24
Egész nap jöttek az ablakok alatt a kocsik és szánok, a papáknál együtt van a híres, a régen várt nagy társaság.
Elmosolyodott magában, amikor arra gondolt, hogy a galamb papné most főzi ki az ura karrierjét.
Aztán tovább csomagolt.
Végre elhatározta, hogy elutazik.
Talán éppen Indiába, de ha csak Budapestre is, olyan jól és igazán elutazik, hogy ide többé nem jön vissza soha.
- No, majd kiheverik! - mondta magában.
- Igaz, kellemetlen, hogy nem lesz kinek elmesélni a nagyszerű esetet, a lakomát, de majd kiheverik.
A vén huszár jött be hozzá.
- Instállom, valami levelet hoztak.
Intett neki, hogy menjen ki.
Felbontotta a levelet.
El nem tudta gondolni, ki küldi, gyerekes vagy asszonyos írás, ismeretlen betűk.
Tudom, nagyon elcsodálkozik, ha a levelemet látja, de nekem okvetlen kelletett írni magának.
Tudja, meghalok az utálattól.
Egészen oda vagyok.
Már azt sem tudom, fiú vagyok -e, vagy lány.
Ha csak egy csepp szíve van, az istenért, jöjjön értem!
Jöjjön értem, Ábriska.
Ábriskám, drágám, egyetlen, imádom magát, maga azt tudja.
Te tudod, gyere értem, mert meghalok az utálattól...
Légy este hat órakor kocsival, vagy jobb lesz szánnal, a kert hátulsó kapujánál, és vigyél el innen !
Meg kell őrülni az utálattól!
Ábris szomorúan nézte a levélkét.
A reménytelen kis levélkét.
- Szegényke, kis angyal, drága!
Hogy sohasem látom többet.
Csak majd ha vénasszony lesz, csak majd akkor, mikor már nem hal meg az utálattól, ha egy csomó papné beállít hozzá.
Sokáig nézte a betűket, s nagyon furcsa volt neki, hogy sohasem látta még írását ennek az édes kis furcsa asszonynak.
Drága kis betűk.
Kis bolondos betűk.
Olyan furcsák, olyan aranyosak vagytok, mint aki ide körmölt benneteket.
Ti kis iskolásgyerek betűk...
Megcsókolta őket, s aztán gyorsan tovább pakolt.