb lett.
Ica úgy tett, mintha nem venne észre semmit, hozzáfogott megcsinálni a papi lakoma étlapját.
Mintha a vizsga lázát érezné.
- Mennyi hálával tartozunk ennek a Thorsának - mondta -, nála nélkül sohasem mertem volna arra vállalkozni, hogy egy egész gyűlést ellássak.
Énók szomorúan nézett maga elé.
Miért mondja most Thorsának?
Már most úgy szokták emlegetni, hogy Ábris...
Az asszony nevetett egy kicsit.
Tetszett neki, hogy féltékenykedni kezd az ura .
Óh, nem árt az - biztatta magát, önmagát is tréfás ötletekkel mulattatva -, máris nagyon hízik.
Legalább megapad egy kicsit.
Magában már elintézte az ügyet, csak azt restellte, hogy olyan szamárul elpirult .
Az bizony nagy ügyetlenség volt.
Még ha oka lett volna rá!
Hisz az természetes, hogy egy fiatalember szerelmes belé.
Ez csak korrekt dolog , amin nincs mit csodálkozni még az idegennek sem.
Fordítva lenne kompromittáló az eset.
A többi pedig, az igazán az ő dolga.
Óh, nem kell mindjárt kétségbeesni.
Azért , mert egy úr elkezdi a szemét meresztgetni, nem esik ki a világ feneke.
Nem olyan olcsó az asszonyi becsület, mint ahogy ezek az urak hiszik.
Előre kacagott magában az Ábris úr felsülésén.
Milyen kár, hogy nem volt ideje megmondani neki a válaszát.
Igazán olyan tapintatlan ez az ő ura.
Minek jött még be.
Várt volna egy kicsit, míg kedvére heccelődik az Ábrissal.
Ni, ha még eddig annak nem akadt dolga korrekt hölggyel, most legalább azt is köthet emlékei bokrétájába.
S máris olyan begyesen járt-kelt, mint a galamb a dúcon...
Sőt izgatta a vágy , hogy minél előbb szembeszállhasson a veszedelemmel.
S a pirulása is azért bosszantotta, mert felhívta az ura figyelmét, és az most már bizonyosan vigyázni fog.
Mélyen sértette ez a gyanúsító föltevés, s kedve lett volna megtiltani neki, hogy felette gyámkodjék...
S most már úgy járt-kelt, mint a duzzogó galamb a dúcon.
Csendben telt el az este.
Mind a ketten piszmogtak a maguk dolgával, s mindenik nagyon el volt foglalva a gondolataival.
Énók elhatározta, hogy nem szól egy szót sem, még csak célzást sem tesz.
S elhatározása eredményeképpen egyszerre csak azt mondja vígan s fütyörészve:
- Ábris úrnak felmondom a barátságot.
- Mit? - szólt rá meglepett arccal, haragos elcsodálkozással a felesége.
- Fel hát - mondta a férj úr.
Nevetett, de már megbánta, amit mondott.
- Maga tán megbomlott egy kicsit!
Tisztul!
Vagy csalódnék? - szólt higgadtan az asszony, s nyugodtan tovább folytatta a horgolását.
Az ember hallgatott.
Félretolta a könyvet, s hátradőlt.
- Szerezni fogok egy hintaszéket - mondta -, abban nagyon kényelmes ülni.
- Szeretné maga, úgy látom, ha az egész élete átalakulna valami hintaszékké , amiben nem kell egyebet csinálni, csak ringatni a pocakot.
- Az kell maguknak, csak a kényelem!
Az a drága kényelem!
Ellapulni, mint egy málé.
Arra való a házasság is, hogy legyen ingyen szakácsné, szobalány, minden cseléd, ami csak kell.
S még a csók is csak arra való, hogy unalomból, na!
Az is hadd legyen, mikor megkívánjuk.
Jaj, be utálom az életet egy ilyen megtestesült unalom mellett.
- De lelkem - mondta a férj, s elhallgatott.
- Na, mit lelkem!
Hát mit akar ellene mondani?
Csak ki vele.
Halljuk!
Az asszonyka kibontotta a hosszú csipkegombolyagot s elkezdte felmérni a könyökén.
- Persze, legkényelmesebb nem is törni azt az ellomhult agyvelőnket.
Sokkal jobb hagyni azt is, hadd érjen a napon.
Úgy ismerem már magukat!
Kis hallgatás után újra kezdte.
- Azt igen, azt tudják, hogy mikor a maguk szamár feje után elindulnak, s elkezdenek szimatolni, s úgy veszik észre, hogy valami veszedelem fenyegeti a hájuk nyugalmát, akkor egy-kettő, meg kell szüntetni az akadályt, s ki kell adni a képzelt vetélytárson, aki pedig nagyon jó arra az asszonynak, hogy egy kicsit felfrissítse az urát.
Mert én nem fogok megpenészedni a maga kedvéért, tudja.
Ha maga úgy elpotrohosodik, hogy már nem érdekli egyéb, csak azok a nyavalyás könyvei meg az unalmas prédikációi, akkor én keresek magamnak olyan szórakozást, ami nekem való.
Egyre emeltebb hangon beszélt, s a végén már igazán pörölt.
Úgy beletüzelte magát, hogy már elkeseredés környékezte, s végül csaknem sírt.
Énók még nem volt izgatott.
Még nyugodtan hallgatta a szót, csak meggondolta , hogy talán mégis igaza van a feleségének, asszonyszempontból, de hát mit tegyen , ha neki meg férfiszempontból van szintén igaza.
- De lelkem, hát nem szeretlek én eléggé?
- Jobban!
Hát ez is valami!
Szégyen!
Még hencegni mer vele!
De majd bizonyítványt állítok ki róla, milyen nagyon szeret...
Nincs nálam elhanyagoltabb asszony az egész világon!
Ilyen lágymelegről, limonádéról.
Ez kell nekem.
Ezért hoztam áldozatul az egész jövőmet.
- De sokat emlegeted! - pattant fel a férj indulatosan.
- De sokszor rákényszerít!
Majd még többször is meg fogja hallani, csak meg ne változzon!
Mert nem tűröm ezt tovább.
Semmi sem köt engem magához, csak a szerelem, mihelyt az nem olyan tüzes, amilyennek én álmodtam, rögtön vége .
Keresek magamnak valakit, akinél megtalálom.
Ezzel felugrott s gőgösen elment a másik szobába.
Nem is jött többet vissza .
Lefeküdt.
Énók pedig hozzáfogott járkálni, s mindenféle rémes lehetőséggel ijesztgette magát.
Elgondolta, hogy mi lenne, ha a felesége egyszer csakugyan itthagyná.
Ez az eset egyáltalában nincs kizárva.
Az asszonynak olyan kicsi a családi ragaszkodása , hogy éppolyan szeszély tőle, ha ittmarad, mintha elmegy.
Egy ilyen elkényeztetett kis teremtést nem lehet a polgári lények mértékével mérni .
Hirtelen csudálatos lazának és semmisnek tűnt fel előtte annak a magas rangú osztálynak a családi erkölcse, amelyikből a felesége származott, s amelyet ő csak a regényekből ismer egy kicsit.
Úgy tűnt fel neki a felesége, mintha egy ritka madarat fogott volna kalitkába, s az csak addig marad itt vele, amíg ő mindenféle lehetetlen becézgetéssel annyira kényezteti, hogy attól eszébe sem juthat, hogy elmenjen.
De mihelyt egy pillanatra is meglazul ez a feszült figyelem, amellyel őrzi, csábítgatja, rögtön el van feledve minden múlt, s elszáll a madár gondtalanul s szívtelenül.
De istenem, egy szegény ember élete nem lehet erre alapítva.
A szegény embernek dolgoznia kell, kínlódnia; mi lesz, ha betegség jön, ha előre nem látott bajok jönnek, ha kellemetlenségek tolakodnak elő.
Hogy számíthat akkor a feleségére , aki most a csupa örömök idején is ennyire érzékeny és túl követelő.
Nagyokat sóhajtott, s le s föl járt.
Sohasem látott még bele ilyen tisztán a saját jövőjébe.
Nem volna -e áldás az égből, ha most válnának el, mégpedig az asszony hibájából .
Most, amikor őrajta a férfin még semmi valóságos vagy képzelt felelősség nincs .
Ha most elmenne tőle az asszony, akkor legalább volna annyi elégtétele, hogy csak jó emlékekkel menne el.
Majd ha megjön az esze, ha másutt tanulja megismerni, milyen gazok és gonoszok az emberek, akkor csak áldással emlékezne őreá...
És sajnálná egykor, hogy ilyen könnyelműen végzett vele...
Tiszta szívbeli meghatottsággal gondolta el, hogy ő remete lesz.
Vértanú, mártír , a szerelem s a hűség örök mintaképe.
Mert akármi lesz is belőle, az az egy bizonyos, hogy soha más nő közel sem fog férkőzni a szívéhez...
S már látta magát öreg embernek, akinek durva szakállában ősz minden szál, de akkor is gyászolni fogja az ő élete üdvösségét, aki, ha holnap eltűnne is az élete egéről, akkor is eleget adott volna neki, hogy egy hosszú életen át legyen mit siratni.
Saját nagylelkűsége annyira meghatja, hogy könnyek szivárognak le az arcára.
Nem törüli le, hanem mereven néz a lámpafénybe, míg csak el nem káprázik a szeme.
Éjfél elmúlt, mikor bement a hálószobába.
Lehajolt a feleségére, s megcsókolta.
Érezte, hogy az asszony arca nedves.
Könnyes.
Halálosan megdöbbent ettől.
Levetette magát térdre, úgy csókolta a felesége lecsüngő kezét.
Az asszony felébredt és elrántotta a kezét.
Aztán ráripakodott az urára.
- Még aludni sem hagyja az embert!
Olyan szép álmom volt, utaztam, nászúton voltam!
- Drágaságom! - nyöszörögte boldogan a férj.
- Haha - nevetett fel gúnyosan az asszonyka -, talán - magával.
Azt hiszi, hogy éjjel-nappal magával vagyok tele!
Persze.
- Hát kivel? - mennydörgött a férj.
Az asszony befordult a falnak.
- Semmi köze hozzá.
Azt álmodom, amit akarok.
S elkezdett csendesen kuncogva nevetni.