Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
A galamb papné
Keletkezés ideje
1912
Fejezet
25
Bekezdés
1606
Mondat
3398
Szó
32559
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
25
Este hat órakor Ica a vállára borított egy nagykendőt.
- Hová mégy, drágám? - szólt oda neki Miskolczyné, a legkellemetlenebb minden vendég papné közt.
Egy szűcsnek a lánya, aki tíz esztendeig várt az urára, míg az elvégezte a kollégiumot, s még csak nem is titkolja a gyalázatos, sőt maga beszélte el, hogy diák volt az ura, s náluk lakott, mikor megfogta magának .
Képzelni lehet, milyen vén leány lehetett, mikor összeesküdtek, ha ő már tíz évvel ezelőtt is olyan nagy lány volt, akinek házasságon jár az esze, s gavallért fog magának.
- Kimegyek, drágám - mondta Ica -, valamit elrendeltem a - személyzetnek, s most meg akarom mondani, hogy már nem kell.
Gúnyosan beszélt, sértően és kötekedve.
Miskolczyné nevetett.
- Minek tartasz személyzetet, akkor nem kellene annyi ellentmondó parancsot adni!
- Hozzá vagyok szokva, kedves - mondta Ica robbanó nyájassággal -, nagyon hozzászoktam otthon.
Ezzel elment, s kacagott magában, hogy most kapott egy falatot a nyavalyás.
És sietett ki a kertbe.
Ábrisnak akarta megmondani, hogy már letett a dologról .
Nem utazik el, hadd maradjon csak minden a régiben.
Jöjjön el holnap, hiszen inkább azt várják meg, hogy ezek a szarkák elmenjenek, minthogy ők hagyják el a fészket.
A kert mögött minden csendes volt.
Sehol semmi kocsi, semmi szán.
Ica elámulva nézett körül.
Az ő számítása szerint már itt kellene várni a szánnak.
Hallatlan!
Az az ötlet döbbentette meg, hogy talán nem is jött el.
Az lehetetlen.
Dobbantott a lábacskájával.
Aztán várt, várt, semmi zaj.
Nem terem elő a szán a két tüzes paripával a föld alól, a hó alól.
Mégiscsak hallatlan!
- Ilyen csalódás! - kiáltott fel magában Ica.
S tovább várt még egypár percig.
- Hitvány fráter! - mondta ki az ítéletet.
- Hitvány fráter!
A szemem elé ne kerüljön többet!
Ha Énóknak izentem volna ezt, pláne írtam! írtam!
Hallatlan !
Énók négylovas hintóval várt volna.
Ah, nincs is több olyan ember a világon.
Még pár pillanatig várt, aztán gyorsan megfordult, s felszaladt a kerten.
Beleütődött a sötétben egy fába.
Aztán elesett, alig tudott feltápászkodni.
Úgy szepegett, mint egy gyerek.
Pisszegett, s nem mert sírni!
Amikor már egészen közel volt az udvarhoz, valami gyanús neszt hallott, amitől úgy megijedt, hogy meg kellett állania.
A térde remegett, a lélegzete elakadt, s biztos volt benne, hogy mindjárt megeszi a farkas.
- Jaj, istenem - gondolta el -, minek is jöttem ide, ahol mindenki gazember, és farkasokkal van tele még az udvar is.
- Ica, Ica, Icám! - kiabált az ura.
Ő nem mert szólani.
De Énók mégis meglátta, megtalálta a sötétben is, és hozzászaladt.
Felfogta erős karjaiban az ájuldozó asszonykát.
- Lelkem, egyetlenem, hol jársz itt?
Te kis angyalom, édes, édes!
Nem talált szavakat, hogy hirtelen kifejezze ijedtségét, szerelmét, örömét, csak egyre ismételte!
- Édes, édes!
És bebugyolálta a nagykendőbe.
Az asszonyka kényszeredetten elnevette magát.
Az jutott eszébe, hogy az ura éppen úgy csavarja körül rajta a kendőt, s úgy veszi az ölébe őt, mint a pólyásbabákat szokás.
És erről hirtelen eszébe jutott valami, úgyhogy elhallgatott s remegni kezdett.
- Mi bajod, gyermekem? - suttogta szenvedélyesen az ura.
- Beteg leszek? - suttogta az asszony.
- Az istenért, mi bajod?
Az asszonyka csak szepegett.
Énók igyekezett meglátni az arcát, de olyan sötét volt, hogy lehetetlen volt, hát odaszorította az arcához, hogy érezze.
- Mi bajod? mit érzel? - sürgette rettegve.
- Nekem gyermekem lesz! - nyögte az asszony.
A férfi úgy érezte, mintha megnyílt volna alattuk a föld, s most rettenetes sebességgel repülnének világtalan világokon keresztül.
- Én már régen tudom - suttogta az asszony -, csak nem mertem megmondani!
A férfinak repesett a szíve, és édes könnypatak eredt meg a szeméből.
Forrón magához szorította az asszonyt, de abban a pillanatban kíméletesen el is tartotta.
Nem szabad!...
S nem bírt mozdulni, mintha gyökeret vert volna a lába.
Úgy emelte terhét, mintha a téli éjszakában ő volna az a boldog csodafa, amely érett gyümölcsökkel virágzik.
- Édes, édes feleségem, mindenem, mindenem, életem, üdvösségem, mindenem - dadogta, szinte megbénult szívvel.
Hiszen akkor mindent ért.
Azt a sok szeszélyt, s mégis sok gondoskodást.
Az angyal.
Öntudatlanul hogy vívódott benne a lány s az anya.
Az első szabad akart lenni, a másik pedig építette a fészket.
És milyen nagyon , nagyon jól sikerült minden, amit csinált.
Lám az angyal, még a szeszélye is mind igazi gyümölcsöt terem.
Az imént vérig megbántott egy papnét, egy vendéget.
S a többiek mind alig-alig várják, hogy körülrajongják és agyonbecézzék.
Mert mindannyiuk szívéből volt, hogy végre van valaki, aki jól letörte a szarvát a szűcsmester pökhendi lányának.
Ki merte volna ezt más megtenni, mint a galamb papné!
S Pap Énók oly hő szerelemmel öleli magához s úgy tartja karjain a maga mennyországát, ahogy csak tarthatja egy szerelmes férj a maga dicső kis feleségét, akinek minden szava, minden mozdulata álom és áldás!
Áldás!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE